Persze nincs gond az egészséges erotikával, sőt személy szerint tartom továbbra is, hogy a női testnél kevés gyönyörűbb/szebb/izgalmasabb dolog van a világon, az már más kérdés, hogy az természetes, ha a külsőséget külön kezeljük, nem visszük túlzásba a szexualitást. Márpedig a Steam 18+-os kategóriájában azért bőven találni túlkapásokat, amiknél szélsőséges látványban/gondolatvilágban lehet részünk – ezeket a produkciókat általában görgetjük is tovább a többi felnőtteknek szóló programmal együtt, bár lassan akkora a felhozatal és az igény, hogy a végén még érdemes lesz egy külön rovatot indítani.

A Fight Angel ebből a kategóriából emelkedik ki azzal, hogy bár a fejlesztők elsődleges célja tagadhatatlanul a női domborulatok kedvelőinek kiszolgálása, próbálnak arról sem megfeledkezni, hogy ehhez a Valve kliensében nem pornófilmet, hanem interaktív szórakozást kerestünk. Konkrétan egy verekedős játékot. És bár a Dead or Alive már több mint egy évtizede szentesítette „a cici számít igazán” koncepciót, a függetleneknek is van némi beleszólásuk a helyzetbe, amit a Red Fox időközben kicsit átdolgozott anyaga is csak megerősít.

Kártyázzunk… vagyis inkább essünk egymásnak!

Hozzáteszem, hogy bár a stúdió nem felejtett el játékmechanikát is odapakolni a cicimutogatás alá, azért a sztorival láthatóan nem küzdöttek sokáig az alkotók. A két lánytestvérrel induló történet lényege, hogy bizonyos kártyákat megszerezve eljussanak a végcélig és a végső ellenségig, néha váltogatva azt, hogy ki küzd meg az aktuális opponenssel, de ezen túl nem érdemes számítani semmi extrára. Ráadásul az állóképek sem sokat tesznek hozzá az élményhez, ami azért lehetne sokkal jobb és több is.

Ha pedig még „lehetne több”, akkor gyorsan húzzuk ki a fontosabb hiányzókat a listáról, amik ronthatják az összképet, hogy utána már inkább a pozitívumokra (igen, a lányok) összpontosítsunk. Szóval, a felhozatal eléggé gyér, mind a karakterek, mind a pályák és játékmódok terén. Indításnál egy Story, egy Arcade, egy Versus áll rendelkezésre, meg persze a tréning, ezen belül pedig 10 hölgyemény és velük együtt ugyanennyi pálya szolgálja az alapot. Ami nem sok, sőt az utóbbi évek trendjeihez képest kifejezetten kevés. A 3D-s, alapvetően test a test elleni küzdelmeknél a hátterek és háttérelemek nem vethetők be, sőt van néhány teljesen élettelen is, ami kifejezetten lelombozó, valamint a hangok sem minden esetben hozzák az elvárt minimumot. Ez így nagyjából a negatívumok összegzése, amiket most szokásomtól eltérően meglehetősen előre vettem. Hogy miért? Nos, mert aki a Fight Angel Special Editiont megveszi, azt esélyesen nem ezek az összetevők fogják leginkább érdekelni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mindenhol domborulatokat látok

Nem, nem mondom azt, hogy perverznek kell lenni az ilyen játékok szeretetéhez vagy vásárlásához. Bár hozzáteszem, soha nem játszottam hasonlóval, sőt ezt is csak egy barátom barátjától hallottam, hogy hogyan működik, de még a képeket is ő küldte. Most már jöhetnek amúgy a pozitívumok? Kezdjük azzal, hogy a karakterválasztó menüben nem véletlenül van egy rakás üres hely a gyárileg elérhető harcosok alatt. A Fight Angel ugyanis rendelkezik egy nagyon részletes karakterfejlesztővel, aminél az arctól kezdve a testalkaton át bármit át lehet rendezni, kedvedre tudod alkotni, kiemelt figyelmet szentelve a mellméretre és formára, amit meztelenkedős modnál további részletekkel lehet gazdagítani. Igen, természetesen van nude patch, ami elvileg a steames változatnál is működik – erről már nem informált az ismerős ismerőse (nem mellesleg… vagyis de, mellesleg erről is van pár cenzúrázott kép a galériában).

A létrehozott leány aztán szabadon öltöztethető, akár csak szexi fehérneműkbe vagy alig takaró eleganciával rendelkező rongyokba, mindenféle kiegészítővel, amiket külön lehet megvásárolni a bunyók során kapott ingame pénzből. Innentől pedig talán sejthető a játék legfontosabb eleme: összerakod álmaid hölgyét – akár napi egyet –, majd öltözteted, babusgatod, más ellen küldöd, lezúzod az ellenfeled, további ruhákat vásárolsz, illetve a sztorimód után még meg is táncoltathatod kedvenceid egy külön opció színpadán. A harcrendszer természetesen kisebb kombókat, speciális képességeket is tartalmaz, amiket érdemes kiismerni, nagy mélységekre azonban nem érdemes számítani. Ez a program arról szól, hogy ringatóznak a teltebb, kevésbé teltebb idomok.

Nem mellesleg a Fight Angel már átesett némi változáson, hiszen az eredetileg korai hozzáférésben elérhető alapot váltotta a rajzfilmesebb külsejű karaktermodellekkel rendelkező Special Edition, ami itt-ott fejlődve hozza el a komolyabb élményt, miközben az eredeti vásárlók automatikusan megkapták az újrakevert verziót. Ami még extra: napozócsík is választható, harc közben a ruhák szakadnak, a lányok teste egyre jobban csillog a verejtéktől, a bunyó előtt és után pedig pózokat láthatunk, amik szintén a szemcukorka feladatot látják el. Így mindent összegezve elmondható, hogy ha nem is hiánytalanul, nem is problémamentesen (egy-egy összeomlás is előferdül), de a Fight Angel Special Edition elvégzi a feladatát, aki pedig nagyjából kidolgozott női karakterekkel óhajt lenge ruhákban vagy azok nélkül bunyózni, nos, annak ezzel most egy újabb lehetősége adódott.