Nagyon aranyos, kellően színes és igen nehéz programmal rukkolt elő a Bossa Studio. A csapat legújabb alkotása, az I am Fish, ugyanis egy fizikára épülő, precíz mozdulatokat igénylő kalandjáték. A fejlesztőktől nem áll távol a hasonló jellegű művek készítése, többek között nekik köszönhetjük az I am Bread és a Surgeon Simulator című, kissé elborult kreációkat is. Ez az uszonyos verzió ugyan jóval visszafogottabb, de kihívásokból itt sem lesz hiány.

Halsors akit régen tép

Főszereplőink nem mások, mint egy aranyhal, egy pirája, egy gömbhal és egy Exocoetidae, vagyis egy repülő hal. Történetünk erről a 4 jóbarátról szól, akik egy állatkereskedésben lévő hatalmas, közös akváriumban tengetik idilli mindennapjaikat. Annak ellenére vagy éppen azért, mert meglehetősen különbözőek, remekül kijönnek egymással, már-már elválaszthatatlanok. A problémák akkor kezdődnek, amikor néhány kedves vásárló mégis elszakítja őket egymástól. Játékosként mi is itt csatlakozunk be a cselekményekbe, és az lesz a küldetésünk, hogy megannyi viszontagságon keresztül eljuttassuk ezeket a bájos és együgyű kis teremtményeket új otthonaikból, egyenesen az óceánba, hogy újra együtt lehessenek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Megy a hal kenyér

A feladat tehát adott, odáig elérni viszont egyáltalán nem könnyű. Szerencsére halainkat kemény korallból faragták, semmitől sem riadnak vissza, keresztezheti útjukat többek között akár veszélyes hulladékokkal teli csatorna, nyüzsgő piac, ijesztő kórház vagy forgalmas autóút, mindenhol megtalálják a módját annak, hogy a lehető leghalbiztosabban keljenek át rajta. Ha helyenként a továbbjutáshoz természetes közegben lévő víz nem is áll rendelkezésükre, még mindig haladhatnak például befőttesüvegbe zárva, vizes konténerekben vagy akár jégkockába fagyva. Minden hallal több pályát kell teljesítenünk, amíg elérünk végső célunkig, vagyis az óceánig. Hogy ez ne legyen annyira monoton és unalmas, arról az egyedi képességeik gondoskodnak. Az aranyhal jó úszó, a gömbhal szárazföldön képes gurulni, a piraja harap és a repülő hal, nos… repül. 

Az I am Fish nehézségét és pikantériáját az adja, hogy a megnyerő és barátságos grafikához szándékosan nehéz irányítás, és párszor néhány kacifántos puzzle is társul. Amíg a vízben könnyedén és gyorsan haladunk, addig a fentebb említett segédeszközök (vigyázat, némelyik törik!) és a különleges adottságok használata igencsak próbára tehetik az ember türelmét, amin az sem segít, hogy mindenféle irányjelzés nélkül kell kitalálnunk, merre az arra. Szerencsére sok checkpoint áll rendelkezésünkre, ha pedig valahol nagyon elakadnánk, arra is lehetőségünk van, hogy a következő mentőpontra ugorjunk. Ezt természetesen nem büntetlenül tesszük, ilyenkor a játék nem fogja pontozni a teljesítményünket, valamint attól is megfosztjuk magunkat, hogy összeszedjük a különböző helyekre elrejtett kenyérdarabkákat. Habár nem beszélünk hosszú alkotásról, és néhány új útvonalon kívül sok felfedezni való sem akad, a kihívást jelentő irányítás, az összegyűjthető veknik és a végén lévő értékelés löketet adhat az újabb végigjátszások elindításához, ráadásul, aki mesterévé vált a halaknak, a „járműveiknek”, és megismerte a pályák minden zegzugát, az utána próbálkozhat a még ennél is nehezebb és nyakatekertebb Bossa móddal.