Nem lehet elmenni a tény mellett, hogy sokan a Knack első részével ugrottunk fejest a PS4 által uralt konzolgenerációba. Mark Cerny – a PS4 apukája – a Knackkel demózta annak idején az új hardvert, a CGI mesevilág pedig soha nem tűnt ennyire közelinek, ennyire kézzel foghatónak. Persze a lelkesedés a megjelenéssel hamar alábbhagyott. Oké, a Knack nem volt egy gyenge játék, sőt az ötletei nagyon is a helyén voltak. De a látványt és a fokozatosan építhető főhőst hamar háttérbe szorította a frusztráló nehézség, és a hamar sivatagi szárazságúra porosodó összbenyomás. 

Folytassa, kacatkirály!

Szerencsére a folytatásnak van lehetősége kiköszörülnie ezeket a csorbákat, pláne, hogy a készítők nem is siették el a dolgokat. Majd négy év telt el az első rész megjelenése óta, így bőven volt lehetőség fejlesztésre és polírozásra. A Knack 2-nek kifejezetten jót is tett az első epizóddal nyert fejlesztői tapasztalat. A játékmenet könnyen guruló mivolta, ha lehet, még olajozottabb lett a folytatásban. A pályák ritmusa és hosszúsága „pont jó”, nagyon ritkán érezzük azt, hogy egyes szakaszok hosszabbak lennének a kelleténél. A gameplay-újdonságok tekintetében sincs gond. Relikvia-energia gyűjtögetésével egy skill-fán járhatjuk be a fejlődés lehetőségeit. Knack harcmodorát új mozdulatokkal, friss támadásokkal tarkíthatjuk. Az újrajátszhatóság fokozódott a világtérkép, a gyűjtögetnivalók és extra kihívások miatt. Végül, de nem utolsósorban friss ellenfeleket és egész ötletes pályaterveket is kapunk a hosszú várakozásért cserébe. Az előd méretes nehézség-tüskéit is megnyirbálták, bár még mindig akad olyan terem vagy leágazás, ahol – ha nem figyelünk – Dark Souls módjára pofozzák le két másodperc alatt a Napkő-pajzsunk, vagy a kacatmennyiségben mért életerőnket. Apropó, kacatok! Knack továbbra is az ősi kockákból, piramisokból és gömböcökből építi fel testét, ami minden fejezethez ad egy kis fűszert. Nem újdonság a dolog, de az egyre nagyobb, egyre brutálisabb támadásokkal bíró hős (kiegészülve az elementális adalékokkal) olyan jutalomérzetet nyújt, ami kezünkhöz tapasztja a kontrollert, amíg az adott szakasz végére nem érünk. 

Még mindig van hová fejlődni

Persze ezektől még nem lesz csúcs akció-platformer a Knack kettes epizódja. A suta történetet most is lenyomja bármelyik Kacsamesék epizód a nyolcvanas évek végéről. Kalandor hőseink egy letűntnek hitt goblin fajjal és azok fejlett technológiájával akasztják össze a bajszukat – de sajnos a bájosan mamlasz Knacken kívül kevés a szerethető, befogadható karakter. A látvány is fejlődött, de mérsékelt mértékben. Már az első rész is tudott roppant látványos lenni, ez pedig a folytatásra is igaz. Ám azzal nehezen tudunk mit kezdeni, hogy egyes jeleneteknél még a PS4 Pro+UHD tévé kombináció sem maszkolja el a butuska karakterdesignt, és az olykor bődületesen szimpla háttérelemeket. A zenei körítés nem rossz, a szinkronhangok és az egysoros beszólások hozzák a matiné-feelinget, így a játék ezen részével szemben nem is nagyon lehet komolyabb kifogásunk.

Ősi erő

A száraz technikai oldalról persze érdemes még a játékot górcső alá venni, már csak azért is, mert PS4 Prón kifejezetten éles összképet tud nyújtani a motor. A profi játékállomáson magasabb felbontású árnyékokat, kicsit finomabb fényhatásokat, jobb anizotropikus szűrést (tudjátok, amitől távolabb is éles marad a talaj textúrája) és HDR támogatást kapunk. Ja, és ez semmi ahhoz képest, hogy 1800p-ben fut a játék, amelyet egy sima Full HD televízió mellett is kihasználhatunk, révén egyfajta túl-mintavételezést alkalmaz ilyenkor a program. Persze ha a grafikai adalékokkal nem óhajtunk élni, akkor egy jó kis FPS-ugrást tapasztalunk majd a Pro-módból visszaváltva, hiszen a fix 30 értékről a hatvanas számláló felé ugrik a mutató. Természetesen akkor, és csak akkor, ha PS4 Prón játszunk.

Nem lett rossz folytatás a Knack második része, de még mindig van hely izgalmasabbá, valamint szebbé-jobbá tenni a játékot egy esetleges trilógiazáró epizódra. A helyi kooperatív mód most is ütőképes plusz, ráadásul a műfaj is ritkán látott madár mostanában, úgyhogy ne riasszon el a kicsikét szigorúbb pontozás. Ha van affinitásod az ilyesmi kalandokra, bátran vágj bele a meglepően olcsón mért Knack 2-be.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!