Ugyan lenyűgöző látni, hogy a nagy stúdiók mit hoznak ki az egyre fejlődő technológiákból és megoldásokból, miként elevenítenek meg hatalmas világokat, lényeket és karaktereket, szinte fotorealisztikus módon, sokszor egy egyszerű ötletre építő, kisebb, pár órás cím is lehet legalább olyan szórakoztató, mint egy grandiózus AAA projekt. Erre remek példa Ariel Jurkowski alkotása, az elég beszédes címet kapott Please Fix The Road, amiben szerencsére nem kátyúkat kell betömnünk, hanem összekuszálódott utakat helyrehoznunk. 

Veszélyes az út hazafelé

Elsőként mindenképp a játék színpompás, minimalista, és elképesztően gyönyörű grafikai stílusát tömjénezném egy kicsit, ami már önmagában elvarázsolja az embert, legyen szó egy havas tájról, egy ősztől besárgult/bebarnult erdős útszakaszról, vagy épp egy pálmafák ölelésében elnyúló aszfaltkígyóról. Ez a látvány már önmagában kölcsönöz egyfajta megnyugtató, hívogató bájt a játéknak, amit tovább fokoz a kellemes zenei aláfestés, mely lágy, jazzes dallamokkal teszi még stresszoldóbbá a hangulatot és az élményt. Az összképhez sokat hozzátesznek még a roppant ötletes és látványos animációk is, ahogy például a pályák darabokra szakadva, különböző módokon alakulnak át, és tárják elénk a következő kihívást.

De mégis miből áll maga a játékmenet? Nos, ahogy a Please Fix The Road címe is utal rá, gyakorlatilag utakat, vagyis pontosabban útvonalakat kell kijavítanunk úgy, hogy rendben célba érhessen rajtuk egy – vagy akár több – jármű vagy épp állat. Ehhez változó méretű, elrendezésű, témájú és összetettségű, de minden esetben imádnivaló kis diorámák mezőit kell átvariálnunk a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Igen ám, de hiába kapunk a feladathoz többféle, korlátozott mennyiségű lapkát, ezeket kizárólag a megadott sorrendben használhatjuk fel, ami kicsit megkavarja a dolgokat. Persze egyetlen lépésünk sem örökérvényű, így bármikor visszakozathatunk, ha esetleg nem az első ötletünk lenne a nyerő, de amennyiben elakadnánk, akár még egy kis segítséget is kérhetünk. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Vigyázat Úthibák

A játék összesen 150 pofás kis diorámát – avagy pályát – vonultat fel, melyek szerencsére egyáltalán nem egyhangúak, a feladványokat pedig eltérő látványuk és elrendezésük mellett folyamatosan újabb eszközök, megoldások színesítik. A kimaradt mezők kezdeti behelyettesítése után például már a pályák egy részének felrobbantásával, sorok eltolásával, valamint adott lapkák elforgatásával, lemásolásával, vagy épp komplett áthelyezésével kell a célhoz terelni az eltévelyedett utazókat, ráadásuk sok esetben a tájak szintezésére is figyelnünk kell.

A Please Fix The Road egy imádnivaló és hangulatos fejtörőgyűjtemény, mely nemcsak érzékszerveinket kényezteti látványával és zenéivel, de könnyed játékmenetével kellemes kikapcsolódást is biztosít. Bár azért némi agymunkát persze igényel. Egyébként a nem is kifejezetten húzós árat abszolút megéri, de ha valaki nagyon nem szeretne a zsebébe nyúlni, annak Ariel Jurkowski egy különleges kalózverziót is készített, ami kapott ugyan némi átalakítást, de ezt leszámítva tartalmazza az összes megjelenéskor elérhető pályát, megkötések nélkül. Részemről kontrollerrel sokkal természetesebb volt az irányítás, így személy szerint inkább azt ajánlom, ahogy a játékot is.