1993 december 10., Wisconsin Egyetem: a Doom tesztverziójának utolsó bitje is feltöltődik az egyetem FTP szerverére. Ebben a pillanatban mintegy 10 ezer játékos özönlött fel a szerverre. A rendszer meghalt, egy legenda megszületett. Elkészült a Doom. Az akkoriban elképesztőnek számító látványvilág, a rémisztő atmoszféra, a brutális játékmenet, na és a szintén kiváló második rész, rengeteg rajongót eredményezett. John Carmack és csapata történelmet írt. 2004. augusztus eleje: rajongók tízezrei várják a Doom 3 megjelenését. Ismét egy legendával állunk szemben? A cikket továbbolvasva ez is ki fog derülni. Ami tény: amikor az id játékot készített, akkor egyben maradandót is alkotott.

Elszabadul a pokol

A történet 2145-ben kezdődik a Marson, a UAC kutatóbázison. Hősünk itt kapja meg első feladatát, mégpedig azt, hogy keressen meg egy eltűnt professzort. Ő szépen el is indul elszánt tekintettel felkutatni a dokit -- nem sokkal később aztán „bumm!”: egy portálon keresztül borzalmas lények hada lepi el a bázist, az emberek egy része pedig zombivá változik. A fények kihunynak, a monitorokon pentagrammák jelennek meg, rémült sikolyokat hallani mindenhonnan. Illetve majdnem mindenhonnan, ugyanis főszereplőnk egy szóval se kommentálja a hangyányit rémisztő és elképesztő történéseket. Mentségére szóljon, hogy legalább a szemöldökét felvonja, jelezve azt, hogy felfogta a történtek súlyát. Mint később kiderült, semmi máshoz sem fűzött kommentárt, még ahhoz se, amikor legyűrte a legfőbb gonoszt. De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe!

A pokol hordája vs. Néma Bob mordálya

A játék műfaját tekintve egy FPS, hangulatát tekintve pedig több horrorelemet is tartalmaz. Éppen ezért külön örvendetes a belső nézet, mert így az ember tényleg bele tudja élni magát a játékba. Maga a játékmechanizmus nem túl bonyolult: vannak az ellenfeleink nagyon sokan, velük szembe van a játékos tök egyedül.

Érdemes pár szót szólni a démonokról, mert némelyikük különösen gusztustalanra sikerült. Véleményem szerint a tervezők remek munkát végeztek a szörnyek megalkotásakor. Személyes kedvencem például a mancubus, amelyet úgy kell elképzelni, mint egy szumózóba oltott mutáns rozmár, aminek a karjai helyén rakétavetők vannak. A másik nagyon beteg lény a cherub, aminek a feje és felső teste egy nagyon-nagyon mérges kisgyerek, deréktól lefelé viszont potroha van, és rovarszárnyakkal közlekedik. Persze említhetném még a cacodemonokat is, amik leginkább egy szintén nagyon-nagyon dühös óriási lebegő agyra hasonlítanak.

Ezeken kívül fognak ránk támadni impek a tűzgolyóikkal, revenantok a rakétáikkal, hellknightok az energiagolyóikkal, zombik a gépfegyvereikkel és láncfűrészeikkel. Szóval lesz móka és kacagás bőven. A fair play jegyében nem puszta kézzel kell legyőznünk a rémségeket, kapunk segítségül fegyvereket is (ki hitte volna).  Az arzenál aránylag bőségesnek mondható, bár túl sok meglepő dologgal itt nem fogunk találkozni. Van ugye pisztolyunk, ami többi hipermodernül kinéző fegyverrel ellentétben elég antiknak hat a maga famarkolatával. Ezen kívül lesz puskánk, géppisztolyunk, géppuskánk, gránátunk, rakétavetőnk, plazmavetőnk, láncfűrészünk (!). Az egyedüli nem szokványos a BFG 9000 (azaz Big F…ing Gun -- a fordítást az olvasókra bízom), ami a kizárólag csak a Doom-játékokban található meg. Ez egyben a legerősebb fegyver.

My name is Claus. ClausTrophobya.

A karakterdizájnerekkel ellentétben a pályatervezők nem erőltették meg magukat túlzottan, ugyanis a pályák egy idő után nagyon egyhangúvá válnak. Szűk folyosókon megyünk, majd belépünk egy szobába, ahol van néhány monitor, vérnyomok, esetleg pár doboz, és ennyi. Ez egyébként a játék egyik fő negatívuma, hogy nagyon kevés emlékezetes helyszín van. Ráadásul a helyszínek többsége nagyon sötét, ezért folyamatosan váltogatni kell a zseblámpát (2145-ben járunk egy hipermoden bázison, de még mindig a zseblámpa a menő) és az aktuális fegyverünket.

A másik rossz dolog, az, hogy maga a játékmenet is egy idő után kezd unalmassá válni. Amikor már nagyon meguntam volna a kutatóbázist, akkor viszont hirtelen a pokolba kerültem, és máris jobban lettem.  Megyünk, lövünk, darálunk, néha felveszünk egy PDA-t, hogy be tudjunk menni a következő ajtón és kb. ennyi. Néha átvezető animációkkal próbálták feldobni a játékot, amik ugyan jól néznek ki, de szinte mindig csak egy új szörny megjelenésekor vagy bossharcok előtt láthatjuk. Ha már bossharcok, akkor meg kell említeni, hogy ezek remekül sikerültek. Kellő kihívással bírnak, kivéve pont a legutolsó CyberDemon ellenit.

Nagyjából ennyi, amit negatívumként lehet említeni, illetve a még a multiplayer rész, de arról majd később. Most lássuk a pozitívumokat!

Egyértelműen idesorolnám a játék technikai hátterét teljes egészében, ugyanis John Carmack egy kitűnő grafikus motort írt a Doom 3-hoz, melynek legnagyobb erőssége az árnyékok megjelenítése -- az már más kérdés, hogy nincs optimalizálva. Szintén remekek a hanghatások, illetve nekem a zúzós főcímzene is bejött, de ez teljesen szubjektív. A látvány és a hangok együttesen pedig hozzájárulnak a nagybetűs horrorhangulathoz. Elképesztő atmoszférája lett a játéknak, és ha kellőképpen beleéli magát az ember, akkor minden egyes csörömpölésre összerándul. A teljes élményhez ajánlott éjszaka, teljesen sötétben, egyedül fejhallgatóval játszani. Én is így játszottam végig, és többször eldobtam az egeret ijedtemben. A legemlékezetesebb rész az volt, amikor benéztem egy vérnyomokkal tarkított mellékhelységbe, és az általam halottnak hitt fazon nagy morgások közepette felkelt a vécéről és elindult felém.

Az (idejét) MÚLTi

Mint minden valamire való FPS-ben, a Doom 3-ban is van többjátékos mód. Azonban sajnos túl sok jó nem mondható el a multiplayer részről, azon kívül, hogy van. Négyféle játékmódot találunk benne: Deathmatch, Team Deathmatch, Last Man, Tourney, a helyszínek pedig nagyrészt a már említett szűk folyosók, így túl sok lehetőség nincs a taktikázásra. A kicsit szegényes többszemélyes mód már csak azért is érthetetlen, mert gyakorlatilag az id Software teremtette meg a multiplayer fogalmát.

Zárszó

Nos, akkor ismét egy legenda született? Talán nem, de azt mindenképpen hozzá kell tenni, hogy ma már sokkal több dolog kell ahhoz, hogy legendás játék szülessen, mint 1993-ban. Az id viszont megint egy remekművet alkotott, amire sokan sokáig emlékezni fognak. Itt van egy király FPS, amire rengeteg játékos várt, viszont jó néhány rajongónak csalódást okozhat a. Ennek viszont a név az oka: Doom – sokan nem ” csak”  egy kitűnő játékot vártak, hanem „A DOOM”-ot, ami ismét történelmet fog írni. Nos, talán majd a legújabb Doom