A mosolygós virágok és a feltartóztathatatlanul nyomuló zombik között feszülő ellentét első ízben a 2000-es évek végén útjának induló sorozat nyitó epizódjában öltött testet. Technikailag ugyan közel sem beszélhetünk egy modern 3D-s effektekkel tarkított alkotásról, a roppant egyszerű grafikát azonban jócskán feledtette a játék humora: a gumikacsán, fejükön útjelző bójával közlekedő szürkebőrű lényeket például igencsak nehéz volt komolyan venni, de emellett az újságot lapozgató öregapó és a lufin repkedő gyerkőc is mókásak voltak – mindaddig, amíg a kert végét elérve be nem jutottak a házba, ahol könyörtelenül elfogyasztották a bentlakókat.
Hadviselés a gyepen
Ugyan a Plants vs. Zombies egyszerűsége folytán inkább az alkalmanként gép elé ülő játékosokat célozta meg, a PopCap műve hatalmas sikert aratott még a szakmát hardcore szinten űzők között is. Hála a dicsérő szavaknak, a bezsebelt díjaknak, no meg a magas eladási számoknak, pár évvel később megérkezett a folytatás It's About Time alcímmel, ezúttal azonban hőseink csak mobileszközökön tettek látogatást; az új epizód pedig még annak ellenére is pozitív visszajelzéseket kapott, hogy ingyenessége ellenére meglehetősen alattomosan elhelyezett vásárlásra ösztönző elemeket tartalmazott. Mindemellett az agyzabálók és a virágszálak Plants vs. Zombies Adventures néven a közösségi oldalakra is elkalandoztak egy röpke esztendőre, majd a 2014-ben a sorozat némileg új irányt vett: a Garden Warfare elődei minden bájos vonásának megőrzése mellett immár egy technikailag igencsak fejlett (Frostbite 3 motorral hajtott), többszemélyes módra összpontosító lövöldözős alkotás képében ábrázolta a csatákat. Tréfás kis lényeink bőrébe (vagy éppen szárába) bújva a madárnézetű irányítás helyett most már a frontvonalon közvetlenül harcolhattunk a két oldal valamelyikét választva, egymás ellen, vagy esetleg bajtársainkat támogatva. Az új perspektíva aligha volt a közönség ízlése ellen való – az már inkább, hogy a hagyományos kampány hanyagolása mellett még a többi módot sem szórták éppen bőkezűen a készítők, a hosszú távú és változatos szórakozáshoz erősen ajánlott volt a jó pár fizetős DLC megvásárlása.
Műveljük kertjeinket (és óvjuk őket a zombiktól)!
A legfrissebb résznek esze ágában sincsen visszanyúlni a kezdeti időkhöz, sokkal inkább elődje vonalát viszi tovább: a stratégiai, taktikai hadműveletek helyett tehát ismét a folyamatos akció uralja a terepet. A nyitójelenetben napraforgóként éledünk fel az egykori színes és tarka Suburbia helyén létrejött sötét Zomburbiában, ahonnét régi kedves ismerősünk, a továbbra is ingatag és épeszűnek aligha mondható Crazy Dave ment ki repülő lakókocsiján – így jutunk el a Garden Warfare 2 legnagyobb újdonságához, a biztonságot és számos elérhető opciót jelentő főhadiszállásra. Bázisunk nagyszerű kiindulási pontot biztosít a további kalandozásra, itt nyílik lehetőség ugyanis többek között egyszemélyes hadjáratra vállalkozni. Ehhez mindössze a garázsában lebzselő Dave-bot 3000 urat kell felkeresni, aki rendszeresen bízza ránk apró-cseprő küldetéseit: előfordulhat, hogy különféle teremtményeket kell kísérgetni, vagy éppenséggel a korábbi Garden Ops-módhoz hasonlatosan egy kiemelt fontossággal bíró terület védelmezését kapjuk feladatul. A megbízatásokat természetesen nem ingyen végezzük, hiszen egy-egy sikeres rohamért több-kevesebb tapasztalati pont, valamint pénz üti a markunkat. Gondosan kuporgatott érméinket aztán valamelyik közeli boltban költhetjük el kártyákat tartalmazó csomagokra, ezekben a tasakokban pedig az értük elkért anyagiak függvényében több minden is rejtőzhet: hozzájuthatunk a csatározásokat megkönnyítő telepíthető jószágokhoz (amelyek a cserepekbe ültetve automatikusan tüzelnek a látótávolságukba kerülőkre), vagy bajnokainknak mókás külsőt kölcsönző öltözetekhez, de kellő ráfordítással vásárolhatunk akár teljesen új vitézeket is. A sárga kis napraforgót tehát kényünkre-kedvünkre lecserélhetjük a további rendelkezésre és bevetésre készen álló hat másik főhősre, akik mind egyedi képességekkel vannak felvértezve. Míg például a narancs pajzzsal védi ki a rá irányuló támadásokat, a kaktusz kiválóan használható távoli ellenfelek hatástalanítására, de rajtuk kívül szolgálatra jelentkezik a lopakodást előnyben részesítő húsevő növény, a varázslatokra specializálódott rózsa és a pusztító erejű kukorica is. A központban nyomon követhetjük minden karakterünk részletes statisztikáját, ha pedig meguntuk a világos oldalt, bármikor csatlakozhatunk az élőhalottak légiójához, ahol újabb és újabb teendők várnak ránk, melyeket elvégezhetünk a katonával, a repülni is képes kalózzal, de fontos szerepet játszhat a gyógyító tudós, a trükkös szerkentyűkkel felszerelt mérnök, illetve a lökött szuperhős is.
A mindkét fél által elérhető szóló-mód küldetései tehát már önmagukban hosszú időtöltést jelentenek, de persze nem szenvedett csorbát a multiplayer sem, hiszen társainkkal a korábbról ismerős szabályok keretében vonulhatunk ki a csatamezőre. A Team Vanquish egyfajta hagyományos deathmatchre hasonlít (ennek módosított formájában gömböket is gyűjtögethetünk), az új Herbal Assaultban sírok döntögetésével juthatunk tovább a térképen, valamint nem maradt ki az előző részben megismert Gnome Bomb és a Suburbination sem. Bármelyiket is válasszuk, a nagyobb élmény érdekében további módosításokat is alkalmazhatunk: csökkenthetjük a gravitációt vagy éppenséggel az életerőt, de beállíthatunk akár örök lőszert is.
A szomszéd kertje nem mindig zöldebb
Igazán pompás és a kibővült egyszemélyes kalandozásoknak köszönhetően meglehetősen sokáig tartó szórakozást nyújt a friss PvZ-felvonás. Az ezúttal is Frostbite 3-alapokon nyugvó látványra nem lehet panasz, és ugyan sok elem már igencsak ismerős lehet korábbról (mint például a többjátékos módozatok többsége), ezt hajlandóak lehetünk elnézni a szakadatlan golyószórásnak, a karakterek kiegyensúlyozott képességeinek, valamint a továbbra is roppant humoros miliőnek köszönhetően. A PopCap csapata szerencsére odafigyelt az ezelőtti kiadást ért kritikákra, és egy alaposan kibővített változattal tért vissza. A kezdeti idők egyszerűségében rejlő nagyszerűségét alighanem immár feleslegesen várják vissza azok, akik még mindig egy stratégiázásra épülő szerzeményben bíznak – az új rész is nagyszerű, csak másképpen.
