Mikor megkaptam a játékot, gondolataimban megjelentek a lineáris pályák, az összecsapott PC-s portolás, szóval az összes filmátirat jellemzője. Vajon jogtalan volt balsejtelmem, avagy a számítógépes adaptációk tényleg el vannak átkozva? 

Bármily meglepő, a fenti kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz. 

Egy tanév a Roxfortban

Amikor először indítjuk el a játékot, a regény és a film ismerői rögtön ismerős szituációban találják magukat: repülő autón érkezünk Roxfortba, ám balesetet szenvedünk. Első dolgunk lesz, hogy kiszabadítjuk Ront a Fúria Fűz ágai közül, majd belépünk a kastélyba. Ezután a játék kicsit elvonatkoztatja magát a könyvtől, ugyanis egy próbán kell részt vennünk, méghozzá egy varázslat próbáján: ez amolyan felelés lehet a Roxfortban, ugyanis minden tanóra után végig kell mennünk egy akadálypályán, ahol az órán tanult varázslatot kell a legtöbbször használnunk. Ilyen próbából összesen négy van: a csiklandozó átkot, a tisztító varázslatot, a szivacsosítást, és a szakító átkot fogjuk tesztelni. Félelmetes egy lista, nem igaz? Eme varázslatok mellett használhatjuk a lökdöső (nem találok rá jobb szót), zárnyitó és világító bűbájt is. A próbák időre mennek, minél jobb eredményt érünk el, annál több pontot kap a Griffendél. Minden feladatnak többször is nekifuthatunk, ha úgy érezzük, meg tudjuk dönteni egyéni rekordunkat. Ha elég pontot gyűjtünk, egy titkos pálya nyílik meg minden próba után, ahol drazsékat gyűjthetünk (erről később) időkorlát mellett. 

Természetesen nagy felháborodást keltene, ha nem látogatnánk meg a sztori helyszíneit. Meg is fogjuk őket: kergethetünk pókokat a Tiltott Rengetegben, vallathatjuk Malfoyt a Mardekár klubházában, és feltárjuk a Titkok Kamráját is. Ha mindez nem lenne elég, kviddicsezhetünk, indulhatunk a párbajszakkörön és varázskártyákat is találhatunk. Természetesen a többjátékos opció kimaradt a játékból, de ez érthető, hiszen ebben a környezetben legfeljebb egy MMOG-t tudnék elképzelni.

Pár-baj

Te is szeretnél résztvenni egy Griffendél-Mardekár kviddicsmeccsen a Griffendél csapatát irányítva? Szívesen barangolnál a Tiltott Rengetegben is? Legyőznéd Malfoyt egy hosszú és fárasztó párbajban? Hát nem fogod, kedves játékos, válaszolhatták az EA programozói. Ugyanis hiába ez a sok lehetőség, amivel időnket tölthetjük Roxfortban, amikor mindegyik játékelem a végletekig egyszerűsített és könnyített. Valahol ez érthető, hiszen el tudom képzelni a hétéves gyerekeket, akik elakadnak a játékban és a billentyűzeten vezetik le dühüket. Gyakorlatilag az egyetlen lehetőségünk az elhalálozásra, ha elrontunk egy ugrást, de ezt is csak türelmetlenségből fogjuk tenni. Segítene a helyzetünkön, ha a készítők berakták volna a játékba az úgynevezett nehézségi szinteket, amiknek célja, hogy különböző tapasztalattal rendelkező játékosok is megtalálják számításaikat. Úgy látszik, ez nem jutott az eszükbe, ugyanis ez a menüpont teljesen kimaradt. Ez a kviddicsnél meg a párbajnál különösen fájó: míg előbbinél annyi a feladatunk, hogy az ellenfél fogóját Harryvel lerugdossuk a seprűjéről, utóbbiban a győzelmet az ellenfél támadómágiáinak visszaverésével érhetjük el. Lehetőségünk lenne Rictusempra (sebzést okoz) és Mimble Wimble (dadogás) átok használatára, de ezeket az ellenfél úgyis visszaveri. Az irányítással nem akadtak gondjaim, habár nem próbáltam kontrollerrel, de erre nem is volt szükségem, ugyanis a billentyűzet+egér kombináció remekül működik.

Sajnos az ellenfelek is inkább komikusra, mintsem félelmetesre sikeredtek: tüzet eregető rákok, óriás tigrismintás csigák (!), kerti törpék... Mindegyik dögnek megvan az ellenszere (segítek: egy varázslat), a rákot például elkábítjuk, majd egy lyukba lökdössük a Diffendo átok segítségével; ilyenkor általában kinyílik egy ajtó, tehát ezeket a részeket nem lehet elkerülni. Emiatt ezek a részek a játék vége felé már nagyon frusztrálóak, főleg, hogy nincs bennük semmi kihívás.

Harry Potter: The Gathering

A fejlesztés vége felé ez az EA szakembereinek is feltűnhetett, valószínűleg ezért rakták bele a játékba a gyűjthető varázskártyákat. Ezek el vannak rejtve a pályákon, általában egy titkos ajtó mögé, amit az Alohomora (zárnyitó) varázslattal ki is nyithatunk. Ha előhívjuk a menüt, a program számon tartja, hogy az adott szinten hány ilyen rejtekajtót tártunk fel. A kártyákból háromféle van: arany, ezüst és bronz. Értelemszerűen a bronzkártyákat a legkönnyebb megtalálni, míg aranyra csak a játék végén bukkanhatunk. A kártyák megszerzésének van egyszerűbb módja is: ha minden üstöt, szobrot eltalálunk, egy Flipendo varázsigével drazsékhoz jutunk, ez a fizetőeszköz Roxfortban. Bronz- és ezüstkártyákat is vehetünk belőle, de mondjuk ez nem olcsó mulatság. Bronzból 50 darab van; ha összegyűjtünk belőle tízet, egy villám alakú „életet” kapunk, amennyiben ez elfogy, meghalunk. Ezüstlapból 40 található a játékban, az összes megtalálása után egy újabb titkos ajtót tudunk kinyitni -- maradjon meglepetés mi van mögötte (nem a stáblista, valami érdekes!). A fentebb említett drazsékból egyébként wiggenfa-kérget és futóféregnyálkát is vehetünk, amiből életerőitalokat állíthatunk elő. Mindez kifejezetten jól működne, ha a párbajszakkörön nem lehetne gyarapítani „vagyonunkat”. Így, ha az embernek van türelme, a végtelenül egyszerű és könnyű párbajokon óriási drazsémennyiségre tehetünk szert.

Varázslatos (?) külcsín

A játék zenéire semmi panasz nem lehet, egy részét a filmből emelték át. A szinkron viszont nem az igazi, amatőr színészek adták hangjukat a játékhoz. A grafika sem túl sikeres, a karakterek arca szörnyen kidolgozatlan, a szörnyek talán valamivel jobbak. A pályák jól megtervezettek, csak sok bennük az ismétlődő elem (lásd ráklökdösés). Az effektekben sem teljesít fényesen a program, a varázslatok lehettek volna kicsivel látványosabbak. Az átvezető videók a játék motorjával készültek, így a fenti állítások mind igazak rájuk. 

A program MI-jével nem volt különösebb bajom: ugyan az útkeresésen lett volna még mit csiszolni, azért az ellenfelek nem sétáltak bele maguktól a csapdákba. Túl sok meglepetést amúgy nem tudnak okozni, de az ember nem is vár el fedezékkeresést és átkaroló hadműveleteket pár kerti törpétől... 

Egy film játékátiratánál mindig nagy kérdés, mennyire sikerül visszaadni annak hangulatát. A készítők mindent megtettek ennek érdekében; az átvezető animációk ugyan rövidek, viszont meg lehet érteni a történet lényegét. A játék a film összes fordulatát tartalmazza, úgyhogy ha a moziban még izgulni akarunk, ne játsszuk előtte végig a játékot! 

„ A döntéseink mutatják meg, kik is vagyunk valójában”

A fenti idézet Dumbledore-tól származik, és bizony igaza van az öregnek (bár kicsit talán erős a példa): ha úgy érzed, a Harry Potter történetekből sosem elég, már láttad a filmet és rongyosra olvastad a könyvet, ez a játék remek választás számodra. Ha a fenti állítás nem igaz rád, itt nem fogod megtalálni a számításaidat. A Titkok Kamrája pont azért szerzett nekem kellemes perceket-órákat, mert egy jól kitalált, talán túlságosan is naivan szép világban kalandozhattam.