Az egyetemes flippertörténelmet és a hihetetlenül gazdag magyar flippermúzeumot böngészve is azonnal látható, hogy nincs olyan téma, amiből ne lehetne flipperasztalt csinálni. Legyen szó filmről, sorozatról, könyvről, zenekarról, vagy akár egy sportágról: ha van ötlet, akkor lesz hozzá minimum egy golyó és két kar is, hiszen a fantáziának semmi sem szabhat határt, főleg ha nincs egy licenc keretei közé szorítva. Ilyenkor nem kell egy egész jogi osztállyal vitába bonyolódni egy-egy karakter kinézetét illetően, nem kell követni a brand utasításait, minden oda kerül, ahová az alkotója megálmodja. Pontosan ezek az elvek vezérelték a magyar Zen Studiost is, amelynek fejlesztői ezúttal elsősorban a képzelőerejükre támaszkodtak, és csak a tálalás kapcsán nyúltak a pénztárcához.

ZIDANE-NAK IS TETSZENE

A Pinball FX2 neve manapság már egybeforrt az olyan univerzumokkal, mint a Star Wars és a Marvel, pedig alkotói kezdetben saját kútfőből dolgoztak, olyan asztalokat alkotva, melyeknek nem egy már létező világot vettek alapul. Ez történt most is, hiszen a Super League Football alapvetően saját elképzelésből származik: a csapat célja az volt, hogy a világ legnépszerűbb sportját, a focit ültessék át a flipperek világába.

Hogy a terv a gyakorlatban is sikert arasson, segítségül hívták a világ legnépszerűbb klubjait: az Arsenalt, az AC Milant, a Barcelonát, a Juventust, a Liverpoolt, a Real Madridot és az AS Romát (és a Zen Studios saját csapatát, a Team Zent), hogy mindenki a kedvenc színeiben rúghassa a bőrt, egész pontosan üthesse a golyót. Hol a probléma? Ott, hogy ez nem ment ingyen: mivel minden egyes csapattal külön kellett megegyezni egy hosszú és kínkeserves folyamat során, ezért a Super League Footballban kizárólag egyetlen csapat választható az indításkor: a döntés örökre szól, ha valaki más mezt is magára akar húzni, ismét meg kell vennie a DLC-t. A Zen javára szóljon, hogy ezt egy percig sem rejtik véka alá, a fentebb ecsetelt indoklással is ők maguk álltak elő, az őszinteségük pedig dicséretre méltó – főleg, mert az asztal kifejezetten remekre sikeredett!

RIÓRA KÉSZÜLVE

Azt már eddig is megszokhattuk, hogy a Zen mindig maximálisan hű az ihletet adó alapanyaghoz, és képesek komplett játékokat is bebújtatni a flipper alá, így senkit se fog meglepetésként érni, hogy most is pontosan ugyanez történt. Lényegében egy rövidített focibajnokságot kell lejátszani, méghozzá rendes meccsek keretén belül. A két félidőre osztott küzdelmek alatt ki kell cselezni a védőket, át kell jutni a sorfalon, és a hálóba is be kell találni, hiszen csak a gólokkal szerezhető trófea, és ezzel együtt olyan értékes pont, amivel megnyerhető a bajnokság.

Ezt kivitelezni persze egyáltalán nem egyszerű feladat, annak ellenére sem, hogy ez az asztal egyáltalán nem nehéz, sőt: a focit gyakorlatilag mindenki ismeri, a szabályokat ezért nem kell betanulni, így a tábla felépítését átlátni is kategóriákkal könnyebb és gyorsabb, mint korábban valaha. Az egész játék nagyon egyszerű: fel kell tölteni egy úgynevezett passzmérőt (a megfelelő sávokba való betalálással), és az így megszerzett erőt használva lehet nekiindulni a védőknek, megpróbálva bepöccinteni a labdát abba a kapuba, amely egy mini játéktérként foglal helyet a képernyő tetején.

PELÉ NYOMÁBAN

A bal és jobboldali nagy körök a kereszt- és a hosszú passzoknak felelnek meg, a kivezető csatornák oldalvonalként/szögletként funkcionálnak (a kivezetőkbe eső golyót ráadásul meg is lehet megmenteni, egy ott elhelyezett karral pöccintve vissza a játékmezőre), a bumperek eltalálásával pedig olyan extrák nyithatók meg, mint a szabadrúgás, a védők létszámának csökkentése, vagy az extra labda megszerzése.

Hogy ezekre miért van szükség? Mert a meccs természetesen időre megy: ha letelik mindkét félidő, és döntetlen van, jön a hosszabbítás. A helyzet akkor válik igazán súlyossá, mikor a passzmutató sávja teljesen kiürül, ekkor ugyanis (képletesen) az ellenfélhez kerül a labda, és ha nem sikerül a megfelelő sávokat eltalálni egy nagyon szűk idő alatt, akkor a másik csapat automatikusan gólt kap – talán nem kell külön ecsetelni, mennyire frusztráló tud ez lenni.

Szerencsére a Super League Football még csak nyomokban sem idegesítő, hiszen már a vereség is annyira élvezetes, mint más asztalokon a rekordöntés. Ez persze nem véletlen, a foci, mint téma telitalálat, a megvalósítás pedig egész egyszerűen pazar. A pálya teljesen letisztult, nyoma sincs olyan elemnek, ami elvonná a figyelmet, sőt, a Pinball FX-sorozat történetében először még a kijelzőre is lehet figyelni – persze célszerűbb a labdákra meg a védőkre, hiszen bármikor beeshet egy potyagól, és akkor úszik az egész meccs!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!