Az interaktív filmként eladott játékokat általában kedvelem. Jópár FMV gyöngyszem sorakozik a könyvtáramban, és bár elvétve akad köztük egy-egy olyan klasszikus is, mint például a kulcsszavakból történő nyomozásra épülő, díjnyertes Her Story, azért többségében a Wales Interactive alkotásai vannak túlsúlyban. A Super Seducer többször is szembejött Steamen, de valahogy sosem fordítottam rá különösebb figyelmet, talán pont a tematikája miatt. Interaktív csajozó szimulátor? Hát, ez meg mi? Aztán rájöttem, hogy Twitchen – és úgy cakk-pakk streaming terén – eléggé felkapott a sorozat, úgyhogy elkezdett érdekelni, mivel is állok szemben, mielőtt lassan lemászik a Super Seducer teljes tartalma (majdnem 30GB az egész, köhögött is alatta a Steam amúgy sem túl gyors letöltési rendszere).

Super Hot

Szóval alapvetően ez tényleg egy csajozó szimulátor, ahol kialakított helyzetekben neked kell helyt állnod, mégpedig úgy, hogy a megfelelő cselekvést/mondatot választod. Ez tipikus FMV-sajátosság, csakhogy esetünkben előfordulhatnak emeletes nagy marhaságok is, teljesen hétköznapi szituációkba ágyazva. Már az első részben is voltak ilyesmik, de a második epizód kimaxolja a témát, olyan idióta húzásokkal, mint például, hogy úgy menj oda egy nőhöz az asztalnál, hogy közben a kezed bedugod a gatyádba és az egyik ujjad a sliccednél kilógatva felveszed vele a szemkontaktust – és ez nem vicc! Komolyan mondom, ezekkel az állatságokkal (és a káromkodásokkal) ez a széria nem egy egyszerű interaktív randi-kézikönyv, hanem akár egy abszurd, felnőtt-vígjáték is egyben!

Hogy mennyire veszed komolyan, az persze csak rajtad áll. Lehet marhulni, de a játék ekkor kijavít (általában egy igen ízes beszólás keretén belül) és újbóli nekifutásnál már kihúzza az adott válaszadási opciót. Így szépen lassan rávezet a helyes döntésre, de persze az a legjobb, ha arra magadtól jössz rá, és az egész jelenet (scene) alatt mindig a helyes opciókat választod, így a végén a százalékos értékelésed is jobban mutat majd. Nagyon klassz, hogy egyébként abszolút komolyan is lehet venni ezeket a helyzeteket, és edukatív szemmel nézni a programot. Több értékelésben is olvastam, hogy a széria valóban segített egyeseknek, akár csak annyiban, hogy oda merjenek menni egy lányhoz, vagy több önbizalmuk legyen ismerkedni. A Richard La Ruina (ő már igazi csajozó-guru az Egyesült Királyságban) közreműködésével készült játéksorozat ebben valóban igen nagy segítséget jelenthet sokak számára, és ezt mindenképp egy pozitív tulajdonságnak tartom.

Richard, a PUA-mester

A választható fejezetek között ezúttal olyanokat találni, mint például az edzőterem, a szupermarket, egy bár, vagy épp a hálószoba. A játékmenet a korábban megszokott formulát követi, azaz válaszaink/cselekedeteink görgetik tovább vagy épp akasztják meg az eseményeket. A jelenetsorok hosszabbak lettek, és egy helyszín több szakaszból áll (hasonlóan, mint a Detroit: Become Human ok-okozat kapcsolatrendszere). Én nagyon jókat derültem egy-egy szituáción, vagy épp Richard saját, belső gondolatain (mikor megismer egy svéd lányt, rögtön az jár a fejében, hogy vajon PewDiePie-al lefeküdhetett-e már?) és persze most sem hiányoznak az emeletes nagy idiótaságok, mint például, mikor a bárban random előkaphatunk egy pisztolyt és elkezdhetünk lövöldözni. Normálisan játszva a játékot azonban Richard a mi beavatkozásunk mellett is tök jókat mond, érdemes odafigyelni a testbeszédére, és hogy mennyire közvetlen a hölgyekkel. Mindig értékeli az adott választást, úgyhogy lehet tanulni tőle. A cél természetesen minden esetben az öt csillag, azaz a legjobb értékelés megszerzése, amit a játék minden fejezetben egy erotikus jelenettel honorál.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Formás idomok mindenhol

Grafikáról itt nem igazán beszélhetünk, mert ezek interaktív kisfilmek. A színészek jók, emellett igencsak dekoratívak (a falatnyi ruhák mellett a fényképezés is előszeretettel mutogatja bájaikat), a videójátékos-utalások pedig rendre nagyon megmosolyogtatóak – például mikor Richard az edzőteremben arról mesél, hogy mennyire imádja a Bloodborne-t, de az új God of War is nagy kedvence. Jó pár popkult-utalást is kapunk, amik szépen megdobják a hangulatot. Sőt, minden fejezetben akad egy QTE-rész, amit, ha teljesítünk, bugyivadász szerelemdoktorunk bedob valami extra információt, amivel lenyűgözheti választottját. És hogy mennyire erotikus a tartalom? Nos, a soft-pornó szintjét nem üti meg, de bizonyos esetekben azért meglehetősen pikáns. Jópofa, hogy rendelkezésre áll egy online streamelhető mód is, ahol a kevésbé takart testrészek el vannak homályosítva.

A Super Seducer 3: The Final Seduction vélhetően a széria záródarabja lett, de ez senkit ne tántorítson el, hiszen egyáltalán nem adták alább a szintet. A jelenetek hosszabbak lettek, sokszor tényleg oda kell figyelnünk, hogy mit mondunk, különben kezdhetjük elölről a hódítást. Nem azt mondom, hogy nincsenek ennél jobb FMV-játékok, de az biztos, hogy ez a legszórakoztatóbbak között van. Régen volt már, hogy hangosan fel-felnevettem egy videójátékon, de a Super Seducer 3: The Final Seduction esetében ez többször is megtörtént, mert némelyik válasszal annyira abszurd, ám mégis valószerű helyzeteket lehet kreálni. Érdemes vetni rá egy lopott pillantást!