Üdv a jövő Varsójában, ahol a technológia úgy túlburjánzott, hogy a valóság relatívvá vált, az élet és a halál szavak pedig teljesen új értelmet nyertek. A virtuális világ fejlődésével az embereknek egy sor újabb problémája lett: bűntények, amiket VR-játékokban, úgynevezett virtuáliákban követnek el. Eme bűnesetek felgöngyölítéséhez speciális nyomozókra van szükség. Ők a gamedecek, a virtuális világ magánnyomozói, akiknek a játékokban és a valóságban is követniük kell a forró nyomokat.

A varsói szárnyas fejvadász

A 22. század végére invitáló, izometrikus nézetű Gamedec egyik legnagyobb erénye, hogy nincs benne különösebb erőszak, legalábbis a játékos oldalról. Vagyis nem kell tömegmészárlást végeznünk két kikérdezés között. Hősünk – akinek külsejét és néhány jellemzőjét mi határozhatjuk meg a sztori kezdetén – legütőképesebb fegyvere az agya és a beszélőkéje.

Nyomozónknak négy jellemzője van (empátia, szabálykövetés, spontaneitás, kitartás), amikkel a beszélgetéseket irányíthatjuk. Illetve jó néhány különleges képessége, amiket feloldva megkönnyíthetjük a dolgunkat. Ezek által törhetünk fel számítógépeket, válunk képessé a virtuáliák manipulálására, vagy éppen arra, hogy akár pusztán beszélgetésből felmérjük egy ember egészségi állapotát.

Mindezt aztán arra használhatjuk, hogy az egyes esetek virtuális és valós helyszíneit alaposan áttúrjuk, illetve a tanúkat és gyanúsítottakat kikérdezzük. Az új nyomok új kérdésekhez vezetnek, amik újabb titkokhoz adnak hozzáférést. Ám ezeket sosem egyszerű kiszedni az emberkékből. Azok ugyanis lehetnek bosszúsak vagy éppen feldúltak, bűnösök és ártatlanok, így a titkaikat csak akkor fedik fel, ha sikerül valamilyen módon hatni rájuk. Hogy megnyugtatjuk vagy megfélemlítjük őket, az rajtunk áll, de jól meg kell gondolni, mert hozzáállásunk nagyban befolyásolja azt, hogy mit hajlandóak elárulni. Egy megrettent gyereket nem feltétlen jó ötlet fenyegetni, ahogy egy online trollnál sem biztos, hogy a kedvesség juttat célba. És persze vica-versa.

Olykor az is megesik, hogy szórakoztató logikai eseménysorokon kell végigmennünk. Például, ha eszméletlen nőre lelünk a virtuális valóságban, nem mindegy, hogy hogyan ébresztjük fel. Ha csak lekapjuk a sisakot a fejéről, katatón állapotot idézhetünk elő, de ha a helyes eljárást alkalmazzuk, és élve kiszedjük, később szövetségesre lelhetünk benne. Vagy megeshet, hogy miközben élesztgetjük, külső támadás éri és az elméjét kisütik, ha nem emelünk tűzfalat köré vagy úgy döntünk, inkább a támadó szignálját követjük le.

Eme választások pedig befolyásolják azt, hogy a nyomozás milyen irányba halad, mindezt ítélet nélkül. Az előző példánál maradva, ha hagyjuk a nőt zöldséggé válni, nem kapunk negatív pontokat, ahogy pozitívakat sem, ha mentjük az írháját. Ugyanakkor megeshet, hogy egy-egy döntés hatására bizonyos nyomok elérése elveszik, és az így bejárt út nem lesz annyira eredményes. Példának okáért, ha mondjuk, a felébresztést választjuk a szignál követése helyett, akkor lehet, hogy megmentünk egy életet, de közben sokkal tovább tart az ügy felgöngyölítése, aminek a megbízó nem fog örülni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A nyomok összeszedése – legyenek azok bármilyenek, származzanak bárhonnan – különféle utakat nyit meg. Ezek az utak meghatározzák, milyen irányba haladjon tovább a nyomozás. Minél több utat nyitunk meg, annál több nyomra lelhetünk a nyomozás következő szakaszában, és így szépen lassan elérhetünk a végkövetkeztetésig, ezzel lezárva, bár nem feltétlen megoldva az ügyeket. Értem ezt úgy, hogy talán sikerül kiderítenünk, ki a gyilkos, de nem tudunk rájönni, miért tette, amit tett. Márpedig eme sötét, cyberpunk világban megesik, hogy a tettes indítéka fontosabb, mint maga a bűntett.

Stílusos világ, stílusos játék

Mindent összevetve, a Gamedec egy remek játék, amiben a szabadság illúziója, ha nem is tökéletes, de sok játék példát vehetne róla. A látvány is pazar, remekül hozza a cyberpunk világokra jellemző sötét, groteszk, erőszakkal és erotikával töltött hangulatot. Talán csak hangok terén nem az igazi a játék, sokszor olyan csendes, hogy az már életidegennek tűnik. Az ügyek jók, kellemesen változatosak, és a program pont jól adagolja a nyomokat.

Negatívumként csak azt tudnám felhozni, hogy a beszélgető partnerek reakciója kissé logikátlan, emiatt sokszor nehéz megjósolni, hogyan reagálnak ránk. Illetve a belső kódex is átláthatatlanra sikerült, ami a tengernyi olvasnivaló miatt nem túl szerencsés. Ezt leszámítva mindenkinek érdemes kipróbálnia a Gamedecet, aki szereti a nyomozós RPG játékokat és/vagy a gazdag cyberpunk világokat.