A Bang Bang Racing koncepciójával nincs semmi gond, hiszen esetünkben adott egy budget kategóriás (a játék a Steamen mindössze 10 euró) autóverseny, ami nem kínál mást, mint gyors és könnyed szórakozást, jó pár autóval, pár tucat versennyel és a top-down nézetű (mikor a pályát madártávlatból látod) kategóriához képest kellemesen jópofa látványvilággal. Amennyiben ez az egyveleg nem tántorít el azonnal, úgy az első körben abszolút kielégítő a program, azonban a második és harmadik menetben már a műfaj szerelmesei sem mehetnek el szó nélkül a hiányosságok mellett. 

Ami működik...

A BBR alapvetően egyszerű, mint egy szeg, méghozzá a legpozitívabb értelemben. A versenyek során összesen két gomb (nitro és satufék) használatára, plusz a kocsi irányban tartására van szükség ahhoz, hogy elsőként érhessünk a célba. A karrier módban összesen négy géposztály (N-Dura, Evo GT, Protech, Apex) versenyein vehetünk részt, és a sikerekkel (1-3. hely) párhuzamosan nyílnak meg az újabb pályák és az adott osztályok újabb és újabb járművei. A megmérettetések között akadnak időre menő futamok (time trial), van kieséses rangadó (elemination), ám legtöbbször mégis fej-fej mellett fogunk száguldani az első helyért. 

A sikeresen teljesített szakaszok után aztán sorra nyílnak meg a különböző kocsik, így egy idő után már választhatunk is, hogy jól navigálható, gyors, vagy nitróval rendesen megtömött verdával kívánunk-e versenybe szállni. Ez utóbbi jópofa dolog, és bár az első körökben úgy tűnhet, hogy mindegy melyik gépcsodával vágunk neki az egyes szakaszoknak, azért a nehezebb fokozatokon már érdemes kicsit elgondolkodni azon, hogy melyik típussal érdemes rámerészkednünk az ilyen-olyan aszfaltcsíkokra.

A pályák értelemszerűen egyre technikásabbak lesznek, párhuzamosan a sikeres előrehaladással, és ez konkrétan egyre szemetebb kanyarvariációkat, helyenként pedig cselesen elhelyezett levágásokat jelent. Bár a címben sugalltakkal (Bang Bang) ellentétben lőni nem lehet a futamok során, de az időzített bombává váló hordókkal és az olajoshordók feldöntésével borsot törhetünk az ellenfelek orra alá (rosszabb esetben pedig rendesen megszívathatjuk saját magunkat). A bekapott robbanások és a koccanások rongálják is a kocsit, ami nem csak a kasztnin, de a menetteljesítményen is meglátszik. Emiatt persze nem feltétlenül kell aggódni, hiszen a startvonalnál mindig adódik lehetőség a gyors regenerálódásra. 

A recept működik, ha ugyanis rákapunk a játék ízére, akkor élvezni fogjuk a rajzfilmszerű környezetben játszódó száguldást, és még azt is hajlamosak leszünk elviselni, hogy az egyes autónk hangja jobban hasonlít egy túlhajszolt fűnyíróra, mintsem egy valódi versenygépre. A lendület azonban hiába kap el minket, nagyon messzire nem jutunk vele, ugyanis a karrier mód nagyjából 3-4 óra alatt kipörgethető, és bár a versenyek alapvetően szórakoztatóak, annyi potenciál azért nincs bennük, hogy a magasabb nehézségen komolyabb változást hozzon a játékmenet. Oké, egy-egy hiba akár az első három helybe is kerülhet, de a játék egyszerűségéből fakadóan a magasabb szinteken sokkal inkább van jelen a monotonitás, mintsem az igazi kihívás. Sebaj, gondolná ilyenkor az egyszeri játékos, majd a multiban kiélem magam. Nos, nem.

...és ami nem

A Bang Bang Racing legnagyobb, és egyáltalán nem megbocsátható hibája, hogy nem rendelkezik online támogatással, más játékosokkal csakis a monitor előtt szorongva versenyezhetünk. Konzolon ez a megoldás még csak-csak elmegy, hiszen ha adott egy hatalmas tv és pár kontroller, akkor egy buli keretében le lehet mérni, hogy ki a legnagyobb spíler, azonban PC-n ez a megoldás messze nem kényelmes, és ebből következően az osztott képernyős versengés nem is túl szórakoztató. Ami marad, az a steames ranglisták böngészése, hiszen a program pontokkal méri a versenyeken elért teljesítményünket, azonban meglepődnénk, ha ez sokaknál eredményezne komoly motivációt a versenyek újbóli ledarálására. 

Gyors menet

Hiába szórakoztató a koncepció, hiába szerethető a látvány, hiába élvezetesek a versenyek, a Bang Bang Racing pár óra után kifullad, és hosszú távon csak a legelszántabb játékosokat képes lekötni. Na meg az achievement-vadászokat, az összes jutalomplecsni begyűjtése ugyanis minden, csak nem könnyű feladat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!