Kérjük jelentkezz be!

Suli

Mindenkinek vannak élményei ezzel kapcsolatban...
#620816 ferdzso 2011. május. 04. 18:48
ferdzso
#620804 :: Dantessss (2011. május. 04. 18:24)
ferdzso írta: . mondjuk a II. vh szövetségi rendszerei szopatós, mert én ott leírtam hogy mi történt, de ugye inkább a németek alkottak 43-ig, addig max Amerika adott kölcsönt a szovjeteknek, meg néhány beavatkozás. szal itt sok pontot bukhattam, mert a szövetségesi tevékenységekről csak 43 után írtam igazán, csigaoffenzíva, meg a Hűbérúr-hadművelet előkészítése ugye
Pedig ebben sok mindent lehetett volna írni, nem csak a Lend-Lease-t. Bár nem tudom, hogy szólt pontosan a feladat, de 43-ig , hát ügye, először is, német-orosz kapcsolatok, oroszok-finnek, angolok és a gyarmataik, angolok és az USA, akkor Törökország, akkor a kisebb országok egymással, és a nagyhatalmakkal szembeni kapcsolata, Olaszország, hát címszavakban. Sok mindent lelehetne írni, mert elég bőséges téma. Még túl bőséges is. Az emelt szintű feladatsor elég egyszerű volt különben
Dantes: a második rész nem volt nehéz, de az első igen rossz volt (sztem egész kevés pontot szerzek )
fyktyvf: jó a gazdinfo? ha törin összejön a 75%+ akk felvesznek oda Corvinuson (ha sikerül a nyelvvizsga)
#620806 fyktyvf 2011. május. 04. 18:27
fyktyvf
#620778 :: Ricco (2011. május. 04. 17:06)
Csak kíváncsi voltam, h miért kellett emelt törit írj (bár még nem nagyon vágom ezeket az érettségi cuccokat, mi kötelező, mi nem, stb), meg hogy ilyen jó eredménnyel mégis mire mentél...
Ricco írta:

Csak kíváncsi voltam, h miért kellett emelt törit írj (bár még nem nagyon vágom ezeket az érettségi cuccokat, mi kötelező, mi nem, stb), meg hogy ilyen jó eredménnyel mégis mire mentél...

Corvinusra akartam szintén gazdinfóra, de sajnos nem vagyunk kulákok () így Debrecen volt a reális választás...
#620804 Dantessss 2011. május. 04. 18:24
Dantessss
#620750 :: ferdzso (2011. május. 04. 16:16)
nem voltak olyan nehezek amúgy. mondjuk az arab hódításokat pont vágom (nem tudom miért maradt meg bennem a hidzsra, meg umma, meg ilyenek, de Osama halála után jól jöhet ). amiket ezen felül választottam sem voltak nehezek. mondjuk a II. vh szövetségi rendszerei szopatós, mert én ott leírtam hogy mi történt, de ugye inkább a németek alkottak 43-ig, addig max Amerika adott kölcsönt a szovjeteknek, meg néhány beavatkozás. szal itt sok pontot bukhattam, mert a szövetségesi tevékenységekről csak 43 után írtam igazán, csigaoffenzíva, meg a Hűbérúr-hadművelet előkészítése ugye (itt hiába írtam jókat, sok pontot bukok a feladat nem igazán ez volt ). a maradék kettő amit én vettem az 48. arról semmi, de SEMMI konkrétumot nem kellett írni. az egész arról szólt, hogy Pákozdnál Jellasics vesztett, Móga Bécs felé üldözi, és ott kitör újra a forradalom. a magyar őstörténet is hasonló volt. ott annyi kellett, hogy miért van az, hogy nem biztosak a magyarok eredetében, meg mik a zavaró tényezők (leírtad mit vett át a magyarság a Kazár Kagánságtól).
ferdzso írta:

. mondjuk a II. vh szövetségi rendszerei szopatós, mert én ott leírtam hogy mi történt, de ugye inkább a németek alkottak 43-ig, addig max Amerika adott kölcsönt a szovjeteknek, meg néhány beavatkozás. szal itt sok pontot bukhattam, mert a szövetségesi tevékenységekről csak 43 után írtam igazán, csigaoffenzíva, meg a Hűbérúr-hadművelet előkészítése ugye

Pedig ebben sok mindent lehetett volna írni, nem csak a Lend-Lease-t. Bár nem tudom, hogy szólt pontosan a feladat, de 43-ig , hát ügye, először is, német-orosz kapcsolatok, oroszok-finnek, angolok és a gyarmataik, angolok és az USA, akkor Törökország, akkor a kisebb országok egymással, és a nagyhatalmakkal szembeni kapcsolata, Olaszország, hát címszavakban. Sok mindent lelehetne írni, mert elég bőséges téma. Még túl bőséges is.

Az emelt szintű feladatsor elég egyszerű volt különben
#620778 Ricco 2011. május. 04. 17:06
Ricco
Csak kíváncsi voltam, h miért kellett emelt törit írj (bár még nem nagyon vágom ezeket az érettségi cuccokat, mi kötelező, mi nem, stb), meg hogy ilyen jó eredménnyel mégis mire mentél...
#620774 fyktyvf 2011. május. 04. 16:57
fyktyvf
#620767 :: Ricco (2011. május. 04. 16:50)
Értem, köszi!
Ricco írta:

Értem, köszi!

Miért kérdezed egyébként?
#620767 Ricco 2011. május. 04. 16:50
#620765 fyktyvf 2011. május. 04. 16:47
fyktyvf
#620763 :: Ricco (2011. május. 04. 16:43)
fiktyv, Te mit tanulsz vagy hol dolgozol (bár még gondolom inkább tanulsz), ha szabad kérdeznem?
Ricco írta:

fiktyv, Te mit tanulsz vagy hol dolgozol (bár még gondolom inkább tanulsz), ha szabad kérdeznem?

Gazdasági informatika, Debreceni Egyetem
#620763 Ricco 2011. május. 04. 16:43
Ricco
fiktyv, Te mit tanulsz vagy hol dolgozol (bár még gondolom inkább tanulsz), ha szabad kérdeznem?
#620750 ferdzso 2011. május. 04. 16:16
ferdzso
#620747 :: fyktyvf (2011. május. 04. 16:11)
ferdzso írta: fyktyvf: már nem nagyon emlékszem volt ugye Klebelsberg féle oktatás (rövid), annak a párja a trianoni béke következményei voltak (hosszú). 30 éves háború (rövid) - arab hódítások, iszlám (hosszú). II. vh szövetségesek együttműködése (hosszú), a gyarmatok 45 után (rövid). volt 1848-as bécsi és magyar forradalom kapcsolata (rövid). magyar őstörténet (rövid) és a I. István, I. Károly (szerintük Károly Róbert), meg még egy árpádházi (tudom hogy I. Károly nem az, mielőtt belém köttök ) király, és azok gazdaságpolitikája (hosszú). szerk.: lehet kihagytam valamit, csak abban a négyben vok biztos amit írtam
Az egy derék becsületes dolog , kár, hogy ma már ebből 3-4-et tudnék elfogadhatóra megírni Bár ahogy emlékszem amiket mi tavaly kaptunk azok nem voltak ilyen nehezek.
nem voltak olyan nehezek amúgy. mondjuk az arab hódításokat pont vágom (nem tudom miért maradt meg bennem a hidzsra, meg umma, meg ilyenek, de Osama halála után jól jöhet ). amiket ezen felül választottam sem voltak nehezek. mondjuk a II. vh szövetségi rendszerei szopatós, mert én ott leírtam hogy mi történt, de ugye inkább a németek alkottak 43-ig, addig max Amerika adott kölcsönt a szovjeteknek, meg néhány beavatkozás. szal itt sok pontot bukhattam, mert a szövetségesi tevékenységekről csak 43 után írtam igazán, csigaoffenzíva, meg a Hűbérúr-hadművelet előkészítése ugye (itt hiába írtam jókat, sok pontot bukok a feladat nem igazán ez volt ).
a maradék kettő amit én vettem az 48. arról semmi, de SEMMI konkrétumot nem kellett írni. az egész arról szólt, hogy Pákozdnál Jellasics vesztett, Móga Bécs felé üldözi, és ott kitör újra a forradalom. a magyar őstörténet is hasonló volt. ott annyi kellett, hogy miért van az, hogy nem biztosak a magyarok eredetében, meg mik a zavaró tényezők (leírtad mit vett át a magyarság a Kazár Kagánságtól).
#620747 fyktyvf 2011. május. 04. 16:11
fyktyvf
#620746 :: ferdzso (2011. május. 04. 16:08)
fyktyvf: már nem nagyon emlékszem volt ugye Klebelsberg féle oktatás (rövid), annak a párja a trianoni béke következményei voltak (hosszú). 30 éves háború (rövid) - arab hódítások, iszlám (hosszú). II. vh szövetségesek együttműködése (hosszú), a gyarmatok 45 után (rövid). volt 1848-as bécsi és magyar forradalom kapcsolata (rövid). magyar őstörténet (rövid) és a I. István, I. Károly (szerintük Károly Róbert), meg még egy árpádházi (tudom hogy I. Károly nem az, mielőtt belém köttök ) király, és azok gazdaságpolitikája (hosszú). szerk.: lehet kihagytam valamit, csak abban a négyben vok biztos amit írtam
ferdzso írta:

fyktyvf: már nem nagyon emlékszem volt ugye Klebelsberg féle oktatás (rövid), annak a párja a trianoni béke következményei voltak (hosszú). 30 éves háború (rövid) - arab hódítások, iszlám (hosszú). II. vh szövetségesek együttműködése (hosszú), a gyarmatok 45 után (rövid). volt 1848-as bécsi és magyar forradalom kapcsolata (rövid). magyar őstörténet (rövid) és a I. István, I. Károly (szerintük Károly Róbert), meg még egy árpádházi (tudom hogy I. Károly nem az, mielőtt belém köttök ) király, és azok gazdaságpolitikája (hosszú).

szerk.: lehet kihagytam valamit, csak abban a négyben vok biztos amit írtam

Az egy derék becsületes dolog , kár, hogy ma már ebből 3-4-et tudnék elfogadhatóra megírni Bár ahogy emlékszem amiket mi tavaly kaptunk azok nem voltak ilyen nehezek.
#620746 ferdzso 2011. május. 04. 16:08
ferdzso
#620739 :: fyktyvf (2011. május. 04. 15:50)
vaskogreg írta: kacsurka írta:Nekem olyan 39-40 pontom van az esszék nélkül. Amúgy igen, ott voltak a rózsaablakok. (legalábbis nagyon remélem.)MEGOLDÁSOK Háát ezzel a nem hivatalos megoldókulcssal nem értek egyet, bár csak a 12es feladatban szerintem azért egy kettő nem úgy van. Bár mind1 ott vesztettem kb 2 pontot akkor de azt tudtam hogy úgy is elrontottam, de a többi nagyjából egyezik még végül az is lehet hogy beesek 90 % fölé már csak az esszéken múlik.
Hát ha az emlékezetem nem csal, a rózsaablakok a román korstílusra voltak jellemzőek, de ettől függetlenül fogalmam nincs, hogy egy gótikus templom ablakára mit mondtunk pontosan milyen Én kapásból a náci hatalomátvételt választottam volna, abban sokkal több a tiszta, pontról pontra átvehető adat. ferdzso: Milyen esszék voltak emelten? (a Klebersberg Kunó az tényleg szopó, de Károly Róbert kiegyenlítette )
fyktyvf: már nem nagyon emlékszem volt ugye Klebelsberg féle oktatás (rövid), annak a párja a trianoni béke következményei voltak (hosszú). 30 éves háború (rövid) - arab hódítások, iszlám (hosszú). II. vh szövetségesek együttműködése (hosszú), a gyarmatok 45 után (rövid). volt 1848-as bécsi és magyar forradalom kapcsolata (rövid). magyar őstörténet (rövid) és a I. István, I. Károly (szerintük Károly Róbert), meg még egy árpádházi (tudom hogy I. Károly nem az, mielőtt belém köttök ) király, és azok gazdaságpolitikája (hosszú).

szerk.: lehet kihagytam valamit, csak abban a négyben vok biztos amit írtam
#620743 Landser. 2011. május. 04. 16:00
Landser.
Hátha az angol is ilyen könnyű lesz mint az elmúlt napiak (mondjuk a matek az érdekes, én mint az osztály 3. legrosszabb matekosa megírta hozzám mérve megírtam jóra, a többiek meg azt mondják h nagyon elrontották.) akkor mennybe megyek, de komolyan.
#620741 fyktyvf 2011. május. 04. 15:56
fyktyvf
#620739 :: fyktyvf (2011. május. 04. 15:50)
vaskogreg írta: kacsurka írta:Nekem olyan 39-40 pontom van az esszék nélkül. Amúgy igen, ott voltak a rózsaablakok. (legalábbis nagyon remélem.)MEGOLDÁSOK Háát ezzel a nem hivatalos megoldókulcssal nem értek egyet, bár csak a 12es feladatban szerintem azért egy kettő nem úgy van. Bár mind1 ott vesztettem kb 2 pontot akkor de azt tudtam hogy úgy is elrontottam, de a többi nagyjából egyezik még végül az is lehet hogy beesek 90 % fölé már csak az esszéken múlik.
Hát ha az emlékezetem nem csal, a rózsaablakok a román korstílusra voltak jellemzőek, de ettől függetlenül fogalmam nincs, hogy egy gótikus templom ablakára mit mondtunk pontosan milyen Én kapásból a náci hatalomátvételt választottam volna, abban sokkal több a tiszta, pontról pontra átvehető adat. ferdzso: Milyen esszék voltak emelten? (a Klebersberg Kunó az tényleg szopó, de Károly Róbert kiegyenlítette )
Oh sorry, közben olvasgattam a megoldást, és itt is rózsaablakok voltak.
#620739 fyktyvf 2011. május. 04. 15:50
fyktyvf
#620729 :: vaskogreg (2011. május. 04. 14:06)
kacsurka írta: Nekem olyan 39-40 pontom van az esszék nélkül. Amúgy igen, ott voltak a rózsaablakok. (legalábbis nagyon remélem.)MEGOLDÁSOK
Háát ezzel a nem hivatalos megoldókulcssal nem értek egyet, bár csak a 12es feladatban szerintem azért egy kettő nem úgy van. Bár mind1 ott vesztettem kb 2 pontot akkor de azt tudtam hogy úgy is elrontottam, de a többi nagyjából egyezik még végül az is lehet hogy beesek 90 % fölé már csak az esszéken múlik.
vaskogreg írta:

kacsurka írta:
Nekem olyan 39-40 pontom van az esszék nélkül. Amúgy igen, ott voltak a rózsaablakok. (legalábbis nagyon remélem.)MEGOLDÁSOK

Hát ha az emlékezetem nem csal, a rózsaablakok a román korstílusra voltak jellemzőek, de ettől függetlenül fogalmam nincs, hogy egy gótikus templom ablakára mit mondtunk pontosan milyen Én kapásból a náci hatalomátvételt választottam volna, abban sokkal több a tiszta, pontról pontra átvehető adat.

ferdzso: Milyen esszék voltak emelten? (a Klebersberg Kunó az tényleg szopó, de Károly Róbert kiegyenlítette )
#620732 ferdzso 2011. május. 04. 14:18
ferdzso
#620730 :: kacsurka (2011. május. 04. 14:06)
vaskogreg írta: ferdzso írta:milyen rövid és hosszú esszék voltak közepen? Egyetemes töri : Gótika korstílus bemutatása vagy Nemzetszocialisták hatalomátvétele Németországban vagy vmi ilyesmi Magyarország : volt Hunyadi Mátyás bevételei és költségei Rendszerváltás Jobbágyfelszabadítás a reformkorban Rövidek : a reformkori nemzeti eszme bemutatása a 48as 12 ponton keresztül vallásszabadságos téma is volt Kádár-korszak
JAvítva. Igen, ez nem hivatalos, de azért elég korrektnek tűnik. Majd meglátjuk.
jobbak mint emelten (mondjuk nem panaszkodom )
#620730 kacsurka 2011. május. 04. 14:06
kacsurka
#620726 :: vaskogreg (2011. május. 04. 13:58)
ferdzso írta: milyen rövid és hosszú esszék voltak közepen?
Egyetemes töri : Gótika korstílus bemutatása vagy Nemzetszocialisták hatalomátvétele Németországban vagy vmi ilyesmi Magyarország : volt Hunyadi Mátyás bevételei és költségei Rendszerváltás fúú harmadik hosszúra nem emlékszem Rövidek : a reformkori nemzeti eszme bemutatása a 48as 12 ponton keresztül vallásszabadságos téma is volt volt vmi rákosi korszakos életmód tán bár ebben nem vagyok biztos de ilyen rákosis poénok voltak a forrás
vaskogreg írta:

ferdzso írta:
milyen rövid és hosszú esszék voltak közepen?
Egyetemes töri : Gótika korstílus bemutatása vagy Nemzetszocialisták hatalomátvétele Németországban vagy vmi ilyesmi
Magyarország : volt Hunyadi Mátyás bevételei és költségei
Rendszerváltás
Jobbágyfelszabadítás a reformkorban
Rövidek : a reformkori nemzeti eszme bemutatása a 48as 12 ponton keresztül
vallásszabadságos téma is volt
Kádár-korszak

JAvítva.

Igen, ez nem hivatalos, de azért elég korrektnek tűnik. Majd meglátjuk.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#620729 vaskogreg 2011. május. 04. 14:06
vaskogreg
kacsurka írta:

Nekem olyan 39-40 pontom van az esszék nélkül. Amúgy igen, ott voltak a rózsaablakok. (legalábbis nagyon remélem.)MEGOLDÁSOK

Háát ezzel a nem hivatalos megoldókulcssal nem értek egyet, bár csak a 12es feladatban szerintem azért egy kettő nem úgy van. Bár mind1 ott vesztettem kb 2 pontot akkor de azt tudtam hogy úgy is elrontottam, de a többi nagyjából egyezik még végül az is lehet hogy beesek 90 % fölé már csak az esszéken múlik.
#620728 Landser. 2011. május. 04. 14:03
Landser.
Akkor Citroval jól toltuk

Én 6 pontot vesztettem az elsőben. Azon pl. hogy a vallásszabadság nem emberi jog... Szerintem akkor is az
#620726 vaskogreg 2011. május. 04. 13:58
vaskogreg
ferdzso írta:

milyen rövid és hosszú esszék voltak közepen?

Egyetemes töri : Gótika korstílus bemutatása vagy Nemzetszocialisták hatalomátvétele Németországban vagy vmi ilyesmi
Magyarország : volt Hunyadi Mátyás bevételei és költségei
Rendszerváltás
fúú harmadik hosszúra nem emlékszem
Rövidek : a reformkori nemzeti eszme bemutatása a 48as 12 ponton keresztül
vallásszabadságos téma is volt
volt vmi rákosi korszakos életmód tán bár ebben nem vagyok biztos de ilyen rákosis poénok voltak a forrás
#620724 kacsurka 2011. május. 04. 13:53
kacsurka
Nekem olyan 39-40 pontom van az esszék nélkül. Amúgy igen, ott voltak a rózsaablakok. (legalábbis nagyon remélem.)MEGOLDÁSOK
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#620723 Landser. 2011. május. 04. 13:36
Landser.
Én a szobroshoz Barokkot, és A betüt írtam, ami olyan fúra volt és elvileg az a jó. (megoldásban is az van). Én Jefferson helyett Benjamin Franklint írtam, mert csak ő jutott az eszembe (Wahington mellett, de őt ugye már felhasználtam az első elnöknél.)

Én a Németországos feladatot, a 12 pontot, és Hunyadi Mátyást választottam.

Egyáltalán nem lett rossz. Esszék ki sem akartak félni. Életemben nem írtam olyan kicsi betűkkel, mint a Mátyást Azt így is ki kellett hagynom 5-6 mondatot, mert kicsúsztam volna a vonalról.
#620722 gabir2 2011. május. 04. 13:27
gabir2
#620712 :: vaskogreg (2011. május. 04. 12:46)
Első részben a korstílus a szent anya extázisa vagy micsoda oda mit kellett írni korstílusnak ??? nah azt nem tudtam meg az USA harmadik elnökét, am ezeken kívül a 12 - es feladat volt még szar de nem volt vészes Esszék meg : Gótika, 12 pont és Mátyás jövedelme. Nekem ezek voltak könnyűek Mátyásra kevés is volt a hely szal lehet emiatt lesz hiba mert vmi kimaradt, de hát nekem nem fért arra az 1 oldalra minden gazdasági intézkedése Gótika könnyű volt ábráról minden jellemzőt le lehetet olvasni. a 12 pont is egyszerű volt mivel ott volt a 12 pont csak szebben meg kellett fogalmazni szal remélem összességében 80 % felett lesz
A korstílusoshoz szvsz a reneszánszot kellett írni, a képhez pedig a Michalangelo Dávid szobrot(magyarul a B-t). Az USA harmadik elnöke szerintem Lincoln volt, mondjuk én nem tudom, én csak írtam valamit, hátha jó lesz.
Az én választottjaim esszék közül: NSDAP-s, mert erre még emlékeztem az órákról; Reformáció hatásai a kultúrára, mert csak ki kellett másolni az atlaszból, meg a forrásból; Rendszerváltás utáni és előtti Alkotmány, mert ezt a forrásból és IQ-ból bárki meg tudja csinálni. Lehet, hogy a gótikus építészetet kellett volna, de én nem nagyon tudtam volna 15 sort írni, alig emlékszem valamire a gótikából, ugye ott voltak a rózsaablakok, vagy mik, igaz?
#620720 ferdzso 2011. május. 04. 13:19
ferdzso
milyen rövid és hosszú esszék voltak közepen?
amúgy csak szerintem szégyen, hogy lemerik írni emelt érettségin azt, hogy Károly Róbert (mindkét részben!)?!
mondjuk annyira nem volt ez az emelt para. a szokásos nagyon köcsög feladatokon kívül egész jó volt (vhogy mindig a francia forradalomhoz köthetőek a rossz feladatok, lehet meg kellett volna rendesen tanulni ). mondjuk elviseltem volna egy Rákosi rendszert, vagy Kádári konszolidációt Klebelsberg Kunó és Jellasics helyett