Sosem volt különösebb problémám a bohócokkal, nem féltem vagy gyötört fóbia a látványuktól, csupán azt nem értem, mi a jó ebben. Nem fér a fejembe, hogy lehetnek ezek bárkinek is viccesek vagy jópofák, és miért akarna valaki önszántából egy ilyen melót. Szerintem csak a horror-faktor miatt maradtak meg a bohócok a szórakoztatásban, és teljesen világos is, miért: a groteszk, folyton mosolyra görbülő száj, a hullafehérre pingált arc és a fekete szemek egy túlvilági rémség, de minimum egy pszichopata gyilkos benyomását keltik, akivel senki sem találkozna szívesen egy sötét sikátorban. Stephen King, vagy még híresebben, John Wayne Gacy generációkba nevelte bele ezt az eredendő félelmet, de mi van akkor, ha ezt a szerepet a feje tetejére állítjuk, és hősnek állítunk be egy bohócot? Nos, a Dropsy pontosan ezt teszi, méghozzá kiváló módon.
POINT 'N HUG
A Tendershoot és a Jolly Corpse által közösen fejlesztett Dropsy egy kalandjáték, abból is a régi vágású fajta, vagyis a 90-es évek elején használt technológiai megvalósítások köszönnek vissza úgy, ahogy azt a LucasArts vagy a Sierra csinálta volna. Ez azt jelenti, hogy egy pixeles, de nagyon igényes és részletes grafika mosolyog a monitoron, amihez fapados animáció és a szinkron teljes hiánya társul, de ennyinél nem álltak meg a fejlesztők, és annyira az alapokig lebontották a kalandjátékok jellemző mechanizmusait, hogy a tárgykombinációt is elhagyták, illetve olvasandó szöveg sincs, mindent piktogramok segítségével adnak a tudtunkra. Mindezt aztán megfejelték pszichedelikus motívumokkal, így egy szinte szürreális élményt adva, de ennek ellenére igazából semmi sem zavaros, érthetőek és követhetőek nemcsak a feladatok, hanem a kibontakozó történet is.
A sztori öt évvel egy nagy tragédia után veszi fel a fonalat, amikor is egy, látszólag értelmileg sérült, végtelenül kedves és gyermek módjára ártatlan bohóc kerül az irányításunk alá, akivel az a feladatunk, hogy mindenkit boldoggá tegyünk a városban (ezt öleléssel nyugtázzuk), ezzel megpróbálva feledtetni a múltban történteket, de sajnos kevés sikerrel, ahova ugyanis lépünk, ott szomorúság és húsbavágó tragédia vár. Egy közepesen nagy térkép ad mindennek otthont, ahol mindenféle színes karakterekkel találkozhatunk: egy szektaszerűség, aminek tagjai félnek a vámpíroktól, egy szeméttelepi király, egy apját elvesztett bányász, és így tovább. Van tehát teendőnk bőven, ami egy, a kategóriában rövidnek számító, nagyjából 5-6 órás kalandot tesz ki. Ennek során a klasszikus kalandjátékok tipikus feladatait kapjuk, de azzal a csavarral, hogy van három segítőtársunk. Egy kutya, egy egér és egy madárka kísér mindenhova, őket pedig közvetlenül irányíthatjuk, így képletesen meghosszabbítva a karjainkat, illetve ezzel plusz komplexitást adva a feladványoknak, amelyek egyébként nem túl nehezek, egy gyakorlott gamernek nem okoznak problémát.
HAPPY END
Minimális előzetes tudással, nulla elvárásokkal vágtam neki a Dropsynak, és végül kellemes meglepetésben volt részem. A bohóc keserédes történetét egy végig szórakoztató, bár, kissé talán túl könnyű és rövid kalandjátékba csomagolta a fejlesztő páros, mindezt nagyon szép, tetőtől talpig retró kivitelezésben. Egy újabb remek indie játékot köszönthetünk, amit kisebb hibái ellenére is nyugodt szívvel lehet ajánlani.
