Tartozom egy vallomással. Alapvetően rühellem a gyorskaját, akármilyen is legyen. Hamburger, sültkrumpli, Nyugati pályaudvari aluljárós gyros, fél literes kiadású cukrozott üdítő, nekem teljesen mindegy, messzire kerülöm, ha lehet. Nagyon ritkán fordult elő korábban, hogy betértem volna egy gyorsétterembe, és persze volt rá példa (főleg gimis koromban). Mikor megláttam a Happy's Humble Burger Farm első videóját, már előre féltem, hogy mivel állok szemben. Egy kicsit a Joe’s Dinerre emlékeztetett, ami egy borzalmasan gagyi horrorjáték volt, melyben szintén egy gyorsétteremben tölthettük az éjszakát, de csak időre le kellett szedni az asztalokat, és vigyázni rá, hogy ne csapjunk nagy zajt, mert különben valami démoni alak megjelent és vége lett a játéknak. Na, ezzel szemben a Happy's Humble Burger Farmban fullos gyorséttermet kell menedzselnünk: takarítani, behozni az árut, foglalkozni a fogyasztókkal, és még a különféle burgereket és egyéb finomságokat is nekünk kell elkészíteni. Ja, és azt említettem már, hogy ez egy horrorjáték?

Nyolc óra munka...

Felébredünk kicsiny lakótelepi szobánkban, amit bármelyik koleszos megirigyelne, majd felöltjük munkaruhánkat, és már mehetünk is dolgozni. A busz épp lerobbant, úgyhogy gyalog kell megtennünk a szerencsére nem túl nagy távolságot, otthonról egészen az étteremig. Mit étterem, ez egy lepratelep! Kívül szinte minden sarkában patkánycsapdát találunk (bennük jó kövér, döglött rágcsálókkal), bent is áll a mocsok és a széthagyott szemét, a konyha meg olyan állapotban van, hogy a NÉBIH kb. 3000 évre azonnal bezáratná az egészet. Szépen fel kell venni a műszakot, és a napi teendők elvégzése után (szemetet összeszedni, árut behozni kintről, döglött patkányokat összegyűjteni stb.) kinyithatunk az OPEN neontábla felkapcsolásával. Egyszerű alkalmazottak vagyunk, de eleinte kb. mindent nekünk kell csinálni. Fogadjuk az érkező vendégeket, felvesszük a rendeléseket, elkészítjük az ételeket, és közben igyekszünk odafigyelni a speciális kérésekre, mint például, ha valaki nem kér uborkát a hamburgerébe, akkor ne tegyünk bele véletlenül sem uborkát.

A Happy's Humble Burger Farm viszont egy horrorjáték, ami miatt néha teljesen random hozza ránk a frászt egy-egy megjelenő szellemalak, vagy egyszerű, mezei jumpscare. Sütöd nagyban a zsíros hamburgert, megfordulsz, és ott áll előtted egy groteszk kísértet. Vagy mondjuk, kimész a hátsó udvarra, erre négykézláb fut feléd valami rémség. Ilyen és ehhez hasonló jelenetekkel van tele a játék, amik tényleg képesek a frászt hozni az emberre. Mindezek mellett pedig helyt kell állnod a saját műszakodban. Bejön egy ember, fizet, és várja a rendelését. Elindul egy visszaszámláló, neked pedig ennyi időd van megcsinálni a jobb esetben csak egy hamburgert, rosszabban meg egy komplett menüt, sültkrumplival, üdítővel, egyéb finomságokkal. Külön van alsó- és felső hamburger-buci. Egyértelműen az alsóval kezded, erre lehet pakolni a paradicsomot, uborkát, sajtot, satöbbit – persze figyelni kell, mert vannak vendégek, akik ezt, vagy azt pont nem kérnek bele. A húspogácsákat érdemes minél előbb feldobni a sütőlapra, hogy szépen süljenek, amíg te a többi összetevővel bíbelődsz. Ha kész van minden, mehet az elviteles zacsiba, és elég a pulton keresztül izomból hozzávágni az adott illetőhöz, hadd érezze a törődést. Köszönjük, hogy a Happy's Humble Burger Farmot választotta, jöjjön legközelebb is!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Paula a boci gonosz ikertestvére

Az idő a legnagyobb ellenséged, ugyanis pont úgy, mint a való életben egy gyorsétteremben, úgy itt is pörgés van végig. Mire az első vendég fizet, már ott áll mögötte a következő és így tovább. Ebből a szempontból kifejezetten nehéz a játék, ugyanis, amíg nincs jelentősen felfejlesztve az étterem, nagyon ki van centizve, hogy mindent időre meg tudjunk csinálni. Ha viszont nem azt a kaját adjuk oda a vendégnek, amit kért, vagy esetleg lejár az idő és inkább elmegy… nos, akkor Happy mérges lesz. Ki az a Happy? Hát, Happy boci, az étterem kabalaállatkája. Ha túl sok rossz pontot szerzünk, megjelenik és megöl. Mondjuk, a munkaköri leírásban ez valahogy nem volt benne...

A Happy's Humble Burger Farm iszonyú groteszk. Ha láttátok az idei Willy’s Wonderland filmet (Nic Cage), ismerős lehet pár dolog, de a játék önmagában is megállja a helyét, a para-faktor pedig nagyon jól működik benne. Az ijesztgetéseken túl egyébként épül egy sztori is valamiféle orvosi kísérlettel, meg különféle szaftos titkokkal a háttérben, és mindezeken felül tulajdonképpen kapunk egy teljes értékű gyorsétterem-szimulátort, amit Endless módban a végtelenségig lehet nyüstölni – itt ráadásul már semmi para nincs, csak annyi, hogy talán odaég a hús. Bár az alfa verzióban látott, erősen pszicho-horror dolgoktól kissé eltávolodott a végeredmény (inkább a random ijesztgetések dominálnak), azért egy kipróbálásra így is ajánlom. Aztán majd eldöntitek, hogy elviszitek-e vagy itt fogyasztjátok.