Leon S. Kennedy, Leonardo DiCaprio klónja 1998-ban, kezdő zsaruként már átélte egyszer a borzalmakat: alaposan kivette a részét a Racoon Cityben történt tragédiából, de rengeteg kalandot túlélve végül egy darabban távozott a pokoli városból. Azóta sok év telt el, ő pedig ügynök lett, akit rutinfeladat ellátásával bíznak meg: meg kell találnia az elnök lányát...

Ez itt nem zombi

Nos, hosszú esztendők kínkeserves várakozása után végre mi, PC-sek is kezünkbe kaparinthattuk a sokak által tökéletesnek kikiáltott Resident Evil 4-et. Először Gamecube-on borzolta a Capcom vele a kedélyeket, majd PS2-n mutatta be, végül és utolsósorban (bár PSP-n még nem debütált, ez is valami!) nekünk is elhozta a játékot. Külön bekezdést fogok szentelni a portolásnak, most egyelőre lássuk a tiszta tényeket.

A történetben tehát azt a Leon S. Kennedyt alakítjuk, akit a második rész során már megkedveltünk. Az akkor még újonc zsaru keményen állta az életére törő élőholtak hadát, ráadásul élve megúszta a kalandot. Aztán a sorozat egyéb, PC-re ki nem adott darabjaiban kicsit elhanyagolták a srácot a fejlesztők, hogy a negyedik rész során afféle férfi Lara Croftként keltsék új életre. Hat éve, hogy Leon kisétált Racoon Cityből, és azóta nem sajnálta az időt, az Egyesült Államok egyik speciális ügynöke lett. Az Umbrella Corporation csődbe ment; egy szó, mint száz, főhősünk megnyugodhatott, hogy soha többé nem kell élőholtakat aprítania. A mostani feladat úgy indul, mintha a 24 egyik szezonja lenne: az elnök lányát elrabolják, és Európába hurcolják (félelmetes hely ez a Balkán...), emberünkben pedig nincs más választása, el kell indulnia, hogy megmentse a gyermeket, és likvidáljon mindenkit, aki az útjába áll. A csavar ott jön, amikor megérkezik a helyszínre, társait kinyírják, rá pedig egy rakás irreálisan viselkedő falusi (még véletlenül sem zombi) támad. Miközben megpróbálja kideríteni, merre található a lány, összefut pár régi ismerőssel (Ada Wong!) és pár újjal, kinyomozza, mi történt a falu lakosaival, és legfőképpen megpróbál választ találni a nagy kérdésre: miért éppen vele történik már megint valami eszement dolog?

A történet érdekes és csavaros, ráadásul igen jó stílusban és hangulatban mesélik el. A szinkronhangok remekek, a kamera ügyesen idomul a (sajnos igen igénytelen módon tömörített) videókhoz, a vágások dinamizmusa példaértékű; egy szó, mint száz, a Resident Evil 4 tökéletes alapot nyújt egy jó kis túlélő horrornak. Az, hogy menet közben egyre inkább úgy érezzük, valamiféle digitális regényben szerepelünk, ne lepjen meg: a sodró lendületet a Capcomnál dinamikus kamerával és külső (3rd person) nézettel oldották meg, a zombik mellett elhagyva a sorozat másik védjegyét, a rögzített nézetet, és a harmadikat, a kissé lassúcska játékmenetet is.

A hegyi troll esete Tóth Leonnal

Aki a már megszokott nyugodt ritmusú lövöldözésre, illetve menekülésre vágyik, lapozzon, és kerülje el messzire a negyedik részt! A Resident Evil 4 ugyanis alaposan felkavarja a széria állóvizét: két igen jelentős újdonságot kell a tisztelt olvasóknak bemutatnom. Az egyik az akciógomb, amelynek segítségével minden jelentősebb – és látványosabb – mozdulatot, illetve cselekedetet végrehajthatunk: az univerzális billentyű segítségével teszem azt kivetődhetünk az ablakon, megrúghatjuk a közelünkben álló parasztokat, esetleg átkutathatjuk a zárt szekrényeket némi lőszer reményében. A második nagy újítás a célra tartás gombja, ennek segítségével kicsit darabolták a játékmenetet, okosan csökkentve a néha már egészségtelen adrenalintermelődést. Egyrészt ahhoz, hogy lőni tudjunk, meg kell állnunk, másrészt, ha nyomjuk a célzó billentyűt, szabad kezet kapunk célzás tekintetében, ami igen kellemes, agyvelőfröccsenős fejlövéseket, a ránk támadó ellenfelek kezéből kilőtt fegyvereket, illetve hasonló mókás jelenetek tucatjait vetíti elő.

Mint már említettem, most nincsenek zombik, így hosszú évek után búcsút vehetünk a zseniális George A. Romero filmjeiből kölcsönzött hangulattól. Azonban nem kell aggódni, ellenfél lesz dögivel: a már említett, kissé fura falulakók százával támadnak ránk, de menet közben megküzdhetünk vízi szörnyekkel, katonákkal, a Gyűrűk urából szökött hegyi trollokkal – tehát aprítanivaló akad dögivel. Egyrészt a zombik és a megszokott kameranézet hiánya miatt a program elveszítette a régi horror jellegét, ám a látványvilág jellegzetes szürke árnyalata, illetve a túlélésre még inkább kihegyezett játékmenet és az új helyszín inkább a thriller műfaja felé viszi a dolgot, ami még inkább alkalmas a feszültség megteremtésére. A sorozat most először a hatásvadász „bú! – kilép a zombi a szekrényből” klisék helyett a hangulattal operál, teljes sikerrel: az embernek nincs egy nyugodt perce sem, soha nem tudhatja, mikor támad rá valami szörnyűség.

A játékmenet teljesen megújult, éppen hogy csak itt-ott ismerhetünk rá a sorozat örökségére. A készítők már rögtön az elején leszögezik: ne számítsunk könnyed vérfürdőre. Indításként bejutunk egy faluba, ahol még a legkönnyebb fokozaton is konstatálhatjuk, hogy a lőszer nagyon kevés, az ellenfelek pedig – a zombikkal ellentétben – hajlamosak a futásra, ha úgy adódik. A legnagyobb ötletek már itt megjelennek: bemenekülünk egy házba, eltorlaszoljuk az ajtót, kimenekülünk a tetőre, az akciógombbal elrúgjuk a létrát (lehetőleg akkor, amikor másznak már rajta), és próbálunk olyan terepre kilyukadni, ahol a lehető legkevesebben férnek hozzánk. A kétségbeesés utolsó pillanataiban aztán még hozzánk is vágnak egy láncfűrészest, csak hogy tudjuk, hol a helyünk... Egy szó mint száz: itt a pusztába kiállva és vadul lövöldözve nincs esélyünk. A feszült tempó, a folyamatos stressz rákényszerít arra, hogy okosan, a terepet kiismerve harcoljunk. Természetesen akadnak kisebb fejtörők is, nem kell attól tartanunk, hogy nagyon elakadnánk: a legtöbb még a Resident Evil puding-feladványain nevelkedett nebulóknak is könnyed nyári tréfa. Menet közben rengeteg extrát vehetünk fel: a pénz jó helyre megy, hiszen véletlenszerűen megjelenik majd egy szatír, aki jó pénzért hajlandó tuningolni a fegyvereinket, vagy újakat eladni nekünk. A növények már ismerősek lehetnek a sorozatból: míg teszem azt gyógyító sprayt olyan ritkán lehet szerezni, hogy belegondolni is szörnyű, addig szerte a területen találhatunk különböző színű szobavirágokat, amik alapban is képesek gyógyítani, összemixelve őket pedig tuti életerő-koktélokat kapunk.

Elverik rajtunk a PORT...

A Resident Evil 4 remekbeszabott, adrenalindús akcióprogram, a pörgőbbik fajtából – akkor hol itt a gond? Nos, a sorozat PC-s rajongóinak ismerős lesz a mostani bekezdés: a portolás minősége a szokásos, magyarán szólva gyatra. Az egérről ne is álmodozzunk, itt csak billentyűzettel vagy egy megtermett gamepaddal van esélyünk belefogni a kalandokba. Miután úgy voltam vele, hogy olvasóink zöme valószínűleg nem fog a boltba rohanni rezgős, analóg karos irányítóért, billentyűzetről vágtam neki én is. A gombkiosztás ugyan kicsit nyakatekert, de megszokható, a precíziós célzást azonban el lehet felejteni: miután a finom analóg kar, illetve a halálpontos egér helyett itt kettő gombot alkalmazunk, már annak is örülhetünk, ha stresszhelyzetben egyáltalán találunk, nem hogy fejlövéseket osztogassunk. Az igazi probléma azonban a körítésben van: a játék ugyan dolgozik nagyobb felbontáson, de az effektekkel annyira csínján bántak, hogy a több esztendős Gamecube verzió is lehagyja a PC-set, ami azért valljuk be, igencsak csúnya dolog. Két komoly élményromboló részletet még kihagytam: az egyik az időnként felbukkanó, reflexre építő minijátékok, a másik pedig a videók minősége. Néha történik valami váratlan esemény, amikor a képernyőre véletlenszerűen választott gombokat ír ki a program, amelyeket izomból nyomkodnunk kell. Eddig nem is lenne gond, ám a kézenfekvő „Ctrl, Enter” helyett itt egy elképzelt irányítókar 1-es, illetve 2-es gombja jelenik meg. Ez eleinte vicces, később, amikor már harci helyzetben is alkalmaznunk kell a „Nyomd le gyorsan a négyes és az ötös gombot!” elméletet, igencsak gáz: lehet, hogy gamepaddel könnyen megy a móka, de könyörgöm, mi egy 101 gombos billentyűzet előtt ülünk! Ja és a videók: bár effektek nem nagyon vannak, a program szépen bánik a textúrákkal és a modellekkel, ebből azonban semmit sem fogunk látni az átvezető animációk közben: ilyenkor ugyanis egy agyontömörített, 640x480-as ingame rögzített felvételre vált a program. Röhej.

Végül lássuk a szokásos, sallangoktól mentes summázást: a Resident Evil 4 pokolian jól összerakott játék és a közelmúltban debütált Capcom-rettenetekhez képest még a gyenge portolással együtt is játszható PC-n. Ez pedig azt hiszem, minden pénzt megér az akciójátékok és a sorozat rajongóinak.