A bevezetőhöz annyit, hogy amikor Bate feltette a kérdést, egy vagy két oldalt kérek-e jelen teszt tárgyának, komoly dilemmába estem. Igazából az újdonságok felsorolására elég lenne egy oldal, ám ebből talán nem derülne ki, mi indokolja a meglehetősen magas végértékelést és fogyasztói árat. Ezért a pénzért ráadásul, amint azt pedzegettem is, ránézésre meglehetősen kevés tartalmat kapunk – ám az ördög most is a részletekben rejlik. 

Kibertér

Essünk túl a legnagyobb megrázkódtatáson: bár a cím akár arra is utalhatna, hogy kapunk egy új frakciót, amely az óceánok mélyén építi fel lakóterét, ez nincs így, csupán a Tech „fajt” fejelték meg egy plusz civilizációs szintet – igaz, ez rájuk is fért. Fura módon ugyanis a 2070-ben a fejlesztők épp azt a csoportot hanyagolták el, akik az alapkonfliktust (a globális felmelegedés következtében elárasztott, illetve víz alá került területek) a leghatásosabban kezelték, és inkább a két fő, a problémát eltérő hozzáállással megközelítő fél menedzselésére fókuszáltak. Nos, az expanzió ezen javít, bár hozzáteszem, továbbra is rá leszünk szorulva az Éden és a Tröszt segítségére, de legalább most már a tudósok is teljes értékű frakciónak tekinthetők – sőt, mindezt a srácok megfejelték némi cyberpunk életérzéssel is.

A harmadik szintet jelentő zsenik eléréséhez már az előző lépcsőn álló kutatók is új igényekkel lépnek fel: az immunitást biztosító szerek és a neuroimplantátumok (!) előállításához le kell merülnünk az óceán mélyére, szivacsfarmokat, enzimtermelő üzemeket, korallszaporítókat építeni – sőt, a „testékszerekhez” szükséges chipekre már a tengerfenéken is szert tehetünk, a „szemétdombok” (rubble heap) kiaknázásával. Ha pedig minden klappol (lásd a tippeket), megérkeznek az első géniuszok – és velük a franchise eddigi legbonyolultabb termelési láncai.  

Az új jövevényeknek ugyanis laboreszközökre és bionikus öltözékekre lesz szükségük, és bár előbbit egyszerű összerakni, utóbbi egészen durva organizálást igényel. A ruha alapanyaga egyrészt exoskeleton, amihez a „fekete füstre” telepített fémátalakító, plusz egy zsírsavakat és lítiumot feldolgozó üzem szükségeltetik, másrészt kukoricából és algából álló biopolimer. Ez összesen kilenc termelőegységet jelent, és ugye nemcsak ezek összehangolása a feladat, hanem a logisztika megszervezése is. Szerencsére a német mesteremberek erre is gondoltak, így bemutatkozik Sysiphus, a teherszállító tengeralattjáró, 6x60 tonna kapacitással, amely képes eljuttatni a tengermélyben megtermelt árukat a szárazföldre úgy, hogy végig víz alatt közlekedik és csak a dokkok előtt bukkan fel – mi több, speciális képességének hála mindezt oly csendben teszi, hogy odalent tökéletesen láthatatlan az ellenség felszíni erői számára. Ez kiélezett harci szituációban felbecsülhetetlen, ami azt is jelenti, hogy ha mi vagyunk a támadó fél, több pénzt kell ölnünk a tengermélyi flottánk fejlesztésébe. És ha már szóba került a bunyó, jegyezzük meg, hogy a „tekik” kaptak egy új, Atlas nevű hajót is, amely két helikopter vagy egy vadászgép hordozására képes, sőt fel is tölti őket kerozinnal és mozgó javítóbázisként is funkcionál, illetve egy úszó, felfegyverzett platformot az olajkutak és tengeri depók védelmére.

Még három fontos elem van, amit a zsenik kapcsán ki kell emelni. Az egyik a geotermikus erőmű, amelyet speciális helyekre, mélységi hasadékokra kell telepítenünk, és 750 egységnyi energiát termel – hátránya viszont, hogy használatával egy új katasztrófa bekövetkeztét kockáztatjuk, ez pedig nem más, mint a cunami, amely képes elmosni szigeteink teljes parti infrastruktúráját, így használatát azért meg kell gondolnunk. A második egy remek újdonság, az energiaátvivő berendezés, amellyel két földdarab között tudsz áramot közvetíteni, így létrehozhatsz egy „generátorszigetet”, ahonnan szétszórod a naftát, a fogadóterülete(ke)n megőrizve az ökológiai egyensúlyt. Végül, de nem utolsósorban, hála a csúcs civilizációs fázisuknak, végre a Tech frakció is emelhet monumentumot – ráadásul a Science Forum nemcsak a szokásos bónuszokat nyújtja (azaz egymaga helyettesíti az adott szigeten a városközpontot és a különféle közösségi szükségleteket bármely fél számára), hanem elérhetővé teszi az építési menü összes opcióját, így gigászi, változatos és látványos metropoliszokat építhetsz.  

Időcsapda

A fenti tartalom mellé kapunk egy öt fejezetből álló kampányt, amely a fent említett geotermikus erőmű és az általa okozott szökőár körül bonyolódik, főszerepben Hiro Ebashival, és amely természetesen az új játékelemek begyakorlását segíti elő. A feladatok elég változatosak, van olyan, amiben 1500 energiát kell átlőnünk egy másik, apró szigetre, amelyen aztán ki kell építeni egy komolyabb Tech várost, és akad olyan, amely egy másik újdonságot mutat be, az Anno 1404 Venice-ből már ismerős „Hostile Takeover” intézményét (minden játékosnak van egy részvénypakettje, ebből vásárolva az ő bevételeinek osztaléka minket illet, többségi tulajdonhoz jutva viszont átvehetjük a szigetét, ami remek indok egy kiadós háborúra). 

Aki nem ismeri a szériát, az jogosan kérdezheti, hogy „csak öt küldetés?”, aki viszont igen, az sejtheti, hogy egy-egy felvonás végigjátszása akár 4-6 órát is felemészthet (a finálé pedig maga az őrület), tehát elleszünk egy darabig a csomaggal, nem beszélve arról, hogy kapunk három önálló, meglehetősen húzós missziót is (az egyikben például mindhárom frakciót a legmagasabb szintre kell húznunk, monumentummal), és ugye ott van még a végtelen játék is – mindez újabb hónapokra lekötheti a stratégákat (a kampányhoz mellékeltünk pár tippet is). Azt pedig szinte természetes, hogy a fejlesztők új megbízásokat is beépítettek (igaz, ezek nagyjából ugyanarra a kaptafára épülnek), és mindezt megfejelték 30 friss achievementtel, ráadásul immár összevethetjük teljesítményünket másokéval is, ami a kompetitív énünket is felpiszkálja kicsit.

Mélységes elégedettség?

Ahogy a fentiekből reményeim szerint kiderült, a germán válogatott elég sok mindent pakolt a csomagba, amely jelentősen elmélyíti a stratégiai vonalat, teszi mindezt ráadásul látványosan: végre az óceán mélye nem egyenkékben szerénykedik, az ott felépített termelőépületek látványos színvilágot varázsolnak a képernyőre. Ez, tekintve, hogy a fél életünket (legalábbis a tudóscsapat oldalán) a víz alatt töltjük, mindenképp üdvözlendő, ahogy a szárazföldi városok új díszítőelemei is, ami persze csak külsőség, de hozzátartozik a játékhoz. Ugyanakkor bizonyára lesznek olyanok, akik többet vártak, talán egy új frakciót, egy komolyabb sztorivonalat, esetleg új multis funkciókat – ők nem lesznek maradéktalanul elégedettek. Azt mindenképpen hozzá kell tennem, hogy az expanzió szigorúan a veterán „annósoknak” szól, sőt kifejezetten a 2070-ben edződött veteránoknak, akik már félkézzel építenek fel „ekós” és tycoon városokat, ők pedig szerintem értékelni fogják, hogy újabb elemekkel bővült kedvenc játszóterük. Mindkét tábornak van némi igaza, és annak megítélése, hogy melyik esik nagyobb súllyal latba, nyilván egyéni megítélés kérdése. Elsőre talán én is soványnak találtam volna a kínálatot, miután azonban egy teljes hétvégém elment a kampány első három küldetésére, megváltozott a véleményem. Az óceán mélyének titka tehát igazából csak akkor tárul fel előtted, ha alámerülsz – legyen ez a végszó.