Ha Deadlightot fejlesztő Tequila Works neve hallatán nem ugrik be semmi, az nem a kopó memóriád eredménye, lévén a platformer alapokra helyezett túlélőjáték a 2009-ben alapított csapat első munkája. Az egykori Blizzard, Weta, Pyro és Sony alkalmazottakból verbuválódott gárdára viszont a jövőben érdemes lesz odafigyelni, hiszen már az első játékuk is egy igen emlékezetes darab lett.

Túlélni a halált

A Deadlight rögtön az események közepébe hajít, és nem áraszt el információkkal. Kezdésnek csak annyit tudunk, hogy a világ nagy részét felőrölte a zombiapokalipszis, a főhősünk (Randall) pedig a romok között igyekszik Seattle felé, annak reményében, hogy megtalálja a családját. A Deadlight legütősebb része a hangulat, ami már a menüben felcsendülő zenével megalapozódik, aztán elindítjuk a játékot, ami azonnal beszippant. Egy hagyományos 2D-s platformerről beszélünk, ahol egy fekete sziluettként megjelenő karakterrel kell elérni a pálya végét, miközben leküzdjük a szintkülönbségeket, a szakadékokat, a csapdákat, az ellenfeleket és a logikai fejtörőket. A játékmenet mondhatni semmit nem tesz hozzá az eredeti Prince of Persiában megismertekhez, ám a programot mégis különlegessé teszi az elképesztő látvány, a hihetetlen sötét tónussal megrajzolt világ és a hátborzongató sztori, ami az utunk során begyűjtött naplóbejegyzéseknek, újságcikkeknek, leveleknek, rémálmoknak és visszaemlékezéseknek köszönhetően teljesedik ki a nagyjából 5-6 órás játékidő alatt.

Gyönyörű világvége

A Deadlight alatt az Unreal engine dübörög, és ez meg is látszik, hiszen ennél a játéknál (a műfajon belül) csak a Rayman: Origins szebb, de az is másképp. A Deadlight ugyan 2D-s platformjáték, de a háttérgrafika sokszor a 3D illúzióját adja, a világ pedig helyenként él és mozog, azaz, ha egészen pontosak szeretnénk lenni, akkor inkább haldoklik és mozog. A legtöbb helyszín (amiből összesen 25-öt találunk a játékban) olyan, mintha egy apokaliptikus festményben lennénk, legyen szó akár az éjszaka sötétjébe burkolózó benzinkútról, vagy a nappali fényben baljóslatúan felénk magasodó felhőkarcolókról. Visszafogott színek, elképesztő kidolgozottság, kristálytiszta részletek, itt-ott egy-egy jól elhelyezett animáció – csupa olyan tényező, ami durván kihangsúlyozza a főhőst körülölelő elmúlást, és megalapozza a játék gerincét adó komor atmoszférát.

Túlélőmaraton

Persze nemcsak a körítés elsőrangú, a játékmenetbe sem lehet nagyon belekötni. Igaz ugyan, hogy a Deadlight ilyen szempontból nem sokat tesz hozzá a műfajhoz, viszont a már jól ismert elemeket tökéletesen alkalmazza. Hősünk fut, ugrik, guggol, felkapaszkodik, bukfencezik, sőt, Perzsia hercegéhez hasonlóan arra is képes, hogy nekifutásból a falra felugorva onnan még magasabbra lökje magát az ellenkező irányba.

Persze nemcsak a platformok között kell ügyeskednünk, az életünket elég gyakran megkeserítik a zombik (itteni nevük: az árnyak), akik szeretnek tömegben támadni. Randall kezdetben csak egy baltával tudja védeni magát, de idővel megjelenik a revolver és a shotgun, sőt, egy adott ponttól lesz csúzlink is, igaz ezt nem az árnyak ellen kell bevetni, hanem a továbbjutást fogja segíteni.
Hősünk három életerőcsíkkal kezdi a játékot, ám ha elég ügyesek vagyunk, és megtalálunk pár rejtett zugot, akkor ez az érték feljebb tornászható, és ugyanígy az állóképességünk (stamina) is javítható – ez utóbbi azt határozza meg, hogy meddig tudunk futni, függeszkedni, de legjobban a baltával való hadonászás meríti le. Ha pedig már a harcról van szó, az örök szabály itt is él: a zombik csak a fejük elvesztését követően halnak meg végleg, így mindig a fejre kell célozni, a baltával leterített ellenfeleknek pedig minden esetben be kell vinni egy végső csapást.

Melegen ajánljuk

A Deadlight három fejezetre osztott története fokozatosan adagolja a kihívást. Az alapozást követően főleg a reflexeinkre lesz szükség, a zombik ellen egy kis taktikára, helyenként pedig be kell magolnunk a pályákat, hogy megmeneküljünk a ránk tüzelő helikopter elől vagy a fejünk felett épp összeomlani készülő házból. Az irányítás pofonegyszerű, egyedül a fegyverek használata fura (a jobb analóg karral célzol, és a jobb ravasszal tüzelsz), de még ehhez is hamar hozzá lehet szokni.

A sztorit ugyan érezhetően a The Walking Dead ihlette (erről tanúskodnak a képregényes átvezetők is), de jó helyről lopni nem bűn, és a játéknak tényleg jót tett a Robert Kirkmantől merített ihlet. A befejezés egyenesen letaglózó, és még a vége főcím után is érdemes visszatérni a pályákra, főleg a fejezetenként elrejtett kvarcjátékokért, amiket egy külön menüben még ki is próbálhatunk. Ugyanígy érdemes felkutatni az egyes szakaszokon található apróságokat (személyi igazolványok, kazetták, fényképek, cikkek) is, hiszen nemcsak achievement jár a 100%-os teljesítményért, de a sztori is kerekebb és mélyebb lesz, ha minden elem a helyére kerül Randall utólag is lapozgatható jegyzetfüzetében.