Rengeteg versenysport létezik a világon, ez a játékfejlesztésben azonban érdekes módon nem nagyon mutatkozik meg. Vannak örök műfajok: foci, kosár, baseball, NFL, és persze a technikai sportok, melyeket a Codemasters, a Milestone és más fejlesztők dolgoznak fel, időről-időre. Éppen ezért furcsa, hogy az Európában rendkívül népszerű kézilabdával, amely immár 100 éves történelemre tekint vissza, utoljára 2016-ban játszhattunk. A Nacon által kiadott Handball 17 azonban nem sikerült jól, pedig a témában van potenciál, így egy tehetséges fejlesztő egy kis akarattal és tudással képes lenne igazán jó programot készíteni. A nagy kérdés az, hogy a Handball gárdája, az Eco Software, tanult-e az előző bajnokság alatt elkövetett hibákból, vagy újra elkövette azokat?

Ligák, játékosok, meccsek

Az Eco Software és a Nacon szerint a Handball 21 a létező legjobb élményt nyújtja, és a játék elindítása után úgy tűnik, hogy ezt az ígéretet teljesíti is. Letisztult, funkcionális, csempés menürendszer, minden átlátható: érdemes áttekinteni az irányítást, hiszen az némileg eltér az általában megszokottól. Ez persze a kézilabda taktikus voltából ered, tanulni kell itt is, de egy kevés gyakorlás után már sikerülhet a labdát a kapuba dobni.

Az Eco Software kicsi stúdió, ennek ellenére a leghíresebb (európai) kézilabda ligák és játékosok mind helyet kaptak a Handball 21-ben, így kb. 1600 sportoló szerepel a programban. Paris Saint German HB, TVB Stuttgart, Aalborg Handbold, Ajax København: csak pár csapat, amelyeket választani és irányítani lehet. A játék a szokásos lehetőségeket tartalmazza, lehet gyors meccs, szóló (ez a FIFA FUT-ra hasonlít) és liga mód közül (a cél egy kiválasztott csapat csúcsra juttatása) választani, és persze ott az elmaradhatatlan online játék, melyet ellenfél híján nem sikerült kipróbálni.

Persze a kérdés az, hogy milyen a játékmenet? Nem rossz, de nem is kiemelkedő. A mérkőzések hangulata alapvetően rendben van, egy-egy látványosabb megmozdulásnál a nézők ünnepelnek, egy szabálytalanságnál felhördülnek, azonban az élményt megtöri a játékosok mozgásának darabossága, ahogy az olyan hibák jelenléte is, mint a kezükből esetlegesen eltűnő labda. A támadással nincs gond, hiszen a passzok pontosak, az ellenfél kapuja előtt pedig egy ugrással, a bal analóg karral vezérelve a dobás irányát, a gólvonal mögé lehet juttatni a labdát, amit látványos lassított felvétellel jutalmaz a játék.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A gond inkább a védekezéskor kezdődik, hiszen itt csak a védőjátékosok pozícióját tudjuk balra-jobbra irányítáni a szabaddobási vonal mögött, az analóg kar húzogatásával. Labdát szerezni ilyen esetben szinte lehetetlen, hacsak a dobójátékos nem téveszt célt, vagy a kapus nem fogja meg a labdát, ami szintén nehézkes: egy-két másodperc van arra, hogy eldöntsük, milyen irányba mozdítjuk el a hálóőrt.

Ennek ellenére meg lehet fogni a labdát, de hogy ez sikerül-e, inkább a szerencsén múlik. Minden befejezett meccs jutalmat jelent, amelyet booster csomagokra lehet elkölteni: ezekből rengeteg van, az általános dolgokat tartalmaző pakkoktól kezdve az olyanokig, melyek szuperjátékosokat rejtenek: a Handballt biztosan nem fogja lootbox-vád érni – ez egy nagyon szimpatikus húzás a fejlesztőktől.

A mérkőzés vége

A Handball 21-et a Havoc 2016-os motorja hajtja (éppen emiatt alacsony a gépigény, elég egy Radeon 7790-es videokártya az elindításához), emiatt nem szabad erős látványt várni. A meccsek alatt kommentár nincs, ami szintén rontja a játékba való beleélést. Összeségében azért el lehet lenni az Eco Software alkotásával, de jó néhány apró hiba, figyelmetlenség megakadályozza, hogy igazi szimulátor-érzete legyen. A jó hír az, hogy a fejlesztők figyelik a fórumokat, és próbálják javítani a felmerülő hibákat. A kínált játékélményhez képest a 40 eurós ár nagyon soknak érződik jelenleg, de egy komolyabb leárazás esetén érdemes lehet egy próbára, nemcsak a kézilabda kedvelőinek, de a sportprogramok rajongóinak is. Ha meg nem jön be, még mindig ott a visszatérítés lehetősége.