Ahogy azt tőlem megszokhattátok, rövid helyzetjelentés következik. Sajnos nem indult valami jól az idei szezon, hiszen az ausztrál szezonnyitó előtt, 2019. március 14-én tragikus hirtelenséggel elhunyt a Formula 1 versenyigazgatója, Charlie Whiting. Helyettesítését azóta is három személy tudja csak megfelelően ellátni. Később, 2019. május 20-án elhunyt az osztrák háromszoros világbajnok, valamint a Mercedes csapat résztulajdonosa, Niki Lauda is. Minden rajongó nevében mondhatom, hogy életútjuk és munkásságuk mindenki számára példaértékű lehet, a PC Guru szerkesztősége és jómagam nevében is őszinte részvétünket szeretném kifejezni a hozzátartozóknak. A szomorú bevezetés talán úgy lehet kicsit még árnyaltabb, ha a 2019-es szezon eredményeire is ránézünk. A Mercedes idén is dominál, a Francia nagydíjjal bezárólag 8-ból 8 versenyt húzott be, a lengyel Robert Kubica visszatérése pedig pont a Williams talán legnagyobb válságidőszakára lett időzítve. Kanadában egy sokat vitatott büntetés vette el a Ferrari és Vettel győzelmét, igaz, kellett hozzá a német hibája is. A sportág megítélése ezáltal elég nagyot esett, de azért vagyunk mi játékosok, hogy a F1 2019-ben visszaadjuk a Száguldó Cirkusz hírnevét, és esélyesként vigyünk harcba olyan csapatokat és pilótákat, akiknek normál esetben hatalmas szerencsére volna szükségük egy nagyobb eredmény eléréséhez. Na, de mit adott nekünk ehhez a Codemasters? Most kiderül!

CICAHARC A PADDOCKBAN

Ami rögtön szembetűnő lesz, hogy a játékban helyet kapott a F2 2018-as mezőnye is. Ez egyrészről nagyon szuper, másrészről viszont olyan szempontból kár, hogy még nem versenyezhetünk az apja nyomdokaiba lépő Mick Schumacherrel. Normál játékmódokban bármelyik futamon indulhatunk a mezőnnyel, de sajnos a karrierünkben nem kapunk teljes szezont velük. Egy elég lüktető, adrenalinnal töltött történetet azonban igen, amely a F2 berkein belül indul, és majd a F1 nagymenői között teljesedik ki. Fő riválisunk a német Lukas Weber lesz, akinek tenyérbemászó stílusa garantálja, hogy meg akarjuk majd verni őt a versenypályán (és esetleg azon kívül is). A fiktív szereplők bevonása leginkább a FIFA Journey módjára emlékeztet, és hasonlóan izgalmas, érdekfeszítő színt visz a Formula 1 világába is. Ez esetleg már a Liberty Media hatása lehet?

Az amerikaiakra nagyon is jellemző az effajta hőskreálás, a dráma úgymond mesterséges generálása. Tegyük azért hozzá, hogy a közvetítésekre nagyon jó hatással vannak az általuk behozott újítások, az adások dizájnelemei pedig a játékban is igyekeznek teljesen visszaköszönni. A versenyhétvégék menete azonban tartja magát a tavalyi modellhez: fejlesztési pontokat kell gyűjtenünk a szabadedzéseken pályaismereti, gumikezelési, üzemenyag-menedzselési és egyéb feladatokkal, majd az igen szerteágazó lehetőségek között szétosztani azokat. Részt kell vennünk meghívásos eseményeken a feszültségoldás végett, melyeket egyébként teljesíthetünk karrieren kívül is. Célunk természetesen nem lehet más, mint a szezonok során a csúcsra juttatni választott csapatunkat.

LÉGY TE IS CHASE CAREY!

Bajuszt nem kötelező növeszteni, de az igazi élményhez biztosan nem fog ártani. A legfontosabb újítás idén a multiplayert érinti, ahol megalapíthatjuk saját ligánkat, hogy annak történelmét már barátaink vagy későbbi ellenségeink társaságában írjuk. Ez kiváltja a többjátékos bajnokság módot, cserébe sokkal több beállítási lehetőséget kapunk, és a korábbi szezonok eredményeit is megtekinthetjük. Meghatározhatjuk, hogy milyen módon lehet jelentkezni a ligánkba, beállíthatjuk fix naptár szerint a futamokat, de van lehetőség arra is, hogy csak akkor legyen verseny, amikor mindenkinek megfelelő az alkalom. Idén vannak külön autódizájnok a többjátékos szerepléshez, melyek egy része attól függően érhető el, hogy milyen csomagban vettük meg a játékot, valamint a rendelkezésre álló mikrotranzakciókkal megvásárolhatjuk magunknak az adott platform áruházában. Ezt mindenki döntse el, hogy jó-e vagy sem. A ligán belül, ha nem szeretnénk, akkor nem engedjük meg ezek használatát, hanem csakis a hivatalos köntösben lévő autókkal tesszük lehetővé a részvételt. Apróbb dolgok, mint például a nevünk mellett megjelenő jelvények, megvásárolhatóak a különböző eseményeken szerzett belső kreditekből is.

KÖSZI, MILESTONE!

Ha már esett szó a legendákról és az amerikai felfogásról, akkor ezen a téren is újat mutat nekünk a F1 2019. Továbbra is vezethetjük azokat a régi autókat, amelyek már tavaly is szerepeltek a programban, de két új 2010-es autó mellett valódi nagyágyúkkal is találkozhatunk, ha a Legends Edition birtokosai vagyunk. Alain Prost és Ayrton Senna rivalizálását helyezhetjük új aspektusba, mégpedig 8 darab rájuk szabott, de egyébként teljesen átlagos meghívásos event formájában. 10 euró felárért cserébe azért elvárható lett volna, hogy ne sabloneseményekkel szúrják ki a szemünket, hanem valódi, megtörtént csatákat élhessünk újra, netán írjunk át. A jó példát a műfajban erre az évre a Milestone és a MotoGP 19 mutatja a kis túlzással külön játéknak is beillő retró tartalmaival. A csodás McLaren és Ferrari, plusz a két megformált karaktermodell nem sok pluszt ad hozzá az unalmas feladatokhoz. Arról nincs tudomásom, hogy további párosok nevével fémjelzett tartalmak fognak-e érkezni az év során. Ha lesznek ilyenek, akkor igazi pénzkidobás lesz őket megvásárolni. 

KOCKÁS ZÁSZLÓ

A karrier feltüzelése, a multiplayer változásai és a F2 mindenképpen jó játékká teszi a F1 2019-et. Az AI vadállat viselkedése azonban nem sokat enyhült, amely azért nem túl jó pont, de a legendák implementálásán is van még mit dolgozni, főleg ha így megkérik az árát. A DirectX 12 támogatás behozatala is szintén időszerű volt, de nem egy alkalommal kellett crash reportot küldenem, ha ilyen módon akartam játszani. Van még mit csiszolni rajta!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!