A Flump Studios fejlesztői a 2014-es Super Killer Hornet: Resurrectionnel és a tavalyi Horizon Shifttel már bebizonyították, hogy értenek hozzá, miként kell egy egyszerű és agyonhasznált formulát felrázni egy kicsit, hogy élvezetes végeredményt kapjunk. A 2016. május 27-én megjelent Hyper Bounce Blasttel továbbviszik ezt az irányvonalat, ami annak ellenére figyelemreméltó alkotás, hogy kiköpött úgy néz ki, mint a Horizon Shift. 

Kész, tűz!

A Flump szakemberei azonban csak a dizájn és a grafikai elemek terén voltak csöppet lusták, a Hyper Bounce Blast ugyanis játékmenet terén, ha nem is gyökeresen, de karakteresen különbözik a stúdió előző munkájától. Újfent csak egy shoot 'em uppal van dolgunk, amelybe megint csak a beleszőtt és reflexeinket alaposan próbára tevő platformer elemek, valamint a rendhagyó zenei aláfestés (ezúttal Quantum Firefly dallamai) visz különlegességet.

A recept egyszerű: egy burokkal körbevett kis színes pontot irányíthatunk a pályán, amit kisvártatva töméntelen mennyiségű ellenfél lep el egyre bővülő hullámokban, nekünk pedig a sűrű golyózáport kikerülve kell elpusztítanunk őket. Ellenfelekből háromféle akad: a pirosakat néhány jól irányzott lövéssel szedhetjük le, a kékeken azonban nem fog a golyó, így Mario módjára kell rájuk ugranunk, hogy bevégezzék, csakúgy, mint a zöldekre, igaz őket lövéseinkkel is ártalmatlanná tehetjük.

Az ugrálást több okból kifolyólag is érdemes magas szinten űzni, mivel nem csak pontjaink számát növelhetjük így, hanem a levegőben sebezhetetlenné válunk és az ellenfelek lövéseit is begyűjthetjük, utóbbi pedig folyamatosan tölti a képernyőn mindent elpusztító hyper képességünk elsütéséhez elengedhetetlen energiánkat. A dolgot megfűszerezhetjük még azzal, hogy a pályák falairól is továbbpattanunk, még őrültebb mutatványokat végrehajtva és még több pontot bezsebelve így (az online ranglisták a júniusi frissítéssel már megérkeztek, és bizony akad néhány őrült rekord, amiknek nyomába eredhetünk). Ezekre pedig szükségünk is lesz, hiszen a hagyományos pályákat követően rendre felbukkannak a keményebbnél keményebb kihívásokat jelentő főellenfelek, akikkel alaposan meggyűlik majd a bajunk. 

Nehéz küzdelem vár reánk

Merthogy a kezdeti pályák után és a checkpoint rendszer ellenére is pokoli nehézzé válik a Hyper Bounce Blast, de talán ez adja egyben a szépségét is, hiszen van abban valami roppant mód kielégítő, amikor századik próbálkozásra végre kikerüljük a képernyő szinte minden pixelét beborító lövéseket néhány jól sikerül ugrással, közben pedig két elrugaszkodás között porrá romboljuk az ellenfeleket, hogy végül a tökéletes koreográfia lezárásaként megdicsőülten landoljunk a talajon.

Persze a nehézséget különböző játékmódokkal is variálhatjuk, ezekből összesen hat akad, viszont jelenleg csak négy érhető el közülük, bár az igazat megvallva, helyesebb volna inkább nehézségi szinteknek nevezni ezeket, hiszen maga a játékmenet mindegyikben változatlan, csak a kihívás emelkedik. Az Arcade Classic és az Arcade Arrange csak a rendelkezésre álló életek számában különbözik (előbbinél két plusz lehetőséget kapunk, utóbbinál egyszer próbálkozhatunk), a Time Rush viszont kegyetlen, mivel nem csak az ellenfelek száma, hanem a sebessége is folyamatosan növekszik. A legkeményebb azonban mégis az extrém kihívásnak megfeleltethető Torunament Mode, ami már az első pályától követehetetlenül gyorsnak tűnik, és csak egyszer hibázhatunk, utána rögvest vége az adott játéknak. Szerencsére gyakorolni ott a Free Run, amiben annyiszor vágunk neki az adott pályának, ahányszor csak akarunk, igaz, a pontjaink felét elveszítjük egy-egy halállal.

A fegyvertok alatt

Az irányítás egyébként pontos és pofonegyszerű, a lövéseket pedig akár állíthatjuk automatára is, így csak az irányokkal és az ugrálással kell foglalkoznunk, és szerencsére a program támogatja az Xbox 360 és a Steam kontrollereket is, amikkel kétségtelenül jobban kézre esik ez a játék, mint az egér-billentyűzet kombinációval. 

A grafikát illetően ne számítson senki nagy durranásra, hiszen csupán 2D-s geometriai formák őrülten kavargó színes káoszát látjuk majd a képernyőn, de mégis stílusos az egész, a puritán menüben választható különböző megjelenési opciók pedig kifejezetten jópofák, lövöldözhetünk például teljesen retró pixeles verzióban vagy akár úgy, mintha egy hagyományos CRT TV képernyőjén keresztül látnánk a pályaelemeket. 

Végítélet

A Hyper Bounce Blast egy egyszerű formulára épülő, ám mégis roppant addiktív ügyességi játék, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy csak néhány kört lenyomva jól szórakozzunk egy húsz percre, de akár arra is, hogy technikánkat tökéletesítve hosszú órákig próbáljuk megdönteni saját, vagy az online játékosok pontrekordjait. Ugyanakkor mivel kifejezetten csak a reflexeinkre épít, így egy időn után ellaposodik az élmény a változatos főellenfelek és a nehézség ellenére is. Kár, hogy a fejlesztők nem öltek bele egy kicsit több energiát a program kinézetébe, ami lehetett volna sokkal egyedibb is, igaz, ez csak akkor fog feltűnni, ha valaki már játszott a stúdió korábbi alkotásaival. Öt eurót feltétlenül megér a műfaj szerelmeseinek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!