Mesebeli számhoz érkezett tehát a „cseh amerika”, mert a derék SCS Software a 7. államot készítette el az ATS-höz. Ez még önmagában nem egy nagy szám, és valószínűleg nagyon sokáig fog tartani, amíg a teljes USA le lesz modellezve. Pontosan emiatt idén ez már a második kiegészítés a játékhoz, és valószínűleg ez alá az érték alá nem fognak menni a jövőben sem. Mondhatnánk, hogy lehetne akár 3 is, de technikailag azt a kapacitást az Euro Truck Simulator 2 aktuális éves kiegészítése el is viszi magával. Az esztendő vége tehát sűrű lesz, mert decemberben ez is megérkezik a Beyond the Baltic Sea képében. A remény hal meg utoljára, így tehát nagyon bízom benne, hogy az unokáimmal már át fogjuk tudni szelni az Egyesült Államokat, és esetleg átruccanhatunk majd a ProMods csapata által készített Kanadába is.

Ahogy júniusban is, most is egy nagyobb volumenű verziófrissítéssel ágyaztak meg a közelgő bővítésnek. Az 1.36 leginkább a hibajavítási és modernizálási célokat helyezte előtérbe, de akadt azért egy-két jobban szem elé kerülő dolog is benne. Ilyen például a DirectX 11 teljes támogatása, és ezzel egyidejűleg a DX 9 végleges nyugdíjazása is. Remélhetőleg senki nem rendelkezik olyan régi vassal, hogy ezután ne tudja futtatni a játékot. Valószínűsíthetően a „Nagy Testvérre” is ez vár, de ott jóval nagyobb embertömeget fog érinteni a változás. Bekerült ezenkívül 3 pótkocsi, amiből 2 megvásárolható saját célra is, de a kedvencem akkor is a Frac-tank tréler. Különleges kiépítésének köszönhetően a kerekei jóval lentebb vannak, mint a normál pótkocsiknál, így körülbelül 30 fokos szöget zárnak be a vontatónkkal. Kalifornia, Arizona és Új-Mexikó városfrissítéseket és néhány helyen sebességhatár-újrakalibrálást kapott, de kaptunk egy funkciót arra is, hogy lássuk cégünk tagjainak aktuális pozícióját egy térképen.

NAGY DOLGOK

Utah állam elég furcsa, mivel szinte lakatlan. A legnagyobb város Salt Lake City, ahol a 2002-es téli olimpia is zajlott, és itt élnek a legtöbben. A DLC fénypontja is természetesen ez a város és a nagyon látványos Kennecott rézbánya. Biztosan láttatok már képeket hatalmas sárga dömperekről, amelyeknek csak a kereke olyan magas, mint egy jól megnőtt kosárlabdázó. A szkriptelt helyszínnek köszönhetően lázasan furikáznak is velük a bánya területén, mi pedig szállíthatjuk, amire éppen szükségük van. Ha rendelkezünk a Special Transport DLC-vel is, akkor két új megbízatás keretében szép túlméretes alkatrészeket is vihetünk a billencsekhez. A látvány egészen páratlan, érdemes tehát rögtön megkeresni. Ha a Utah DLC megjelenése után viszonylag hamar teljesítettük az első World of Trucks-os munkánkat Salt Lake City-ben vagy vonzáskörzetében, akkor egy aranyos kis méhecskét is magunkénak tudhatunk, melyet az említett oldalra bejelentkezve írhatunk jóvá a Steam raktárunkba. Ezt azután a kamionunk kabinjába lógathatjuk fel, ahogy azt sok más online esemény ajándékaival is megtettük már. A viszonylag lapos és sivatagos domborzatot megtöri még a Nagy-sóstó, amely körülbelül 4500 km2 kiterjedésével elég tekintélyes. Ha kicsit is figyelmesek vagyunk, nem lesz nehéz észrevenni USA második legmagasabb gyárkéményét is, amely 370 méteres magasságával a negyedik helyet foglalja el a világ legmagasabb önálló épületei közül.

UTAHNYOS ÁRON

A DLC talán a szokottnál kicsit kevesebb, mindösszesen 10 várost tartalmaz, de ezt se becsüljük le. Rendkívül jól sikerült ezúttal is a különböző jellegű tájegységek közötti finom átvezetés, észrevétlenül megyünk át egy-egy más jellegzetességekkel bíró környezetbe. Akadtak számomra azonban olyan földutak, amelyek nem voltak kompatibilisek a Kenworth kamionomra rakható legnagyobb bozótráccsal. A legkisebb sebesség mellett is motorhibáig tudtam károsítani a technikát, ami nem utal gondos pályatervezésre. A hiba egyáltalán nem jellemző az SCS-re, ezért is volt ilyen meglepő. A srácok mindig büszkék a kamionos pihenők és benzinkutak kivitelezésére, így Utah kapcsán is be tudok számolni 12 egyedi komplexumról, amelyek állítólag gond nélkül felismerhetők a való életben is arra furikázók számára. A korábban belengetett International Lonestar vontatóról azonban még nem érkezett hír, így továbbra is marad a Kenworth, Peterbilt és Volvo triumvirátus. Az árcímke ezúttal is 12 eurónál állt meg, ami szerintem bőven a kapott tartalom értéke alatt van még mindig. A Utah DLC tehát mindenkinek ajánlott, aki nem szeretne lemaradni Amerika felfedezéséről.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!