Noha az AAA kategóriás programokat nem feltétlen a kreativitásuk és az egyedi ötleteik miatt kedveljük, azért ebben a szegmensben is akad pár kísérletezőbb kedvű cím. Tipikusan ilyen például a NieR-széria, ami egyedi és markáns stílusával már 2010 óta egy üde színfoltját jelenti a játékiparnak, izgalmas ötletei mellé ráadásul minőség is társul. A 2017-es NieR: Automatát például több helyen is az év játékának kiáltották ki anno, így abszolút érhető, hogy a nemrég megjelent NieR Replicant ver.1.22474487139… is nagy figyelmet kapott, és nem csak az egzotikus címe miatt.

Maga a program egyébként az eredetileg 2010-ben debütált NieR csak Japánban kiadott, Replicant alcímet viselő verziójának egy felújított kiadása. És bár az alapjáték annak idején nem aratott osztatlan sikert a nyugati kritikusok között, aggodalomra semmi ok, a ver.1.22474487139… ugyanis már egy minden szempontból ütősebb alkotás, ami remek érzékkel ülteti át napjainkba mindazt, ami miatt az elődje tizenegy évvel ezelőtt kultklasszikus címmé vált. Bár azt el kell ismerni, hogy a stílusa ugyanolyan megosztó lehet, mint a korábbi részeké.

nier-replicant-teszt-01.jpg

Kórház az apokalipszis szélén

A NieR Replicant ver.1.22474487139… története a messzi jövőbe kalauzol el minket, ahol az emberiség a kihalás szélére sodródott, a technológia pedig nagyjából középkori szintre esett vissza. A sztori középpontjában egy fiatal fiú áll, akinek egyetlen célja, hogy megmentse a húgát egy rejtélyes és minden esetben halálos lefolyású betegségtől, ez azonban egyáltalán nem egyszerű feladat, hiszen a világban elméletileg már senki sem maradt, aki ismerné a kórság gyógyírját.

Főhősünk helyzete épp ezért első pillantásra több mint reménytelennek tűnhet, egy balul elsült kalandja után azonban hozzácsapódik a nagy tudású (és annál is nagyobb egójú) könyv, Grimoire Weiss, és együtt már van esélyük megálljt parancsolni a rejtélyes betegségnek. Ja, és ha arra járnak, az emberiséget is megmentik az Árnyak néven emlegetett szörnyektől, de ez igazából csak amolyan mellékszál.

A tökéletes stílusmix

A NieR Replicant ver.1.22474487139…-t azonban elsősorban nem a története, hanem a játékmenete emeli ki a többi cím közül. Maga a program elsőre egy teljesen átlagos akció-RPG-nek tűnik, ahol fő- és mellékküldetéseket teljesíthetünk, fejlődhetünk és mindenféle hülyeséget gyűjtögethetünk, hogy legyen pénzünk az eggyel nagyobb kardokra, ez azonban csak a felszín. Az első pár óra után ugyanis rá fogunk jönni, hogy a fejlesztők elég sok zsáner eszköztárából merítettek a játék megalkotása közben, méghozzá kifejezetten nagy kanállal.

Van itt minden, a platformer részektől kezdve a bullet hell szakaszokon át egészen a szövegalapú szerepjátékokig, sőt még a klasszikus túlélőhorror műfaja is beköszön egy elátkozott kúria erejéig, ahol szobánként minimum öt fix nézőpont és nyikorogva nyíló ajtók hada vár minket. Minderre pedig a kamera is alaposan rásegít, ami alapból a főszereplőnk válla fölül mutatja a világot, de ha kell, villámgyorsan átvált oldal- vagy épp felülnézetbe, ezzel még mélyebben kihangsúlyozva a játékra jellemző zsánerkavalkádot.

És bár egy ilyen elborult stílusmixnek a józan ész szabályai szerint nem igazán kéne működnie, a NieR Replicant ver.1.22474487139… fejlesztőinek mégis sikerült egész jól összekovácsolniuk az egymástól gyökeresen eltérő műfajokat. A végeredmény pedig egy roppant változatos és roppant egyedi játék, ami kapcsán sosem tudhatjuk, milyen éles stílusváltásba fogunk belefutni a következő sarkon, és ami épp ezért még a kampány legvégén is meg tud lepni minket egy-egy váratlan húzásával.

Modernizált világvége

Ami a felújítást illeti, ezen a téren valószínűleg a grafika fog először feltűnni mindenkinek. Igaz, a NieR Replicant ver.1.22474487139… kinézete jelenlegi formájában is kicsit kopottasnak mondható, de így is megvan a maga stílusa és bája, akkor pedig, mikor belépünk egy-egy nagyobb, nyitottabb térbe, a grafikus motor azért érezhetően megvillantja a foga fehérjét. Emellett fontos kiemelni az irányítást is, amit szintén átszabtak egy kicsit az alkotók, hogy jobban hasonlítson a NieR: Automata megoldásaihoz, bár könnyen meglehet, hogy ez a változás a régi rajongóknak nem fog tetszeni.

Ahogy azt is meg kell említenünk, hogy a játék technikai állapota sem sikerült a legacélosabbra. PC-n ugyanis az fps-számhoz kötötték a karakterek sebességét, épp ezért, ha 144 Hz-en (vagy netán még magasabb képfrissítési ráta mellett) élveznénk az új NieR-t, akkor egy kicsit szórakozni kell a videokártyánk beállításaival, hogy ne legyen játszhatatlan a program. Persze az ilyesmi utólag is javítható, de tekintve, hogy a NieR: Automata steames verziójához is négy évvel a megjelenése után jön az első patch, érthető, ha a rajongók nem bíznak a probléma gyors kezelésében.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Azért nem fenékig tejfel az élet

Ha pedig már a NieR Replicant ver.1.22474487139… hiányosságainál tartunk, a technikai gondok mellett érdemes azt is megjegyezni, hogy sajnos néha a küldetések is meglehetősen monotonnak tűnnek, és párszor csak annyiból állnak, hogy párszor két pont között rohangászunk oda-vissza, gyalog vagy jobb esetben vaddisznó háton ülve, amihez a játék utolsó harmadában köszön be a gyorsutazás lehetősége. Mindez pedig azért is fájdalmas, mert amúgy a missziók elég ötletesek és változatosak, így a pár negatív példa még inkább hajlamos megragadni az ember figyelmét.

A játék másik komolyabb hátránya pedig pont az, ami egyben ki is emeli az AAA kategóriás piac többi szereplője közül: a hangulata. A NieR Replicant ver.1.22474487139… elképesztően változatos és izgalmas stíluskavalkádja ugyanis két pillanat alatt beszippanthatja az embert, ha fogékony az ilyesmire, de ugyanilyen gyorsan el is taszíthat bárkit, akinek nem jön be ez a folyamatosan változó játékmenet.

Ínyenceknek kötelező

Mindent összevetve a NieR Replicant ver. 1.22474487139…-ről egyértelműen kijelenthető, hogy egy nagyon izgalmas és nagyon érdekes színfoltja a modern játékiparnak, ami azonban megosztó stílusa miatt mégsem ajánlható mindenkinek. Épp ezért, ha bejönnek a kicsit kísérletezősebb, kicsit művészibb alkotások, akkor erre a játékra is vessetek egy pillantást, ha viszont nem kedvelitek ezt az elvontabb irányvonalat, akkor valószínűleg jobban jártok, ha elkerülitek a NieR felújított kiadását, megspórolva magatoknak egy nagyobb csalódást és hatvan eurót.