Oliver Keppelmüller kicsiny stábja önmagában is megérne egy misét, ugyanis egy osztrák bankár, egy finn katonatiszt és egy német vegyész-technikus koprodukciójában mutatja be Amerika kontinensének legvéresebb háborúját. A polgárháborús ötlet egyébként Olivertől származik, és a mű gyökereit olyan klasszikusokból származtatja, mint Sid Meyer Gettysburgje vagy a Total War-széria. Megjegyzem, lehetetlen nem észrevenni a The Seven Years Warral, egy korábbi, még teljesen önállóan készített alkotásával összecsengő alapokat. Az amerikai polgárháború persze bizonyos szempontból más tészta, mint a Hétéves háború (1756-1763), hisz a 19. század Amerikája, már a modernkori hadviselés előszobája, ismétlőfegyverekkel, távíróval és vasúthálózattal…
Töriből jeles
Észak és Dél háborúja általában úgy él a köztudatban, hogy a rabszolgatartás felszámolása volt a gyújtópontja, pedig szigorúan nézve a déli nagybirtokok és az északi iparosodás állt szemben, kiküszöbölhetetlen gazdasági ellentétek, például a vámszabályok miatt. Oliver alkotása persze nem ideologizál, ugyanakkor hitelesen és stílusosan, korabeli újságokon, fényképeken keresztül tudósít és tájékoztat. Mindkét oldal bemutatásra kerül, és játszható egyfelől a polgárháború különböző szakaszaira fókuszáló kampányokban (5), másrészt a legnagyobb ütközetek (16 csata) külön is ki vannak mazsolázva.
A Grand Tacticiannal való első találkozás, úgy sejtem, nem kerül be a ”meglátni és megszeretni” érzés iskolapéldái közé. Egyrészt az oktatómód pár virtuális fecniből áll, nehézségi fokra lefordítva olyan, mintha zsebkönyvből kéne működő atomreaktort építeni. Wilson a béta-tesztben már előrevetítette, így csak megerősíteni tudom, hogy a kezelőfelület és a felhasználóbarát kifejezés köszönőviszonyba sem került egymással, hozzáteszem, a grafikánál is nyugtázható, hogy a kreatív energia nem oda összpontosult. De akkor hová? Nos, tulajdonképpen mindenhová: toborzás, ellátmány és utánpótlás, parancsnoki lánc, de említhetném a hírközlést is, hisz ezek mind jól működnek…
Vegyünk példának egy szárazföldi sereget, amely tökéletesen modellezi a kor viszonyait, kezdve a toborzás módjával, a szervezeti felépítéssel, ahogy a kisebb alakulatoktól a hadtestekig mindenhol saját kezűleg nevezhetünk ki parancsnokokat, utóbbiak pedig egykori (valóban élt) tisztek leképezései, megörökölve főbb személyiségjegyeket. A felállított sereg azonban nem fog rögtön a csaták sűrűjébe masírozni, a fáradtság, közhangulat, vagy a tapasztalati mutatók mellett ugyanis van egy felkészültségi szintje, napokba-hetekbe telik tehát, amíg ellátmányt gyűjt, feltölti az állományt, kiképzi az újoncokat. A távírón továbbított parancsoknak szintén van átfutási ideje, no meg a real-time időmérésben a sereg az éjszakákat táborveréssel kezdi, majd pirkadatig pihen.
Csatasorba rendeződj!
A Total War mintájára a csaták külön felületet kaptak, ami egy korabeli (hitelesnek tűnő) térképmásolatról zoomol be (és akár vissza) a 3D-s csatatérre. A hadsereg a toborzásnál megálmodott felosztásban, például hadtestekre bontva, azon belül lovas, tüzérségi és gyalogsági ezredekre/zászlóaljakra kivetített szerkezetben fog felállni, és ehhez igazodik az irányítás – tehát, ha a parancsnokoknál ragadod meg a dolgok végét, akkor az alájuk beosztott teljes sereg egyben mozgatható, mégpedig szabadon választható formációkban és útvonalon. Sőt, a végpontnál az arcvonal irányát is beállíthatjuk, persze, ugyanígy egyesével is lehet mikromenedzselni az alakulatokat. Rádió és GPS híján a kiadott parancsokat azonban nem azonnal hajtják végre az embereid, és nem milliméter pontosan, ráadásul nem mindenki megy önként és dalolva a vágóhídra. Egyébként, amit el tudsz képzelni a polgárháborús hadviselésről – felderítés, terepadottságok kihasználása, időjárási tényezők, lőtáv megválasztás, fedezékrendszer –, az itt mind megvan, de a látvány például nyilván a közelében sincs a Creative Assembly üdvöskéinek (mint pl. az Empire).
A nagy csatározások közben a pénzügyi rendszernél röpködnek a vaskos mínuszok, állandó hitelek, folyamatos leminősítés, amiből egyre komolyabb fejvakarások árán sem sikerült kivergődni, aztán némi keresgéléssel kiderült, hogy az Unió akkoriban 65 millió dollár adósággal kezdte a háborút, a végére pedig ebből 2,6 milliárd lett – tehát ez egy ilyen ”szakma”, nincs mit tenni. A bekapcsolható auto-menedzsment opció, az egyszerű parlamenti döntések a milíciák felállításáról, hadigazdaságról, diplomáciáról egyébként mind-mind arrafelé mutatnak, hogy itt nem feltétlenül kell belerokkanni a bürokráciába. Összességében a tengeri blokádok, szárazföldi csapatmozgások, és a csaták adják a Grand Tactician velejét és a fő vonzerejét, tehát, ha a polgárháború gazdasági-politikai gyökerét keresed, akkor ez nem a Te játékod. Minden más esetben egy kisebb leárazás esetén érdemes megadni neki az esélyt…
