Szóval, hát izé, túléltem ezt a tesztelést is. Böjti – most már tudom, korántsem véletlenül, kösz, Főnök! – egy másik, már várt játék mellé, bónuszként csapta hozzám e-mailben a Steam-kódot. Én marha, meg gyanútlanul feltelepítettem, aztán el is indítottam. Na, innen kezdődtek az érdekességek.
Mondjuk, az intro ötletes, legalábbis nekem tetszett. Képregényszerűen megrajzolt, ahol kockáról kockára mesélik el a Nagy Rózsaszín Zselégömbszörny aljas támadását szegény Zseléfalva ellen. A négy barát – főhőseink, a zselékockák – békésen nézelődnek a kráterbe épített(???) város legmagasabb épületének tetején. A vidám, napocskát ábrázoló, optimista zászló alatti sziesztának a már emlegetett szuperszörny érkezése vet véget: a napot tintafelhő takarja el, s ebből hamarosan rózsaszín, takonyszerű zselécseppek indítanak légitámadást. No freakin’ kiddin’… Bizony, még a zászlót is magentazselésre cserélik! Ez tűrhetetlen!
A megfelelő pánikreakciók (sikoltozva menekülés, halálfélelem, fedezékbe bújás) után egyedül az ő tornyocskájuk teteje lóg ki az egész krátert betöltő (ja, remek ötlet volt az egész bolygó legmélyebb pontjába építkezni, mondtam már?) rózsaszín zseléből. Ez az anyag az épületekbe is jól beszivárog, majd az ablakok segítségével pattogó zselégömbökké adagolódik. Komolyan, nem tudom, mit fogyasztottak a történetszálért és a kreatív megoldásokért felelős srácok a a Massive Miniteamnél, de legközelebb inkább küldök nekik rendes erdélyi házi ágyas áfonyapálinát, attól kevesebb lesz az ilyen mellékhatás. No, mindegy, hőseink egy csapóajtót felnyitva az ismeretlenbe ugranak, legyőzendő a gonosz Nagy Rózsaszín Zselégömbszörny milliónyi gömbleszármazottját. Harcra fel! Méghozzá szinte mindenhol: PC mellett Google Stadián, PS4-en, Xbox One-on és Nintendo Switchen is találkozhatnak a T. Játékostársak eme remekbe szabott dologgal.
Na, a (szerencsére bármikor újranézhető, sőt, a sztori előrehaladtával lesz még négy másik képregény) bevezető volt a játék legviccesebb része. Legalábbis nekem. A baj azonban esélyesen velem van: a Spitlings szerintem alapvetően félrészeg bulizók partijátékának tökéletes, pont mint a sörpingpong. Szigorúan 18 év felett, ofkóz. A Spitlings nem más, mint a klasszikus, 2D-s arcade ügyességi/reflexpróbáló játékok zselés köntösbe bújtatott változata. Lehet egyedül, sztori módban nyomni, de ekkor a hangulat nagyjából oda is lesz. Számomra így maradt kedvesem értetlen tekintete, aki, váratlanul tesztszobámba lépve, próbálta felfogni a szeme elé táruló magenta takonygömblövészet minden elemét. Különösképp tetszett neki a hógolyót pukizó lefele lövölde, mint az örök körforgás egyfajta posztegzisztenciális manifesztuma: hiszen a, khm, elsütött lövedékeket főhős zselékockánkkal (a játék elején négy figurából választhatunk, melyek csak külalakjukban térnek el) rápottyanva ismét felfelhatjuk és használhatjuk. Circle of Zselé, ahogyan Sir Elton John, a remek énekes is eldalolta számtalan esetben. Nyugi, lehet felfelé is köpködni, ekkor meg majd lepottyan a matéria és jöhet a recycling.
Szóval van a pályanyitogatós, új, játszható főhősöket kilockoló mód. Meg van az, ami szerintem mondjuk, négy dupla gintonic (jég nélkül, dupla citrommal, pls) után esedékes: a party mód. Ekkor a maximum négy játékos egyszerre, egy pályán, egymást segítve (segítve, ennyi pia után, persze…) próbálja elpusztítani a kis mocsok, pattogó szemétládákat, melyek aprításuk során kettéválnak, majd megint ketté. Mondjuk ezzel a teljesen vértelen gyakással a karanténba szorult dedek talán jobban megértik az osztódással szaporodás vagy a négyzetre emelés tudományát, gondolom én. Mindegy is: az egyes pályákon több-kevesebb próbálkozással ki lehet azért találni a hógolyópukis buborékpukkasztás éppen helyes módszereit. Ja, de ha egy, csak egy valaki elrontja és elkapja a buborék, mindenki kezdi elölről a pályát. Na, asszem, ebből lesznek majd a heveny anyázások…
A játék azoknak lehet kedves, akik már 4 évesen kimaxolták a Mario-sorozat aktuális tagját, esetleg gyerekkorukat a ‘80-as ‘90-es évek játéktermeinek gépei előtt töltötték, esetleg kedvelik az elmebeteg arcade mókákat. Na, nekik ez csemege lesz, a többiek pedig, mint én is, ingadozni fognak a sírva röhögés és a zene miatti csákányhangfalbaállítás lelkiállapotai között. Ingoványos terület ez, mint amilyen a tortazselé…
