Persze a hangsúly a „majdnem” szócskán van: azért a Valley of the Yetis sem tökéletes, és önmagában képtelen igazolni a játék szezonbérletének 30 eurós, azaz cirka kilencezer forintos árát. Főleg, hogy ez az egyetlen olyan kiegészítő a gyűjteményben, ami a Far Cry 4 legfontosabb elemét, a kampányt bővíti, szemben az olyan rémálom szülte fertelmekkel, mint amilyen a Durgesh Prison vagy az Overrun volt. Úgyhogy már itt a cikk elején kimondom: ha az alapjáték nyújtotta élmény meghosszabbítására vágysz, úgy jobban teszed, ha kizárólag a 15 eurós Valley of the Yetisbe fektetsz be.

A JETI NEM VEGETÁRIÁNUS

Most, hogy ezt tisztáztuk, lássuk, mit is rejt a játék legjobban várt, már a program megjelenésekor megszellőztetett kiegészítője! Nos, nem azt, amit elsőre gondolnánk: Ajay rejtélyes hegyi megmenekülése, amiről sokáig azt hittük, hogy ebben a DLC-ben fog kiteljesedni, tátongó lyuk maradt a történet felszínén. Helyette egy teljesen új minikampányt kaptunk, ami egy szerencsétlen helikopter-balesettel indul. Az Arany Ösvény egyetlen reménysége a Himalája egy ismeretlen völgyében ér földet, ahol sok-sok évvel ezelőtt már járt egy expedíció, melynek tagjai sosem tértek haza. Bázisuk romjai az egyetlen biztonságos helyet jelentik a hóval borított tájon, ahol egy állig felfegyverzett, agresszív szekta az úr.

Na meg persze a húsevő, brutálisan erős jetik, amiket három méter magas gorillaként lehet a legjobban jellemezni. Nagyok, erősek, gyorsak és golyóállók, szóval nem érdemes kötekedni velük. Különben is, idővel házhoz jönnek majd, lévén a DLC úgy működik, mint egy tower defense játék: éjszakánként a már említett szekta katonái, majd később a jetik rohamozzák meg a bázisunkat egyre erősödő hullámokban – vagy visszaverjük őket, vagy végünk van. Szerencsénkre Ajay gyilkolásban szerzett tapasztalatát telepíthető aknamezők, csapdák és rakétavetők egészítik ki, így mindig van esélyünk a támadókkal szemben. És mikor felkel a nap, indulhatunk feltérképezni a környéket, hogy küldetéseket megoldva előrébb gördítsük a cirka 3-4 óra hosszú DLC történetét.

ÚJJÁSZÜLETÉS

A fenti recept, bár korántsem eredeti, remekül működik, az új völgy pedig nagyon szép, gazdag helyszín, amit a pályatervezés különféle bravúrjai sokkal nagyobbnak tüntetnek fel, mint amekkora valójában. Mivel az akció az alapjátékban is rendben volt, ezért itt sem nagyon lesz gondunk a lövöldözéssel, a jetik pedig azon túl, hogy remekül néznek ki a képernyőn, feldobják a már ismert játékmenetet, hisz hamar félni kezdünk tőlük, egy csepp horrort adva az amúgy is pazar hangulathoz.

Van azonban egy bökkenő: a Valley of the Yetis is előhúzza azt a fárasztó trükköt, hogy Ajay minden fegyverét és cuccát elveszítette a baleset során, szóval a játék nagy része XP- és pénzgyűjtéssel megy el, hogy pótolhassuk a végigjátszáskor már összegyűjtött felszerelést. Mivel a tapasztalati pont viszonylag gyorsan ömlik, ezért nem tart majd fájóan sokáig a dolog, ugyanakkor pont annyi időt ad hozzá a DLC-hez, hogy kijöjjön a fent említett játékidő, mely a fejlesztések kihagyásával jó ha 90 perc lenne. A legnagyobb baj mindezzel az, hogy a farmolás egyszerűen nem szórakoztató, és bár a DLC-t nem teszi tönkre ez a mechanizmus, azért alaposan bekoszolja a hófehér összképet.

JETISKALP

Ennek ellenére a Valley of the Yetis még mindig ajánlott vételnek mondható, hisz tényleg képes arra, hogy pár óra erejéig rávegyen bennünket a Far Cry 4 betöltésére. Csak azt sajnáljuk, hogy eddig egyik kiegészítő sem volt ilyen jó, és sokan hiába vásárolták meg a Season Passt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!