Miközben 2006-ban még csak a Nitroplus újdonsült kabalájaként vett részt a cég zenés fesztiválján, kereken tíz évvel később már az otakuk nedves álmainak főszereplője. Ezen időszak alatt lényegében pedig alig változott a rajzfilmek, mangák és videojátékos feldolgozások 18 éves központi szereplője: a rózsaszín haj, a meglehetősen nagy fejhallgató, valamint a bombasztikus méretű cicik mindvégig Sonico fő jellemzői közé tartoztak. Talán nem véletlen, hogy sokan imádják a lányt, aki nem mellesleg nagy rajongója a Foo Fighters és Nirvana zenekaroknak. Már persze elméletben, hiszen a perverz gondolatokból tömény szexizmussal előrángatott leány csak egy fantáziaszülemény, aki sokak hétköznapjait teszi szebbé az eltérő megjelenési formáival. Akár a játékosokét is, amennyiben a Sonicomi jóvoltából arra vetemednek, hogy egyengessék a szexi ikon modellkarrierjét.

Fotóbolt

Fényképészként éppen egy koncerten veszünk részt, amikor meglátjuk a jellegzetes rózsaszín frizurát, na meg a nélkülözhetetlen fejhallgatót, majd egy kisebb baleset következményeként szinte karjainkba veti magát a lány, aki nemes egyszerűséggel a Sonico névre hallgat. Persze egyből belehabarodunk, ám az élet kegyetlennek tűnik, elvégre egy újabb dal és a közönség elszakítja tőlünk a csodálatos teremtést, akit később álmunkban is visszatér. Már azt hinnénk, soha többet nem látjuk újra, ám a stúdióba betérve (micsoda véletlen!) mesterünk bemutatja a megszeppent leányzót, aki esti tanácsunkat megfogadva modellként próbálna szerencsét, démoni maszkos menedzsere pedig hozzánk szeretné beprotezsálni. Innentől már rajtunk áll, hogy milyen irányba fordul Sonico sorsa, illetve a saját pályafutásunk.

A Sonicomi: Communication with Sonico alapvetően egy visual novel. A képernyőn megjelenő szereplők kommunikálnak velünk, néha választhatunk a válaszlehetőségek közül, egy-egy alkalommal meg is érinthetjük a lányt, valamint időnként az is rajtunk múlik, milyen fotózásra megyünk, melyik cég kampányát hoznánk össze, illetve Sonico erősségei közül melyiket emelnénk ki a felvételekkel. Na persze, mintha nem mindenki ugyanazt a jellemzőjét venné a célkeresztbe. Szó szerint.

Ezen kívül, tehát a beszélgetéseken, választásokon túl pedig ott vannak a kattintgatós jelenetek, amikor is a tényleges fényképeket készítjük el. Ilyenkor megválasztjuk a helyszínt (stúdió, tengerpart, iskola stb.), a ruházatot, továbbá megnézzük, milyen stílust várnak el tőlünk (egy humanitárius szervezetnél például nem biztos, hogy a szexi fehérnemű a legjobb választás), majd jöhet a kamera. A játék FPS-nézetbe vált, főszereplőnket egy kisebb méretű területen belül irányíthatjuk, a Sonico közelében megjelenő ikonok pedig arra várnak, hogy a megfelelő szögből lekapjuk azokat, közben minél nagyobb kombókat létrehozva. A fotózás alatt leültethetjük, lefektethetjük a lányt, szép szavakkal hozhatjuk ki belőle a legjobbat (több ilyen eset után igazi szupersztárrá válik, még több kombinációs lehetőséget ad), sőt egyszer-egyszer egyetlen gombbal az összes fotóikont teljesíthetjük, mint valami szuperképesség elsütésénél.

Maga a kampány a prológgal és epilógussal együtt 9 fejezetből áll, ami közel négy óra alatt simán teljesíthető, azonban mivel összesen 18 befejezést hozhatunk elő a játékból, ez az időmennyiség a többszörösére nő. Természetesen el is bukhatunk közben, avagy tényleg figyelni kell, mi az elvárás az adott megrendelőnél, illetve nem szabad túl sokat hibázni, figyelni kell a megfelelő szögeket is. Ha pedig túljutottunk az első végigjátszáson, megjelenik a szabad fotózás lehetősége, továbbá a cégek különböző nehézségre belőtt sorozatainak megvalósítása, sőt egy boltot is kapunk, ahol igen drágán mérik a rengeteg ruhát, kiegészítőt és speciális effektet, avagy rá is leszünk kényszerítve arra, hogy minél többször a kezünkbe vegyük Sonico sorsát. Már ha még kevesebbet mutató fürdőruhában, fehérneműben, cicaszettben akarjuk látni a leányzót. Naná, hogy akarjuk.

Örülünk! Nem örülünk?

Bár a Sonicomi: Communication with Sonico a negyedik videojáték a sorban, ami az ikont állítja célkeresztbe, ez a szám kicsit megtévesztő. Az eredetileg 2011-ben, Japánban megjelent első program ugyanis 2014-ben PS3-on is napvilágot látott, méghozzá nagyobb felbontású, részletesebb külsővel, a mostani, a tízedik évforduló alkalmából végre nálunk is megjelent steames változat pedig tulajdonképpen ezt ülteti át PC-re. Egyedül a 2014-es, 3DS-re kiadott játék mondható eltérőnek, tényleg másnak, de az már csak a gyengébb hardver miatt is. A leírtakból kifolyólag a Sonicomi nem kifejezetten ad okot az ámuldozásra, noha nem is kimondottan csúnya. A grafika inkább csak van, úgyis mindenki a rózsaszín hajú leányzóra és melleire figyel, nem igaz? Tulajdonképpen de, tehát ha valaki mindenképpen a közkedvelt fantázialányt szeretné tutujgatni, egyengetné a karrierjét, fotózgatná minél szexibb ruhákban, akkor nincs ok a csalódásra. Ráadásul a tévésorozathoz hasonlóan az angol hangért ezúttal is Jessica Nigri a felelős, aki szintén rendelkezik egy kisebb rajongótáborral, sőt a híres cosplay-es nemcsak szintén szép méretekkel rendelkezik, de be is öltözött már az ikonikus karakternek.

Szóval a Sonicomi sok mindent nyújt, de a jelenlegi áráért (32 euró, avagy közel 11 000 forint) mégis keveset. Érthető, hogy ez egy régóta várt steames kiadás, ami nálunk is elérhető, ráadásul a szebb verziót tartalmazza, de a játékmenet a sok befejezés és a rengeteg vásárolható apróság ellenére is szegényes. A párbeszédek kicsit butuskák, a végigjátszás nem túl hosszú. Ennyi idő után valami randizgatást vagy szabadidős tevékenységet igazán beletehettek volna. Egyébként meg talán még azok is elszórakozhatnak vele, akik hidegrázást kapnak a műfajtól (visual novel), elvégre a rendszeresen érkező fotós szegmensek feldobják az összképet, a választások megdobják az élményt. Személy szerint első alkalommal, normális üzemmódban, életszerűen reagáltam mindenre, megadva a tiszteletet és odafigyelést, majd második körben nekiálltam kicsit lazábbra, bunkóra venni a figurát. Stíröltem a lány mellét, megjegyzéseket tettem a formáira, sőt mikor elesett, nem a karját fogtam meg, hanem a… Na, mindegy. A steames verzió remekül fut, minden rendben van vele, akár billentyűzettel és egérrel, akár nagy képernyőn, kontrollerrel irányítjuk, és bár meztelenkedős változat és szexuális viszony nincs, szerintem mindenki megkapja azt a minőséget és tartalmat, amit egy ilyen játéknál elvárna.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!