Szomorú, bár sejthető fejlemény ez, a toruńi stúdió ugyanis másodjára próbál meg a Farm Expert 2017-tel (innentől FE2017) elcsenni egy szeletet a Farming Simulator (innentől FS) sorozat uralta műfaj gyümölcstortájából. A törekvés elismerésre méltó, a végeredmény pedig, a játékmenetet nézve, egyáltalán nem rossz – a probléma a technikai háttérrel van, ott ugyanis a brigád farmja messze van még a mintagazdaságtól.

(H)őstermelők

De ne szaladjunk ennyire előre, inkább lássuk, hogy miben virít az FE2017! A kulcs a realizmusban rejlik, a csapat ugyanis jól felismerte, hogy kazuár címként nem tudna kilépni a FS árnyéka mögül, a játék így az azonos alapvetést (azaz egy kis farmgazdaság felvirágoztatását) a konkurenciához képest több kihívással adja el. Ez már a pályaválasztásnál szembetűnő, az elérhető négy terep ugyanis eltérő kezdőjavakkal indít: Olaszországban nagy az alaptőke, de csak egy traktorral kezdünk, a nyugat-európai tóvidéken ennek ellenkezője a helyzet, a hegyvidéken kombájnainkkal azonnal arathatunk, Közép-Európában pedig közepes mennyiségű géppel és pénzzel örököljük eleink földjeit.

Noha a kezdőviszonyok eltérnek, mindenütt ugyanazon három ágazat érhető el. A hagyományos földművelés keretében gabona- és répafélék, valamint burgonya és fű növesztésével tehetünk szert haszonra. Akik a kajáló-kakiló jószágra esküsznek, tehenet, kacsát, tyúkot, lovat, kecskét és juhot nevelhetnek; a kisebb terményt preferáló nagygazdák ugyanakkor üvegházas vagy szabad ég alatti gyümölcstermesztéssel kaszálhatják az eurókötegeket. Bár a játékmenet akkor tárul ki igazán, ha mindhárom vonalat kipróbáljuk, terjeszkedni óvatosan érdemes, egyrészt mert az állatoknak szükséges takarmányt szintén nekünk kell megtermelni (már ha nem akarjuk, hogy éhen vesszenek), másrészt pedig mert a földeken nem lehet felváltva gabonát és gyümölcsöt ültetni. Váltás esetén bérmunkásokkal kell felkészíteni a terepet, érdemes hát minden földet egy adott „szakterületen” művelni.

„Elvadult tájon gázolok”

Az MI-munkásoknak egyébként is fontos szerep jut, mivel karrierünk elején nincs elég eszközünk minden munkafolyamat (pl. permetezés, aratás, négyévenkénti meszezés) elvégzéséhez, így néha saját géppel érkező alvállalkozókat kell bérelnünk. A munkalista mellett viszont nem árt sasolni a naptárat sem, a játék ugyanis igyekszik valósan szimulálni az érési folyamatot. A kora tavasszal ültetett gabonát így csak nyáron arathatjuk, gyümölcsösök telepítése esetén pedig legalább egy évet kell várni az első termésig. Az éréshez vezető hónapokat-éveket persze nem kell végigülni, az idő múlása hat fokozatban gyorsítható, mellette pedig egész napokat és hónapokat is átugorhatunk. A naptárat egyébként haszonállatok tartásánál sem árt lesni, jószágaink ugyanis az évek múltával megöregednek, jó áron túladni pedig csak akkor lehet rajtuk, ha még nincsenek fél lábbal a sírban.

A realizmus a termelési-érési szimuláció mellett persze a kisebb részletekben is jelen van. A vezetési modell pl. két nehézségi szinten érhető el, reálisabb beállítások mellett pedig meg kell barátkoznunk a kézi motorindítással és a manuális váltással is. Vasaink ugyanakkor használódnak is, így néha javítani kell őket a (megvehető) műhelyünkben, Farm Mechanic Sim szintű szimulációra persze ne számítsunk, a nagygenerál kimerül egy sima klikkfesztiválban. A vezetési modell legnagyobb fegyverténye mégis a Spintiresből átemelt talajdeformáció: a mezei munkák érezhetően formálják a talajt, a hátsó tengelyre szerelt plusz abroncsok hiányában így eléggé megszenvedhetünk a földeken, főleg ha balszerencsénkre elered az eső is: igazi dagonyában lehet ekkor részünk, ami simán hazavághat bármilyen talajrendezési munkát (de főleg betakarítást).

Félrement aratás

Az FE2017 tehát több olyan, a realizmust erősítő elemmel is büszkélkedhet, amit a keményvonalas virtuális földművesek már évek óta várnak a FS-ben, a betakarítás viszont így sem problémamentes, a GIANTS nehézsúlyú agráreposzával szemben ugyanis a játék technikai téren ezer sebből vérzik.

Ott van először is a fentebb dicsért talajszimuláció, amit talán kicsit túltoltak lengyel barátaink, mivel gépeink nem csak a szántóföldön, hanem kb. minden felületen lötyögnek-remegnek menet közben, ami főleg a termények pótkocsis közúti szállításánál zavaró. Érdekes momentumokban azonban a mezei munkák sem szűkölködnek: traktorunk-kombájnunk néha hajlamos elakadni a semmiben, vagy épp váratlanul meghalni egy kaptatón – ekkor csak a vasból való ki- és beszállás, és a motor újraindítása segít.

Rozoga lábakon áll a grafika is, a játékot hajtó Argon motor ugyanis nem valami combos: bár a kezelésbe vehető munkagépek kívülről szépen festenek, belterük már eléggé elnagyolt, a táj távolabbi (értsd: tőlünk 30-40 méterre eső) részeit pedig durva LOD-dal rajzolja ki az engine. A hangok terén szintén szerénykedik a program: a munkagépek monoton zaján és a finom madárcsicsergésen kívül nem nagyon hallani mást, a munka közben alapból felcsendülő zene pedig, bár hangulatos, elég hamar ismétlődik. A játékosprofilokkal is elég nyers a játék: egy fiókhoz csak egyetlen save slot tartozik (ami felül is íródik, ha pályát váltunk), a profilok között váltani (vagy épp az oktatópályákból kilépni) pedig csak a program újraindításával lehet.

A legnagyobb problémát mégsem a fentiek, hanem a játék barátságtalan kezelőfelülete jelenti. Amellett ugyanis, hogy a GUI eredeti angol változata, és így a magyar fordítása is itt-ott pontatlan (a tesztelt, boltokban kapható build pl. nem tartalmaz őszi gabonákat, noha a játékbeli leírás simán hivatkozik rájuk), egyúttal sok helyütt teljesen érthetetlen is: gondolom, ez az eredeti, lengyel szövegkönyv tükörfordítása.

Másodosztályú termés

A FE2017-nek tehát idén sem jött össze a trónfosztás, még ha játékmenetében számtalan olyan elemet is tartalmaz, amit szívesen látnánk a GIANTS sikersorozatában is. Fontos persze, hogy a lenti százalék és a fenti elemzés a játék alapváltozatát veszi alapul, a Silden pedig több méretes tapaszt is tervez a játékhoz, így megeshet, hogy a következő hónapokban a technikai buktatók zömét javítják. Amennyiben ez megtörténik, úgy a jelenlegi árcímke mellett érdemes lehet majd rápróbálni a játékra, de ha marad a mostani nívó, akkor a zsáner napszámosai idén is a FS mellett kell, hogy letegyék az aranykoronát.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!