Nagyon szeretném azzal kezdeni, hogy valami merőben új dologgal találkozhattok ebben a tesztben, de nem lenne helytálló. Ha van gárda, amelyik évek óta ragaszkodik egy elindított vonalhoz, az a Milestone fejlesztőcsapata. Lehet szó egy általuk kreált autós vagy motoros játékról, minden esetben ugyanazzal a konfigurációs menüvel futunk össze az indításkor, mint sok-sok évvel korábban. Már ilyenkor sejteni lehet, hogy mire kell számítani. Igen, ugyanazokra a hibákra és kényelmetlenségekre, mint az elődnél, de egyfajta morbid addiktivitásra is, minek hatására képtelenek leszünk letenni a játékot. Mindez igaz az MXGP 2-re is. 

NYEREGBE, SRÁCOK!

A motorozás elkezdéséhez túl kell lennünk az első indítás után esedékes profilkészítésen, és versenyzőnk létrehozásán. Világbajnokság lévén saját nemzetünket is képviselhetjük, illetve választanunk kell egy motormárkát, csapatlogót és menedzsereket. A gépválasztékra nem lehet panasz, hiszen hat gyártó motorjai közül mazsolázhatunk, azokon belül is több típust találhatunk. Én a Husqvarna mellett döntöttem, mivel aki láncfűrészt tud gyártani, annak a motorbiciklik készítése már csak formalitás. Kezdetnek kapunk két alap ruházatot, amit becenévvel és egy rajtszámmal láthatunk el, később viszont szinte minden elemét módosíthatjuk, rengeteg felszerelésgyártó kínálatából szemezgetve. Valójában csak ezen lépések után találkozunk a játék egyik legjobban sikerült részével, a menürendszerrel. Könnyen kezelhető, átlátható, és nagyon látványosan használja a háromszögek különféle variációit, tulajdonképpen minden fontos információt egy képernyőn láthatunk a következő eseményről. Ha valakinek teljesen ismeretlen a motokrossz műfaja, akkor rögtön gyorstalpaló tanfolyamot vehet videók formájában: hogyan fékezzünk, kanyarodjunk, ugrassunk, vagy miként használjuk a kuplungot a rajtnál. Ha elmulasztottuk, de mégis szükségünk lenne rájuk, akkor ezeket az extrák menüpontban találjuk meg, de sima videóként is elérhetőek a játék könyvtárában. 

DÉJÁ VU

Az első csalódás akkor ért, amikor kiválasztottam a karriermódot. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy semmi újat nem sikerült letenni az asztalra az első rész óta. A ranglétra aljáról fogunk ezúttal is indulni, kis elvárású és kevés szponzor mutat irántunk érdeklődést, természetesen egy másodosztályú (MX2) csapat kötelékében kezdhetjük meg bajnoki utunkat. Kapni fogunk e-maileket a vezetőségtől, de csak az első néhány darabnak van gyakorlati haszna, ezeken keresztül ismerkedhetünk meg a bajnokság pontosztási rendszerével, a rajtolást és az időmérő edzést érintő szabályokkal. A legfontosabb, hogy minden hétvégén kettő futam kerül megrendezésre géposztályonként, majd a kapott pontokat összesítve kapjuk meg a hétvége végső egyenlegét. Eddig ismerős, ugye? Apropó egyenleg. Az MXGP-hez képest változott a jutalmazás rendszere, nincsenek már tapasztalati pontokért elérhető szintek, a szurkolók számának bővülése sem okoz számunkra elégedettséget, csak egy szimpla kreditrendszer váltotta föl ezeket. Minden játékmódban szerezhetünk pontokat, aztán szépen költekezhetünk motorokra és kiegészítőkre. Pozitívum, hogy a választék hatalmas, egészen egyedivé formálhatjuk karakterünket és vasparipáját.

A kormányrudat védő szivacsbetét szintjétől a féktárcsákig szinte mindent változtathatunk, az apróbb elemeket pedig színezhetjük is. Ahogy a játék minden elemében, itt is kizárólag hivatalos és valós márkák termékeiből válogathatunk, szóval a részletességet érintően le a kalappal! A közösségi reakciók menü azonban szegényedett, nemhogy színesítették volna. Az első rész egyik leghangulatosabb eleme az a Twitter-szerű felület volt, ahol a közönség tagjain kívül néhány versenyzőtársunk is véleményt formált a hétvégi teljesítményünkről. Kifejtették, ha jók voltunk, de azt sem rejtették véka alá, ha csalódást keltően szerepeltünk. Nos, ez nincs többé. Helyette megmaradt a minden verseny után megjelenő digitális MXGP kiadvány címlapja, és ott vannak a százalékos értékekben megjelenő szponzori és csapatigazolási érdeklődést mutató ábrák is. Idén még az ötletes, bejárható garázsszerű karriermenüt is el kell felejtenünk.

AZ ELEM KONTEO

Foglalkozzunk most az egyéb játékmódokkal és az irányítással! Kedvünk szerint választhatunk négy AI nehézségi szint közül, de bármelyiket szabadon át is alakíthatjuk a nekünk tetsző formára. A legfontosabb opció a motorok fizikája, ami a könnyűtől a professzionális szintig állítható, magyarul ahogy nehezítjük, úgy kell jobban odafigyelni a motoros és a motor egyensúlyára. Érdekes módon, ez talajon aligha érezhető különbséget takar, ám a levegőben már teljesen más a helyzet. Ugratás előtt fontos a súlypont megfelelő irányba történő eltolása, de landoláskor sem eshetünk csak úgy le, mint egy darab fa. Az PC-s oktatóvideók a billentyűs gombokra tanítanak meg minket, de az igazi kényelmet egy kontroller fogja megadni számunkra, hiszen a játék Xbox One és PS4 konzolokra is megjelent. Miért nem lehet akkor kikapcsolni a rezgőmotort? Sajnos ez az opció ezúttal sem került a programba, sokaknak kellemetlen perceket okozva. Ha lenne gyűjtői kiadás, biztosan egy csomag ceruzaelemet adnának hozzá a plusz terhelés okán. A gyors versenyeken kívül játszhatunk végre a nemzetek csatájában is. Itt nem a megszokott versenyzőfelállásokkal fogunk találkozni, hanem nemzeti mezbe bújt gladiátorok küzdenek a dicsőségért, hat helyszínen. A motorozás ugyan itt sem más, mint a világbajnokságon, de legalább egy üde színfolt a repertoárban.

KEZDŐDJÉK a LAG(ZI)!

A helyszíneket illetően kilenc új pályát fedezhetünk föl. Részletesebben ez négy hivatalos VB-helyszínt, négy fiktív stadionban épített versenyútvonalat és egy szabadon bejárható tesztpályát jelent. Szomorúan konstatáltam, hogy a többjátékos mód közel sem olyan élvezetes, mint volt. Elképesztő lag tapasztalható, teljesen mindegy, hogy ki készíti az adott szobát. A többiek úgy remegnek előttünk, mint a nyárfalevél, pár imát el kell mormolni az első kanyarok túlélése érdekében. A játék grafikája ugyan szemrevaló, de a játékélmény veszített a varázsából. Ezen a Season Pass aligha javít majd. Talán jövőre!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!