Ha valaki a játéktermekben, netán a korai konzolokon (is) nevelkedett, az általában gyengéd érzelmeket táplál a mára már kicsit elfeledett shmup-zsánerrel szemben. Tudod, ez az a műfaj, amelynél kis űrhajókkal, helikopterekkel, repülőkkel, netán lebegő karakterekkel kell felül- vagy oldalnézetből rommá lőni a nagy számban érkező ellenfeleket. A pályák végén sokszor a teljes képernyőt betöltő főellenfelek várnak, a golyózápor pedig pixelpontos mozgásokkal kerülhető el, esetleg a beindított speciális tüzérséggel, ami limitált életeink utolsó mentsvára. Nos, az eredetileg PSP-re, majd iOS-re és Androidra megjelent, illetve a játéktermekbe is portolt DARIUSBURST is ilyen program, alapjául pedig az 1986-ban született sorozat, a szimpla Darius szolgált. Az évtizedek során rengeteg formában és konverzióban nekieshettünk az űrhajók, gépesített ellenfelek pusztításának, azonban a Taito japán kabinetje, az Another Chronicle kiváló alapnak bizonyult egy újabb otthoni kiadásnak. Ez a definitív verzió a Chronicle Saviours, ami mindent, sőt még annál is többet kínál a stílus szerelmeseinek.

Bolygóközi rombolda

Azt azért még tegyük hozzá, hogy a shmup műfaj még mindig él, többnyire az indie fejlesztők jóvoltából, akik 5-15 euróért vesztegetik műfaji portékáikat. Ehhez képest a DARIUSBURST szembetűnő árképzéssel jelent meg, avagy több mint tízezer forintért, ami meglepő a zsánerben. Elsőre talán ezen húzzuk fel leginkább a szemöldökünket, azonban ha beleássuk magunkat az egyébként oldalra haladós metodikát alkalmazó játék mélységeibe, akkor már nem is lesz olyan eszeveszett az árszabás.

A megszokottnál komolyabban felépített háttértörténet – persze így sem egy RPG alapfelütését kapjuk, mindösszesen némi évszámokra bontott dokumentációt az űrcsatákat megalapozva – mögött ugyanis igazi kincsre lelünk. Az hagyján, hogy az Original+EX módot is megkapjuk, aminél választott pályákon róhatjuk az eredeti masina félórás útvonalát, de ott van először is a Chronicle, ami ennél többet nyújt. A naprendszer bolygóit felkeresve különböző planétákat menthetünk meg, és ez a 3000 felfedezhető régió tekintetében rengeteg elfoglaltságot jelent. Ha pedig még ez sem lenne elég, akkor bátran essünk neki a CS módnak, ami az új, plusz tartalom, egyben pedig a program leglátványosabb része.

A Chronicle Saviours egy csillagtérképhez hasonló képernyőn kínál további 200 pályát. Utóbbiakat folyamatosan megnyithatjuk a sikeresen teljesített küldetésekkel, amik a normál lövöldözés mellett kifejezetten csak főellenfelek legyőzését, sőt adott ideig tartó túlélést is megkövetelhetnek. Nem utolsó sorban, míg az Original és sima Chronicle módok az eredeti méretben, ennek megfelelően egy vékonyabb csíkban láthatóak, addig a CS pályái a teljes monitort kitöltik. PC-exkluzív tartalomként még a duplamonitor támogatása is bekerült a képbe, ami külön élmény.

Megéri a pénzét

Látható, hogy a DARIUSBURST aktualizált, teljes kiadása semmit nem bíz a véletlenre. Bár a megadott számok kicsit csalókák, elvégre a pályák, hátterek, ellenfelek ismétlődnek, különböző verziókban bukkannak fel. Persze így is bőven van választék, panaszkodni tehát nincs okunk, főleg annak tudtával, hogy átlagos esetben egy shmup közel félórás tartalommal bír, amit a nehézségi szintekkel és az azokhoz szükséges memorizálással tudunk tovább bővíteni. A különböző burstök (speciális fegyverek: például lézernyaláb vagy egy hatalmas robbanás), a felszedhető extrák (fegyverzet erősítése, életerő, bomba) itt is jelen vannak, de mint minden hasonló esetben, ezúttal is a főellenfelek nyújtják a legizgalmasabb pillanatokat. A halakról, mélytengeri teremtményekről és egyéb vízi élőlényekről mintázott, robotizált óriások közel a teljes képernyőt kitöltik, legyőzésükhöz mindig kell valami egyedi támadás. Éppen emiatt a Chronicle Saviours nehezen megunható csomagot biztosít, ami mellett a stílus szerelmesei rengeteg időt eltölthetnek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!