Jade Reporting Co.

A játék főszereplője, mint bevezetőmben írtam, egy fiatal lány, Jade, aki nevelőapjával, Pey'J-vel él együtt egy igen békés bolygó - Hillys - egyik szép szigetén. A lány egyébként fotoriporter, aminek a későbbiek során igen nagy jelentősége lesz. A békés állapotnak azonban igen hamar vége szakad, amikor az égen rejtélyes lények (bizonyos DomZ nevű faj egyedei) tűnnek fel, és támadást intéznek a világítótorony ellen, ahol Jade lakik. Barátait az egyik lény lerántja a mélybe, mire ő utánuk ugrik, hogy megmentse őket. A föld mélyében a lénnyel vívott csata alatt a lányt különös pszichotikus hatás éri. Ezután a szigetet megszállja az Alpha Sections (milyen érdekes, hogy ezek mindig jókor vannak jó helyen), amely csoport a bolygó védelmét biztosított szolgálni. A támadás után egy ismeretlen személy, Mr. DeCastellac munkát ajánl nekünk, hogy egy közeli helyen derítsünk föl egy ismeretlen fajt...

A döntés, mely megváltoztatja az ember életét

Miután a Mr. DeCastellac által felajánlott munka a nem várt eredményt hozta (ugyan, mi lehet ez? Természetesen a bolygó megmentése...), hamar egy földalatti szervezet, az Iris Network főhadiszállásán találjuk magukat, amely csoport fennen hangoztatja, hogy az Alpha Sections nem csak a bolygó védelmével foglakozik. Az Iris vezetői felajánlják a választás lehetőségét, és beavatnak minket egy igazi összesküvés-elmélet valós részleteibe. Innentől kezdve az Iris tagjaként kell felgöngyölítenünk az ügyet.

Pey'J, Jade nevelőapja, egy két lábra állt malac, és ahogy klasszikus rajzfilmekben, a bolygó lakói között megtaláljuk a legtöbb állatfajt. Találkozunk többek között feketeárus rinocéroszokkal, tejet mérő kocsmáros tehénnel, boltos rozmárral, titkos ügynök macskával... A legtöbb feladatot barátainkkal együtt kell megoldanunk, kezdetben Pey'J tart velünk, majd a játék későbbi szakaszában egy, a Steven Segal által alakított karakterekre erősen emlékeztető "nehézsúlyú harcos", bizonyos Double H. Sokszor csak velük együttműködve tudjuk a feladatokat megoldani. Mindkét segítőtárs remekül kidolgozott karakterrel, jellemmel rendelkezik.

Pey'J kiválóan ért a dolgok megjavításához, az elektromos cuccokhoz, ráadásul, mint a játék vége felé kiderül, igazi mérnöki vénával rendelkezik, hiszen megtervezett egy saját űrhajót (amit persze nekünk kell beüzemelni). Double H ezzel szemben egy igazi erőművész. Remekül át tud törni kisebb-nagyobb akadályokon, valamint buzogányával és pajzsával igen hatásosan tud küzdeni az ellenfelekkel. Ráadásul nagyon jó humora van, ugyanis sokszor örvendezteti meg Jade-et a kedvenc könyvéből vett idézetekkel. Cserébe a hatásos segítségért, az ő életüket is nekünk kell védeni, különben mi is igen hamar fűbe harapunk.

Hillys, te csodás!

Hillys, illetve a játékterület elég hatalmas: minden színhelynek más és más jellemzője van, máshogy néz ki, garantáltan nem fogunk ráunni egyhamar. Van egy hatalmas nagyváros, ahol az Ötödik elem módjára levegőben röpködő autók, teherautók, és egyéb járművek közlekednek. Ahogy már említettem, nekünk is meglesz a saját külön bejáratú légpárnás hajónk, amit folyamatosan fejlesztenünk kell, ha teljesíteni akarjuk az egyre nehezedő feladatokat. De visszatérve a városra: az immár kialakult játékhagyományoknak (lásd: GTA-sorozat) híven nem lehet először teljesen bejárni a települést, feladatok teljesítésével kapunk kódkártyákat, amelyekkel beléphetünk az Alpha Sections által ellenőrzött részlegekbe. Itt aztán nagyon össze kell szednünk magunkat, halkan, lopakodva kell végigjárni a területet, felderíteni a titkokat, mert elég egy őr látómezejébe bekerülni, és nekünk annyi! Jó eséllyel mi húzzuk a rövidebbet... De nem csak a városban lesz dolgunk, rengeteg más terület is van, amelyet meg kell találni, és fel kell fedezni.

Ennyi játékot a játékban!

Mivel a Beyond Good and Evil elsősorban egy kaland-akciójáték (így, ebben a sorrendben), ezért kalandjaink során rengeteget kell gondolkodnunk. Minden helyszínre jut egy kisebb-nagyobb logikai feladvány, amit meg kell oldanunk a sikeres továbbjutáshoz. Ezen kívül az "itt a piros, hol a piros" minijáték ugyanúgy megtalálható a programban, mint a Star Wars-ból ismert verseny, a podrace, és a játéktermekből ismert légfoci egy újabb változata. Azonban a játék legnagyobb erénye és legjobb ötlete a fényképezőgép használata. Mint ahogy a cikk elején említettem, Jade fotoriporter, és bizony egy fotoriporternek is szüksége van a pénzre, hogy élelmet vehessen (amivel gyógyítja magát), és kifizethesse az esedékes villanyszámlát.

Ezért a Hillys Tudományos Társulat már a játék elején komoly munkát ajánl fel hősünknek: neki kell lefényképeznie a bolygó élővilágát. Állatokat, embereket, ellenségeket. A fényképekért nem csak pénzt kapunk, hanem egy-egy betelt tekercs után gyöngyöket is. Ez utóbbiakat nem csak így gyűjthetünk; miután csatlakozunk az Irishez, a sikeres küldetések után nagyszámú gyöngyhöz jutunk, de minden elvégzett feladat, egy helyszín sikeres teljesítése, illetve egy főellenség legyőzése után is kapunk legalább egyet. A gyöngyök gyűjtése azonban nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is: egyrészt az összegyűjtött szemek mennyisége után a mentéskor kapott kódokkal a BG&E internetes oldalán, a sötétkamrába belépve, hozzájuthatunk különféle bónuszokhoz: videókhoz, concept artokhoz, storyboard képekhez, másrészt a járművünket csak úgy tudjuk fejleszteni, ha ezzel fizetünk a feketepiacon.

Persze a rengeteg minijáték mellett nem elhanyagolandó a történet főszála sem, ami tényleg egy összeesküvés-elmélet. Az Iristől kapott feladatokat követve járjuk a bolygó területeit, fényképezünk, gyűjtjük a bizonyítékokat. Hogy mi ez az összeesküvés elmélet, azt itt nem szándékozom leírni, hiszen azzal elvenném tőletek azt a hihetetlen játékélményt, amit ez a program kínál. Mivel a nyomozás közben néha (gyakran) harcolni is kell, kapunk egy, a kung-fu harcosokéra emlékeztető hosszú botot (bizonyos dai-bo), amellyel könnyen lehet szembeszállni a különböző földönkívüliekkel. E mellé a játék közben találunk egy kesztyűt, amellyel az Alpha Sections katonáinak prezentálhatjuk a "kesztyűben dudálás" fogalmát...

Grafika, hangok, irányítás, egyéb

A grafika tökéletesen illeszkedik a játék képi világához, a hatalmas vízterületeken tükröződnek a repülő járművek, a város zsúfolva van autókkal, a levegőben hatalmas kivetítőkön híradó megy, emellett a karakterek kidolgozottsága is nagyon szép. Érdekességként meg lehet említeni, hogy a végleges verzióban Jade egész máshogy néz ki, mint ahogyan azt a 2002-as E3-as XBox animációban, és a 2003-as E3-as trailerben is láthattuk. De ami személy szerint a legjobban megfogott: Jade arcán olyan hitelesen tükröződnek vissza az emberi érzelmek - öröm, bánat, fájdalom -, ahogyan én játékban még nem láttam...

A hangokkal is minden rendben van, a beszédhangok mind nagyon jól illeszkednek a karakterekhez, nagy kár azonban, hogy a főszereplőkön kívül szinte senkit nem szinkronizáltak le a fejlesztők, ugyanis a kevésbé fontos karakterek mondókái csak szöveges formában láthatóak. Egyébként a zene is dicséretre méltó, nyugodt hajózás közben lágy, dallamos a muzsika, míg harc és lopakodás, menekülés közben a helyzetnek megfelelően felgyorsul, és aktívabbá válik.

A külső nézetes játékok egyik legneuralgikusabb pontja az irányítás-kamerakezelés. Sajnos sok hasonló játékban nem sikerül rendesen megoldani a kamerakezelést, és így a játék mindent mutat, csak a főhőst nem. Még mielőtt megijednénk, a BG&E ebben sem tud hibázni. A kamera mindig a helyén van, és harc közben sem veszíti el a pozícióját. A játék irányítása a legelején percek alatt megtanulható, Jade mozgáskultúrája egész szép, bár azért a mesteri Sam Fisherrel nem lehet összetéveszteni...

Végszó?

Hiába kerestem ebben a játékban hibát, nem nagyon sikerült találnom. Talán a szinkron hiányosságain kívül a játék rövidsége róható fel. Cirka 13 óra alatt végigjátszottam, de a 88 gyöngyből nem sikerült mindent megtalálni, és néhány állatfaj lefotózása is elmaradt. Ugyanakkor a remek és sokszor meghitt sztori, a karakterek jelleme messze a tucatjátékok fölé emeli a BG&E-t, ráadásul az utolsó képsorok egy esetleges folytatás lehetőségére utalnak. Én kíváncsian várom, mert ez a játék egész egyszerűen fantasztikus.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!