Elismerésre méltó, ahogy a Bethesda Softworks és a Zenimax Online Studios már megjelenése óta teljes lendülettel támogatja az Elder Scrolls Online-t. Bár a játék sem premierjének idejében, sem azóta nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mint a Skyrim szellemi, online örököse és az Elder Scrolls-széria legnagyobb dobása, rendszeres tartalombővítései, a fő szériában említések formájában megismert cselekményszálai révén egy évről-évre kecsegtetőbb lehetőséggé vált mindenkinek, aki az újabb Skyrim végigjátszás helyett szeretné kicsit alaposabban bejárni és megismerni Tamriel világának más szegleteit is.

Előző részeink tartalmából

A nagy világjárásból azonban egy ideje égetően hiányzott Skyrim ikonikus, hóborította hegyeinek meglátogatása, melyek sokak számára egyet jelentettek az Elder Scrolls-sorozattal, a Zenimax Online csapata pedig úgy döntött, hogy idén nemcsak pótolják ezt az elmaradást, de ezt egy egészen különleges, Dark Heart of Skyrim névre hallgató, egész éven át tartó, részletekben kiadott küldetésvonal formájában teszik, melynek megkoronázása a nyár elején menetrend szerint érkező új fejezet, a Greymoor lett.

A Dark Heart of Skyrim központi témája egy összeesküvés vámpírok, vérfarkasok és az Icereach Coven boszorkányai között, melynek célja egy ősi, természetfeletti sereg, a The Grey Host feltámasztása. A játékosok a Harrowstorm DLC eseményei során már szembesülhettek ennek veszélyeivel amennyiben meglevő karakterrel utaztok Skyrimbe, a Harrowstorm során kicsempészett, a The Grey Host maradványait tartalmazó urnák nyomát követhetitek Solitude kikötőjéig, ha pedig új karakterrel, akkor egy stílusában az eredeti Skyrim nyitányát idéző bevezetésben kerülhettek az Icereach Coven markaiba, hogy szabadulásotok után belevágjatok a Solitude környékén munkálkodó sötét erők utáni nyomozásba.

Viharvadászok

A fő cselekményszál bár kissé kiszámítható, nagyon addiktív, rengeteg látványos átvezetővel és játékbeli eseménnyel, ráadásul akkor is tökéletesen követhető, ha a korábbi DLC-k esetleg kimaradtak. Skyrim ráadásul a vámpírok elleni nyomozás mellett természetesen hemzseg a mellékküldetésektől, napi teendőktől. Ezek két vadonatúj típust is felvonultatnak. Az egyik az új Antiquary Guildhez kapcsolódik, mely a régészeket fogja össze, és egy speciális tárgy, az Antiquarian Eye és a Scrying skill segítségével, ezenkívül minijátékok révén lehetőséget ad arra, hogy Skyrim legendás ereklyéit felkutassuk, melyek a speciális felszerelésektől a lakberendezési tárgyakig terjedhetnek, az expedíció indításához pedig számtalan módon nyomokra akadhatunk kalandjaink során.

A másik a Harrowstorm névre keresztelt publikus esemény, melynek prototípusával a játékosok már találkozhattak az előző DLC-ben, azonban, hála az Icereach boszorkányok káros tevékenységének, a térkép számos pontjára Ritual Site-ok kerültek, melyek bármelyikén megindulhat az égboltra vörös-fekete örvényt vető, fenyegető esemény. Ekkor a környék összes játékosa megindulhat a helyszínre, hogy leverjék a vihar által teremtett démoni, igen combos teremtményeket, elpusztítsák a fekete mágiát fenntartó ereklyéket, majd részesedjenek a busás zsákmányból. A fejezet pedig természetesen az új fegyverek, fejlesztések, és egy szinte teljesen megreformált vámpír skillset mellett egy új trialt is kínál Kyne’s Aegnis néven.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Skyrim mélye

Sajnos a tény mellett, hogy Skyrim térképének csak töredékét kapjuk meg a Greymoor formájában, igen nehéz volt elmenni, és ez vezetett talán a játék számomra talán legnagyobb negatívumához is. A korábbi DLC-k Tamriel korábban nem látott szegleteibe kalauzolták el a játékosokat, vagy a Morrowind esetében a bővítés egy a legtöbb modern játékos előtt ismeretlen helyszínt és cselekményszálat ismertetett meg, szinte egyfajta kedvcsinálóként a régi klasszikus végigjátszásához. Ellenben a Skyrim a széria, sőt az utóbbi tíz év egyik legismertebb játéka, az ismerős helyszíneken járva pedig szinte végig maradt valamennyi hiányérzetem, mely a TESO-karakterem fejlesztése helyett egy idő után arra sarkallt, hogy inkább a Skyrimet indítsam el az MMO-változat helyett. Nyugat-Skyrim hozzáadása inkább érződik egy ügyes marketingfogásnak, melyre csak ráerősít a tény, hogy a térkép többi része (és egyben a Dark Heart of Skyrim folytatása) további DLC-k formájában érkezik majd. Pozitív csalódást nyújtott azonban Darkreach megvalósítása, mely gyakorlatilag egy második térképként funkcionál, és többszöröse az eredeti, Skyrimben látott méretnek, rengeteg hangulatos helyszínnel és új lore-ral.

Amennyiben rendszeres játékosok, akár ESO Plus-előfizetők vagytok, a Greymoor egy kiváló addícíó, remek küldetésekkel, hangulatos, ismerős helyszínekkel és utalásokkal. Viszont ha a Skyrim felől érkeztek, érdemes előbb tennetek egy kört az alap ESO-val hogy vajon annak stílusa, játékmenete (megjelenése óta megtett iszonyatos fejlődése) elnyeri-e a tetszésetek, mert ennek hiányában Skyrim térképének egy kis szeglete kevés lesz ahhoz, hogy megszerettesse veletek ezt a közösségi élményt.