Mivel beköszöntött 2019, ez menetrend szerint minimum két LEGO-videojátékot jelent, ezekből pedig az első versenyző a szép sikereket elért, új mozifilm árukapcsolása. Bevallom, az első részt kellemes emlékként őrzöm mind a film, mind pedig az adaptációt illetően, szerintem gyerekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató volt mindkettő. Sőt, még a második film is megfelelően hozta a szintet. Nem úgy, mint a futószalagon gyártott, újkori LEGO-játékok, melyek ugyan korrektek voltak, ám semmi igazán kiemelkedővel nem tudtak szolgálni. A probléma akkor kezdődött, mikor a TT Games megpróbált elvonatkoztatni az építőkockákkal tarkított környezettől, az unalomig koptatott játékmenetet pedig csak újabb és újabb franchise-ok meglovaglásával akarták palástolni. Amikor visszagondolok a LEGO Jurassic World unalmasan szürke kerítéseire, valamint elmaszatolt zöld talajtextúrájára, én magam is visszasírom a korábbi The LEGO Movie Videogame-t, ahol tényleg mindent az alapanyaghoz hűen alkottak meg. Továbbá ez volt az első olyan rész a szériában, ami nem akart megfullasztani az elnyújtott játékidejével, és végig le tudott kötni úgy, hogy három óra játék után nem kezdtem el kockákat hányni. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a bejáratott sablonok után mer-e még újat mutatni a TT, avagy megelégszik-e a csapat a közepessel, és az éves FIFA-játékok szintjére degradálja a szériát.
Galaxis útikalauz építgetőknek
Hőseink városkáját évek óta a kifejezetten gyerekeknek készült Duplo-univerzum cukorfalat, ám annál veszélyesebb lényei tartják terrorban, így egyfajta posztapokaliptikus világrend uralkodik el az alapjáraton békés és mókás tájon. Pár éven belül pontosan úgy is néz ki az egykor szebb napokat látott Bricksburg, mintha egy Mad Max-filmből lépett volna elő. És itt, már a sztori legelején szembesülhetünk azzal, hogy az egész városka maga az első pálya, pontosabban: a bolygó. Nincsenek zárt területek, a csőpályákat végre teljesen elhagyták, a galaxis kínálta minden planéta egy-egy kisebb homokozó, ahol bizonyos számú mesterkocka bezsebelése és társaink megmentése után ugorhatunk a következő egyedi világba. A meglátogatandó hat fő- és hat mellékhelyszínből az egyik szó szerint egy hatalmas játszótér, amire mi magunk építkezhetünk, és amire érdemes később ellátogatni.
Az egyszerű zöld terepasztal világa után a filmben látott galaxis többi bolygója minden LEGO-fan álma: kapunk sci-fi, western, klasszikus City, de még középkori tematikájú bolygót is, amiken küldetéseket teljesíthetünk, és orrvérzésig gyűjtögethetünk. Temérdek láda kapott helyet a játékban, ezekből egyfajta színes loot-kapszulákat nyerhetünk ki, amiket a boltokban kinyitogatva véletlenszerűen hozzájuthatunk tárgyakhoz, módosítókhoz, újabb minifigurákhoz, járművekhez, valamint épületek tervrajzaihoz. Mostantól nem az unalomig elcsépelt rendszer szerint fogunk sztoriszinteket ismételgetni, hogy a kívánt karakter képességével minikitekhez és megvásárolható szereplőkhöz jussunk. Itt már minden egyes figura használhatja a közös eszköztárat, ami szintén egy hatalmas pozitívum. Könnyedén kiválaszthatjuk, hogy mit szeretnénk megépíteni, és már csak le kell raknunk egy adott helyre. Ezek a tárgyak lehetnek saját járművek is, de legtöbbször a továbbjutásunk kulcsát jelentő eszközök, például öntözőrendszer vagy ugrató. Nem kell többé a 250 emberkénk között mazsolázni, karaktert is csak akkor muszáj cserélni, ha azt egy főküldetés megköveteli.
Ez a kötetlenebb játékmenet bár hasonlít a szuperhősös epizódok központi HUB-jára, de ott inkább nyűgnek érződött az egész, ezúttal azonban újra hatalmas élvezet a felfedezés és a gyűjtögetés, még ha az egyszerűbb, klisékre építkező feladatokat – hozz el egy bizonyos tárgyat, kísérj végig valakit, versenyezz, stb. – nem is merték teljesen elengedni a fejlesztők. Elődjéhez hasonlóan itt is minden eredeti LEGO-elemekből áll, nincs ronda, élethűségre törekvő képződmény. Meglepően jól is áll ez a megjelenítés a játéknak, ami a színes tárgyak és szereplők miatt még szemkápráztatóbb lett. Apróbb baki mindezek mellé, hogy sajnos a belső tereknél rendszerint megőrül a kamerakezelés, illetve elvétve láthatunk a semmiből kirajzolódó textúrákat.
Vadnyugattól a rakétavetős dinoszauruszokig
Jópofa, hogy a LEGO néhol megint önmagát parodizálja, például a western világban az égen ott virít a „The Old West” felirat, míg A stepfordi feleségekből kilépő, elsőre tökéletesnek tűnő kertvárosban a háttérben álló házak csupán felrakosgatott díszítőelemek. Az idősebbek is kapnak kikacsintásokat, például a sci-fi bolygón a Jones nevű macska megmentése az űrhajóból egyértelmű Alien-utalás, de a békés polgári életet élő Justice League tagjai is mosolyt csalhatnak az arcunkra. A középkori tematikájú bolygón – mely gyermekkorom nagy kedvence, a Castle szettjeiből épült – minden második járókelő Peter Jacksonra hajaz, a legtöbb ellenfél pedig vicsorgó ork. Minden egyes világban kapunk ehhez hasonló jópofa ötleteket, amik rengeteget dobnak a játékélményen, és nemcsak a gyerekeket vonzzák be, hanem az idősebb korosztályt is azonnal megragadják. Az új mozifilmhez hasonlóan itt is remekül lettek vegyítve a klasszikus-, a Friends-, és a Duplo-készletek, utóbbi kettő meglepő módon egyáltalán nem lóg ki az összképből. A zenékről csak szuperlatívuszokban lehet szólni, hiszen bár a fájdalmasan fülbemászó „Everything Is Awesome” és ennek remixei előkelő helyet kaptak a dallistában, ám a különböző világok témájához maximálisan igazodó, kellemes soundtrack (értsd: a sci-fi világban több a szintetizátoros betét, míg mondjuk a középkoriban a fúvós hangszer) órákat követően, sok kóborlás után sem válik unalmassá.
Hű adaptációként a filmben látott minden szereplő feloldható – sőt, az elsőből is kapunk egy jó nagy adagot –, akár több variánsban is. Járműveket és hátasokat is lerakhatunk, utóbbiak közül a szimpla lótól kezdve a velociraptorig temérdek jószág helyet kapott. Azonban a járművezetés igen nagy negatívumként róható fel a program számlájára, hiszen egyrészt az irányítás nehézkes, másrészt olyan csigalassúsággal haladnak, hogy futva gyorsabbak vagyunk. A sztori vége felé pedig megkapjuk a jetpacket is, amit megfelelően használva (azaz csak apránként adagolva a naftát) a legnagyobb távolságokat is játszi könnyedséggel tudhatjuk le. Szerencsére itt már nincsenek olyan bosszantó apróságok, mint a LEGO Harry Potter Years 5-7 indokolatlanul szerepeltetett sertései, és az alapanyagot is hűebben kezelik, mint például az említett Potter-kalandban, ahol a halálok kifigurázása – emlékezzünk csak vissza Dumbledorra! – már-már kínos szintet ütött meg. Itt ilyesmi nincs, a poénok jók, a hangulat beszippant, még Csodakitty világában is állandóan nevetésben törtem ki a túltoltan giccses és szivárványos setting és az elvont állatkák látványán.
A The LEGO Movie 2 Videogame végre értelmesen gondolta újra az évek során elcsépelté vált formulát, ami egy nagyon könnyen befogadható kalandra invitálja a játékosokat. Bizakodó vagyok, hogy a következő LEGO-alkotás is erre a sémára fog épülni, és nem a végtelen tétnélküli verekedésre és szintismételgetésekre. Épp ez a nyitottabb, szabadon építgetős rendszer áll a legjobban az egész szériának, hiszen végsősoron maga a legózás is erről szól, nem igaz?
