A The Talos Principle 2014 egyik legjobb logikai kalandjátéka volt; a világépítése erősen reflektált a Mystekre, miközben a játékmenete nagyobb dinamizmust tükrözött, fejtörői és rejtett, nehezen elérhető részei pedig a korszellemhez igazodtak. Nem is kellett sokat várni arra, hogy a Croteam meglovagolja játéka sikerét, bő fél év elteltével ugyanis kiadták a Road To Gehenna című kiegészítőt (akarom mondani DLC-t), ami bár újítások tekintetében nem valami erős, de mindennel rendelkezik, amivel az alapjáték is, így aztán nem lehet ok panaszra, megint nyakig elmerülhetünk az ókori-misztikus világok lézervezetőinek bonyodalmaiban.

AGYMUNKA

Gehennát elvileg egyfajta üdülőnek tervezték, a robotok azért mentek oda, hogy kikapcsolódjanak és pihenjenek, ám induláskor ELOHIM segélykérő üzenete arról tájékoztat minket, hogy valami szörnyű dolog történt. Mi ezúttal Urielt testesítjük meg, és már az első rejtvény megfejtésekor nyilvánvalóvá válik, hogy a robotokat bebörtönözték. Szerencsére kiszabadíthatjuk őket, ha megfejtjük Gehenna összes fejtörőjét, aztán jöhet a transzcendencia nevű esemény, amiről már lehet fogalmunk, amennyiben játszottunk az alapjátékkal.

A történet a Road To Gehennában is csak keretül szolgál, alapvetően most is arról van szó, hogy a játékos hosszú órákra elvesszen a világok között (ezekben nincs semmi változás, a szokásos egyiptomi, havas és európai terepeket kapjuk), és megoldjon mindent, miközben egy rakás rejtett feladványt és helyszínt találhat, így aztán a sima befejezést jócskán megfejelheti plusz dolgokkal és órákkal.

Ez a DLC alapvetően két dologban hoz változást: egyrészt a számítógépek kezelése sokkal interaktívabb lett, így aki korábban beleunt a szöveges fájlok olvasásába, az örülhet. Ezúttal ugyanis egy fórum nyílik meg, ahol a robotok különböző topikokban cserélnek eszmét egymással, szövegfájlokat, kezdetleges ASCII-grafikákat osztanak meg, és a nyolcvanas évek hőskorát idéző szöveges minijátékokat írnak. A Croteam így zseniálisan oldotta meg a The Talos Principle egyetlen negatív pontját, a suta szöveges átvezetőket: ezek most izgalmasabbak, változatosabbak és élvezetesebbek.

HARDCORE MANNA

A másik jelentős változás a Road To Gehennában, hogy míg az alapjáték az elejétől kezdve fokozatosan egyre nehezebb rejtvényekkel várta a játékost, addig itt nagyjából ott kezdünk, ahol az előd véget ért, és onnan nehezedik tovább minden. Ergo ez a DLC valóban a keménymagnak szól, és noha most csak 17 alaprejtvény van, lazán tervezhetünk 8-10 órányi játékidővel a sima befejezésre, de nem árt többet, ha minden csillagot, sigilt és rejtekhelyet el akarunk érni.

És ez, tekintve a 10 eurós árat, bizony egy gondolkodás nélkül, azonnal megvásárolandó kiegészítő. Még több a sikerreceptből, ráadásul alacsony gépigénye és nagyon szép grafikája miatt széles kör számára elérhető (úgy tűnik ez a Croteam specialitása, régen a Serious Samekre is elmondható volt ugyanez). A The Talos Principle mostanra jelenséggé vált, komoly jövője lehet, ha a készítők nem kényszerítik várakozópályára a játékosokat huzamosabb időre. Ahogyan az alapjáték 2014 egyik legjobb kalandja volt, úgy a Road To Gehenna 2015 egyik legjobb, legtartalmasabb DLC-je.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!