Főhősünkre csecsemőkorában egy öreg tanítómester talál rá elhagyatottan egy folyó partjánál, és rögtön magához is fogadja. Mialatt varázstudása legjavának átadásával foglalatoskodik a hosszú évek alatt, ráeszmél, hogy a gyerekben több van, mint amit taníthat neki, így nem is tartóztatja, mikor az több tudást remélve Avencast, a legendás varázslóakadémia felé veszi útját.
Írnok, jegyezd szavaim!
Az ugyan hamar kiderül, hogy a hagyományos értelemben vett oktatásra hősünk kevéssé fogékony (rendszeresen elalszik az órákon), ami némi fejtörést okoz a tanítóknak -- ezért úgy döntenek, némiképp gyakorlatiasabb feladatokkal bízzák meg, hátha azok jobban lekötik a figyelmét és hamarabb leteheti a mágus-vizsgát is. Miközben a rászabott küldetések megoldásán fáradozik, rájön, hogy a látszólag idilli iskola falai között nem mindennapi események zajlanak és végül arra is fény derül, mi történt a soha nem látott szülőkkel, és hogy mi célt szolgál valójában nyakában az a medál…
Nemcsak a varázsiskola padjait koptató, kerek szemüveges Harry története nyújtott ihletett a szerzőknek, a játék ugyanis első ránézésre egy Diablo-klónnak tűnik -- kék csík: mana, piros csík: életerő, bal egérgomb: ütés, jobb egérgomb: varázslás. Ha van is ebben némi igazság, azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a készítők a harc terén (is) szemmel láthatóan törekedtek a változatosságra, nem csak kattintgatni kell folyamatosan az ellenfélre. Mivel ugyanis varázslók vagyunk, a pusztakezes (varázspálcás) harc helyett inkább pusztító mágiák sokaságával fogunk végezni a ránk törő démonokkal, csontvázakkal és egyéb lényekkel.
Négy fő tulajdonság teszi ki a karakter tulajdonságait: életerő, mana, lélek- és vérmágia. Az első kettő alighanem egyértelmű, a kétféle mágiatípus pedig kétféle varázslási fát takar. Ahogy az RPG-kben megszokhattuk, szintlépéskor pontokat oszthatunk szét, melyeket ezen jellemzők között oszthatunk el, illetve ahogy egyre fejlődünk, újabb és erősebb varázslatokat vehetünk fel a két típusból -- a vérmágia fejlesztése a közelharci küzdelemben segít, míg a lélekmágia a távolsági harcot fejleszti. Nem fogunk tudni mindkettőben nagymesterré válni, ugyanis a mágusvizsga letételekor el kell döntenünk, melyik utat választjuk. Létezik emellett egy harmadik „ág” is, melyhez az idéző igék tartoznak, ám lényegesen kevesebb lehetőséggel.
Tulajdonságainkat egyrészt a már említett pontokkal erősíthetjük, másrészt az úton-útfélen elszórt mágikus ékszerek, páncélok is sokat segítenek: gyorsítják a regenerálódást, hatékonyabb mozgást nyújtanak és pluszokat adnak a fent említett jellemzőkhöz.
Érdemes bővebben szólni az irányításról is, ezen a téren, furcsa módon a verekedős játékokból (pl. Mortal Kombat) megszokott módszer köszön vissza. Gyaloglás és futás mellett tanoncunk képes bukfencezni is, ha kétszer megnyomjuk az adott irányt, kitérni az ütések elöl, (szóköz + iránygomb), azonkívül a varázslatokat immár nemcsak gyorsbillentyűkre tehetjük ki, hanem „kombó” formájában is elsüthetjük őket (pl. előre+hátra+bal gomb: fagyasztó csapás). Ezzel a módszerrel sikerült egy kis színt csempészni a küzdelmekbe, egy-egy komolyabb ütközet már nem szorítkozik az egérgombokra.
Figyelmesség a készítők részéről, hogy háromféle kameramozgatás is rendelkezésünkre áll, ezeket amúgy játék közben is megváltoztathatjuk: az első az úgynevezett „könnyű” mód, mely a képernyő irányába mozgat, a második „haladó” pedig arra, amerre a hős van; végül adott a rögzített kamerás nézet -- ajánlott az oktatórész alatt kitapasztalni, melyik a legkényelmesebb számunkra.
Elme-varázslat
Tapasztalati pontokat nemcsak ellenfelek legyőzésekor szerzünk, hanem a ránk bízott küldetések elvégzésekor is. Ahogy járunk-kelünk az iskola falai között vagy a kripták mélyén (később pedig a szférák világában) és beszédbe elegyedünk az ott élőkkel, úgy tudunk meg egyrészt egyre többet a megszálló démonokról, a gonosz Morgathról és saját múltunkról is -- annyit elárulhatok, hogy itt még a bolti eladó sem az, aminek látszik; másrészt a legtöbben velük oldatják meg ügyes-bajos dolgaikat. A fejlesztők fantáziáját dicséri, hogy ezek a feladatok nem merülnek ki abban, hogy daraboljunk fel egy óriási szörnyet vagy vigyünk vissza egy elveszett ereklyét a tulajdonosának. Van, hogy egy elkószált jószágot kell beterelgetni a ketrecébe, vagy éppenséggel ellenszert keresni egy balul elsült láthatatlanság-varázslatra, de jópofa az is, amikor különféle fazekakat kell védenünk túlhevülés ellen fagyasztó mágiával, a planetáriumos rejtvény pedig különösen ötletesre sikerült: először is egy távcső segítségével be kell mérni egy csillagot, ezután ha az így nyert fénysugarat tükrök segítségével helyesen irányítjuk, beindul az energiával működő gép.
Mester és tanítványai
Hosszú út vár a zöldfülű kis mágustanoncra, míg igazi mester válik belőle, de ez az út egyáltalán nem lesz unalmas, ugyanis a játékmenet korántsem mondható monotonnak, egy-egy véresebb összecsapást követően általában az agyunkat is meg kell mozgatni. Az Avencast sikeresen vegyít több stílust: adott a már ismerős, akció/RPG-kre jellemző felület, a kalandjátékokból merített dialógusok és feladványok, és egy ötletes harcrendszer. Mindezekhez remekül illeszkedik a meseszerű, erőteljes színeket alkalmazó grafikai megvalósítás és muzsika, mely inkább hangulatos, mint emlékezetes, de a célnak éppen megfelel.
Többszemélyes játékra nincsen mód, különösebben nem is hiányzik, az Avencast így is egy teljes egészet alkot – kipróbálását voltaképpen csak javasolni tudom mindenkinek.
