Szép új bolygó

2050-ben a megfelelő életkörülményeket biztosító bolygó után kutatás sikerrel jár, a tudósok rátalálnak a Ganümédészre, melynek légköre némi formálás után alkalmasnak tűnik az életre. Ki is küldenek a Földről pár űrhajót, melyek néhány évtized alatt probléma nélkül el is végzik a munkát, a planéta lakhatóvá válik. Meg is kezdődik a kivándorlás, hamarosan több ezer lakos népesíti be a korábban sötét, hideg felszínt. Ám a dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogy az ember azt elképzeli; egyik nap az elektromos rendszer meghibásodik, és a főhőst, az egykori biztonsági szakértőt, a jelenleg szerelőként tevékenykedő Wesley Tylert kérik fel, hogy segítsen rendbe hozni az áramellátást. A feladat egyszerűnek tűnik -- ám idővel kiderül, nemcsak a kétlábúak jelentik az egyetlen élő, lélegző és mozgó életformát a bolygón...

Maga a játék a két faj közötti konfliktust dolgozza fel, a legkevésbé sem a diplomatikusabb oldaláról: a Shadowgrounds egy ízig-vérig lövöldözős játék, mely semmi másról nem szól, csak hogy pörögjön a tár és hulljanak, szakadjanak az alienek. Kalandjaink (vagy inkább mészárlásunk) során a karaktert folyamatosan felülnézetből vezéreljük; nem teljesen kétdimenziós a nézet, mert a készítők ügyesen variáltak a lépcsőkkel, lejárókkal, úgyhogy a grafika nem mondható éppen „laposnak”. Az irányítás roppant kényelmes, mozogni a billentyűzet gombjaival tudunk, az egérrel pedig forogni és a fegyverek kétféle lövéstípusát használni. Van még egy fontos funkció, ez a bukfencezés, mely sok szorult helyzetben jöhet jól. 

Természetesen nem üres kézzel fogunk rendet tenni a szörnyek soraiban, meglehetősen tisztességes és pusztító arzenál áll rendelkezésünkre. Mint említettem, minden fegyver kétféle lövésfajtára képes, ha kifejlesztjük -- némelyik leölt rémség ugyanis egyfajta upgrade-csomagot hagy maga után, melyből kellő mennyiséget felvéve mindenféle pluszt pakolhatunk a mordályokra; ez lehet nagyobb tűzerő vagy tárhely, de jópofa a visszapattanó lézerlövedék is. Ez a lehetőség mindenképpen remek ötlet volt a készítők részéről, hiszen kellő változatosságot visz a folyamatos darálásba.

Önvédelem

Legalapvetőbb eszközünk a pisztoly lesz, ami nagyon gyenge, de nagy előnye, hogy nem fogy ki belőle soha a lőszer; mindenképpen fejlesszük fel teljesen, gyengébb ellenfelek ellen tökéletesen használható. Nála hatásosabb a gépfegyver, hullámokban özönlő idegenek feltartóztatására remek -- kár, hogy hamar kifogy belőle a muníció. Közelharcra ajánlott a jó öreg shotgun és a lángszóró -- előbbi egyszerűen szaggatja a beleket (a másodlagos funkciója sorozatot lő ki, amit igencsak kevesen élnek túl), míg a lángszóró felhevíti még a leghidegebb szíveket is. A minigun kiváló golyószóró, azonban használatakor nem tudunk bukfencezni, a railgunról pedig már a Quake óta tudjuk, hogy nem gyenge eszköz, de nagyon nyugodt kezeket és pontos célzást igényel -- itt sincs ez másképp. A lézerpuska már említett, falról lepattanó töltényével sokszor jól fog jönni, a gránátvető a robbanó csomagokon kívül mérgező gázzal töltött gránátot is ki tud lőni másodlagosként. Szigorúbb lények ellen vessük be nyugodtan a rakétavetőt, az alternatív tüzelése felér egy kisebb nukleáris csapással. Végül, de nem utolsósorban kipróbálhatjuk a hadsereg által fejlesztett, titokzatos elektromos karabélyt -- ez sem egy gyenge darab, ráadásul, ha nem használjuk, magától feltöltődik, nem szükséges hozzá lőszer. 

Lényeges tárgy még az elemlámpa, mellyel a sötétebb sarkokat világíthatjuk meg, azonkívül egyes rémségek csak a fényében mutatkoznak meg. Lőszerutánpótlást és egészségügyi csomagot az „ellátmány” feliratú, zöld ládák szétlövésével szerezhetünk. Mindenképpen igyekezzünk takarékoskodni, a kisebb ellenfelekre ne pazaroljunk el komolyabb arzenált, azokat tartogassuk későbbre, például a főszörnyekre. Érdemes kihasználni a terep nyújtotta lehetőségeket is, egy-egy törhetetlen doboz vagy sarok kiváló fedezéket nyújthat.

Árnyékföldén

Elkerülhetetlen, hogy a Shadowgrounds kapcsán ne említsünk meg egy másik nevet, a Doomot, az egész játékot ugyanis alighanem a nagy ős ihlette. Adott ugye a magányos hős, aki felveszi az idegenekkel a harcot; a történet ugyanúgy az itt-ott elszórt PDA-kat és számítógép-jegyzeteket olvasva válik teljessé, ráadásul a fegyverkészlet is igen erős hasonlóságot mutat, nem beszélve a mindent belepő sötétségről, és a mindenhol fröcsögő vérről. Ne hagyjon ugyanis senkit megtéveszteni a szereplők kissé rajzfilmszerű grafikája, a játékban kőkeményen ömlik a nedv, zúzódnak a testek és repülnek a belsőségek – olyan is előfordul, hogy épp egy szétszakadt hullából falatoznak a szörnyek. 

A megvalósítás erős közepesre sikerült, a grafika rendben van, a fejlesztők ebből a stílusból nagyjából kihozták, amit ki lehetett (sajnos nekem valamiért a legnagyobb, 1600x1200-as felbontás nem indult el, de így sem volt csúnya a játék). Az mondjuk feltűnő, mennyire bénán mozognak a karakterek és a járművek az átvezető videókban (a kocsik kereke ráadásul nem is forog). Hangok, zenék terén is hozza azt, amit kell; a muzsikáknál az ismert finn zenekar, a Lordi gitárosa is közreműködött.

Az egyszemélyes mód mellett akár négy játékos is beszállhat a mókába, igaz, csak egy számítógépen, mert sajnos a LAN és az internetes mód nem támogatott; ha többen kívánunk játszani, akkor megfelelő számú gamepadre lesz szükség. 

A fentiekből kiderültetett, hogy a Shadowgrounds végigjátszása nem kifejezetten a komoly szellemi tevékenységre vágyók kedvelt időtöltése lesz -- aki ellenben egy nehéz nap estéjét a Ganümédész bolygón kívánja tölteni néhány száz csővégre kapható alien társaságában, az keresve sem találhat jobb megoldást.