Még 2019-ben volt szerencsém Early Accessben kipróbálni a Barotraumát, így érdekes volt ennyi év után visszatérni hozzá. Már csak azért is, mert az elmúlt négy évben az emlékeim finoman szólva is megfakultak a játékról, így minimális prekoncepciókkal ülhettem le újra elé.

Tűz a víz alá

Szóval, íme az alapok: az emberiség a távoli jövőben kolonizálják a Jupiter egyik holdját, az Európát, ahol rengeteg a víz, szóval az emberiség is a mélybe merül. Csakhogy a hold nem olyan elhagyatott, mint ahogy gondolták. A mélyben mindenféle szörnyetegek, sőt még értelmes lények is éldegélnek, amik nem nézik ölbe tett kézzel, manccsal vagy csáppal, amíg az emberek kifosztják kis holdjukat. Na, mi nekünk meg itt kéne boldogulni, felderíteni a térképet és alapvetően túlélni a mindennapok bonyodalmait.

Amiből akad szép számmal. A Barotrauma alapjaiban fel lehet ismerni pár játékot, úgymint az FTL: Faster Than Lightot, a Rimworldöt, a Dwarf Fortress-t és a Space Station 13-at. Mindez egy 2D-s környezetben, ami bár egy egész világot ölel fel, mi sajnos többségében csak a különböző tengeralattjárók belsejét fogjuk látni. Ugyan néha ki lehet úszni, de a főszerep a mélytengeri konzervdobozé. A legénység különböző kasztokba sorolható: kapitány, mérnök, biztonsági tiszt, asszisztens és orvos. A ladikunkat és a legénységet testre szabhatjuk, bár őszintén szólva, ez szerintem teljesen felesleges, mivel úgysem fogunk a karakterek kinézetével foglalkozni. Annál inkább azzal, hogy mit csinálnak. Mindenkinek megvan a maga feladata, és érdemes is csak ezekre koncentrálni, hiszen nagyon hamar káoszba fordulhatnak az események. Éppen ezért nem szabad skippelni a tutorialt, mert különben azt sem fogjuk tudni, melyik a tengeralattjáró eleje.

Fontos tudni, hogy a legénység egyes tagjai majdhogynem pótolhatatlanok, főleg kooperatív módban. Példának okáért, ha elveszítjük a mérnököt, akkor elég nehéz lesz megjavítani a hajót. Abban meg ne is reménykedjünk, hogy nem lesz semmi hiba, mert valami tuti lesz. Ha más nem, akkor azért, mert a legénység egyik tagja szabotőr, akinek az a fő célja, hogy a tengeralattjáró örökre a mélyben maradjon. És ennek a figurának aztán bőven van lehetősége végezni velünk, hiszen rengeteg mód van ahhoz, hogy hozzáférjen a reaktorhoz, a fegyverekhez, vagy alkalomadtán kinyissa a zsilipet és beinvitáljon valami emberevő monsztát. Persze, ha a mérnököt az említett szörnyeteg megpapizza, azért még nincs veszve minden, mert más is el tudja látni a feladatát – lényegében bárki bármivel foglalkozhat, és bármivel interakcióba lehet lépni. Ám, mint írtam, ez nagyon gyorsan káoszhoz vezethet. Ezért kell egy jó kapitány, aki kézben tartja a szituációt, miközben kommandírozza a konzervdobozt és ügyel a veszélyekre.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Karaktereinket a billentyűzettel irányíthatjuk, és az egérrel léphetünk interakcióba a tárgyakkal. A tengeralattjáróval pedig a térképen mozoghatunk. Mivel az MI nem okosabb, mint a fémlemez, amivel a hajónkat beburkolták, így a single-player néha inkább idegőrlő, semmint szórakoztató. Ezzel szemben a 2-16 fős kooperatív mód már annál mókásabb, bár itt sem árt, ha szerencsénk is van (vagy gondosan válogatunk), mert, ha olyan csapatba botluk, ahol mindenki mindennel foglalkozik, csak azzal nem, amivel kéne… Nos, az nem csak vicces helyzeteket, de sok bosszúságot is okozhat.

Periszkópmélységben

A Barotrauma mindemellett még küzd néhány aprósággal – bár ezek egy része talán nem fog mindenkit zavarni. Engem viszont kifejezetten irritált a rongybaba effektus, aminek hála karaktereink úgy mozognak, mintha nem lenne csontjuk. Ezek sokszor tettek komikussá olyan pillanatokat, amikor inkább paráznunk kellett volna.

Emellett fontos tudni, hogy ez a játék nem való mindenkinek, sőt kifejezetten rétegprogram. Sokáig tarthat, mire elsajátítjuk a program minden csínját-bínját, és a hibáinkat a játék nem nézi el, komolyan bűntett. Legalább egyszer tuti el fogunk süllyedni, vagy szimplán kihal a legénység. Plusz könnyen elriaszthatja az embert a kooperatív mód, ahol tényleg fontos, hogy egy jó legénységet állítsunk össze, vagy megfelelő emberek közé kerüljünk, akik komolyan veszik a játékot. Ám mindent összevetve érdemes kipróbálni a Barotraumát, ha szereted az összetett programokat, amikben van kooperációs lehetőség is, illetve vonz a túlélő zsáner, plusz elnézed a kisebb hibákat. Ugyanakkor, mivel tényleg elégé lutri, hogy tetszeni fog, érdemes egy komolyabb leárazást megvárni.