Az utóbbi években nem sok mannát kaptak a közlekedési-gazdasági szimulátorok hozzám hasonló rajongói -- még szerencse, hogy nosztalgiából mindig elővehetjük a Transport Tycoon Deluxot, amely jó 15 éve uralkodik a műfaj trónján, és azóta sem talált legyőzőre, bár a zsáner ősének számító Railroad Tycoon felújítása, a Sid Meier-féle Railroads!, illetve a Traffic Giant kissé feledtette velünk elhanyagoltságunkat. Nos, az újonc finn Colossal Order által elkészített Cities in Motion utóbbi újragondolása, vagy ha úgy tetszik, koppintása – sajnos... 

Rend és káosz

A játék alapelve egyszerű: egy nagyváros tömegközlekedését kell megszervezned, amelyhez meglehetősen intuitív, jól összerakott eszközkészletet kapsz; leszórsz pár megállót, ezeket hozzárendeled egy új járathoz, a szimuláció pedig megrajzolja a legoptimálisabb útvonalat. A nagyobb nehézséget annak eldöntése okozza, hogy honnan hová vidd polgáraidat. Elvileg ehhez kapsz mindenféle, színkódos szűrőt, ám ezek túl sok mindent nem árulnak el, de a lakóházak és munkahelyek/iskolák/üzletek, vagy épp a reptér/állomás és a szállók közötti viszonylatok azért elég kézenfekvő megoldások. A gond ott kezdődik, amikor befutnak az első, negatív visszajelzések, ám ezek pusztán színes hangulatjelek, semmiféle kézzelfogható indoklást nem kapsz, csak annyit látsz, hogy vöröslik az utasok feje a megállóban, vállalkozásod pedig megindul a lejtőn, és miután alapból sincs sok pénzed (metrót például tutira csak bankkölcsönből tudsz építeni), hamar bekövetkezik a csőd. Ez az első frusztráció -- de nem az utolsó... 

A CiM látszólag elég sok opciót kínál, hiszen van egy száz évet átölelő kampány, melyben négy európai nagyváros (Amszterdam, Bécs, Berlin, Helsinki) utcáin „garázdálkodhatunk” az 1920-as évektől 2020-ig. A látszat azonban csal: mindez csak szép díszlet, hiszen mindig ugyanaz a dolgod, és ezen sem a fő- sem a mellékküldetések nem javítanak, mivel ezek is egyformák: köss össze egy vagy több célépületet valamilyen járattal. Épp ezért a játék elég hamar unalmas, repetitív robottá válik, amit a fentebb vázolt nehézségek tovább keserítenek. Persze van sandbox mód is, ahol kedvedre organizálhatsz, sőt térképszerkesztő, nem beszélve a napjainkban már kötelező achievementekről, ezek azért pár dekát belepakolnak a mérleg plusz serpenyőjébe – de például én el tudtam volna viselni valamiféle multis mókát, vagy akár bedrótozott, mesterséges intelligencia hajtotta konkurenciát, ami fel tudta volna dobni az unalmas klikkelgetést -- aki játszott valaha a TTD-vel akár szólóban, akár hálózatban egy vagy több haver ellen, pontosan tudja, mire gondolok... 

Világmegváltás elhalasztva

A körítés maga is kétarcú: a 3D egész jól néz ki (bár kissé fapados a látvány), de maximálisra húzott grafikával a szimulációt felpörgetve még erős vason is rendesen be tud szaggatni a cucc. A fő bajom mégis az erősen limitált zoom-szinttel van: nem lehet annyira eltávolítani a kamerát, hogy jól belásd az egész várost, ami nem túl felhasználóbarát megoldás. Ráadásul a zene sem jött be nekem, de lehet, hogy csak nem az én stílusom ez a „euro-trance” vagy mifene, mindenesetre két perc után kikapcsoltam, volt épp elég más, ami miatt idegeskedhettem. 

Egy szó mint száz: a Cities in Motion ismét nem váltja meg a világot. Akinek annak idején bejött a Traffic Giant, és szeretné viszontlátni 3D-ben, némileg jobban átgondolva és összerakva, annak ajánlható, bár ezúttal sem árt a demó kipróbálása. Mindenki másnak ott az OpenTTD, Chris Sawyer zseniális játékának ingyenes „újrája”, melyet a mai napig csiszolgatnak a lelkes rajongók. A trónfosztásra, úgy tűnik, tovább kell várnunk...