A Dreamcast és a japán szerepjátékok iránti rajongást összeegyeztetni sose volt egyszerű: a szinte halva született, és mint később kiderült, utolsó Sega-konzol meglehetősen nehezen vette ezt az akadályt, hiszen mindenki a rivális, és jóval sikeresebb PlayStation 1-re dolgozott. Így eshetett meg az a furcsa eset, hogy a kilencvenes évek második legnagyobb játékgyára elsősorban feledhető, középszerű szerepjátékokat kapott, és csak néhanapján mutatta meg, hogy ő is tud nagyot robbantani: a kultikus Skies of Arcadi, és a meglepően érett Record of Lodoss War: Advent of Cardice mellett igazából csak az online játékok határait feszegető Phantasy Star Online és a Sega Saturn kínálatát bearanyozó Grandia-széria volt az, amely maradandó nyomot tudott hagyni, utóbbi különösen a folytatásával, amely lényegében az utolsó nagy jRPG volt a platformra. De hogy milyen indíttatásból jelent meg ismét, 14 évvel az alapváltozat óta, azt lehet, hogy sose tudjuk meg.
LÁTOGATÓ A MÚLTBÓL
A Grandia II ugyanis különös eset, hiszen már volt neki PC-s, sőt, PS2-es portja is. Igaz, az nem volt túl jó, a dreamcastos átiratot egy évvel követő adaptáció legendás borzalmasra sikeredett, véletlenszerű összeomlásokkal, durva képfrissítési problémákkal keserítve meg mindazok életét, akik mindenképp részt akartak venni a nem éppen egyedi kalandjában. Az Anniversary Edition feltűnésére a magyarázat igazából a régi hiba orvoslása lenne, de hát ez nem pont az a fajta játék, amivel utólag teli lehet tömni a zsebeket. Főleg, mert a Grandia II: Anniversary Edition nem magasztos remake, vagy túlcicomázott HD-kiadás, sokkal inkább csak egy gatyába rázott átirat - olyan amilyennek az eredetinek kellett volna lennie.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Stabil képfrissítést, a 4K-n is túlmutató (!) felbontások támogatását, kétnyelvű szinkront (a nem túl acélos angol változat mellett a jóval színvonalasabb japán eredeti is aktiválható), kiélesített kontúrokat és textúrákat és összeomlás mentes élményt - ennél azonban egy dekával sem többet. Extra tartalomnak nevezni az új nehézségi szintet meglehetősen durva túlzás lenne (bár az eredeti dreamcastos mentések, még az emulátorokkal készülteknek a támogatása roppant impozáns), így mindenképpen furcsa, hogy ebben a formában miért is került ismét a piacra a játék.
VEGYES BENYOMÁSOK
Élménynek legalább ennyi év után is jó? Erre nem lehet egyértelmű választ adni: az, aki személyesen is kivette a részét a Dreamcast-korszakból, komoly nosztalgiahullámra ülhet fel, hiszen a hangok, a tálalás, a tempó mind-mind egy olyan korszakot képviselnek, amin már jócskán túllépett a játékipar. Ez azonban nem nevezhető egyöntetűen negatívumnak, még ma is megvan a bája a kezdetleges 3D hézagait a fantáziával való kitöltésnek, a sablonos, kilométerekről kiszámítható fordulatokkal operáló történetnek (a jóképű, sármos zsoldosnak kell megmentenie a világot a túlvilágról visszatérő gonosszal szemben), és persze annak a hibrid harcrendszernek, ami kiemelte a jRPG-tömegből a Grandia 2-t - a taktikus elemeket a Final Fantasyket idéző körökre osztott megoldással keverő rendszer mai szemmel nézve is ötletes és egyedi, de ezek együttesen sem feltétlenül bizonyulnak elegendőnek egy Grandia II zöldfülű számára ahhoz, hogy fejest ugorjanak a klasszikusba, főleg 20 eurós áron. Azonban ha nem zavar a mai szemmel nézve gyenge tálalás, és a magas ár, akkor, ha nem is egy kihagyhatatlan, de mindenképp kellemes élménnyel gazdagodhatsz egy olyan műfajban, amely meglehetősen gyér felhozatallal rendelkezik PC-n.
