Ismeritek Zach Bartot? Na, ő volt az az úriember, akinek a világ a SpaceChem és az Infinifactory című puzzle-játékokat köszönheti. A legújabb agymenése is hasonló tőről fakad, mint korábbi munkái.
EMLÉK A MÚLTBÓL?
A TIS-100, azaz a Tesselated Intelligence System 100 egy furcsa számítógép, amely nemcsak azért izgalmas, mert a bootképernyője alapján 1972 és 1975 között rakták össze, hanem azért is, mert nem szokványos módon működik. A belseje egymáshoz kapcsolódó csomópontokat rejt, amelyek külön-külön képesek programrészleteket futtatni, akár párhuzamosan is. A TIS-100-ban a játékos feladata, hogy az igencsak old school masina belsejében turkáljon, valamint hogy konkrét feladatok megoldásával visszaállítsa a gép régi fényét. A játékmechanika két részből áll. Az egyik, hogy sorra programozzuk az előttünk megnyíló memóriaszegmenseket. Ezek az úgymond „pályák”, vagy puzzle-feladványok, ahol különböző aritmetikai-logikai eszközöket kell mikroprogramok segítségével életre keltenünk. A másik mechanikai elem már kevéssé játékos, és az előzőekből következik: gyakorlatilag egy nagyon leegyszerűsített assembly nyelvet kell elsajátítanunk, hogy a mátrixba rendezett csomópontokon aprócska programok futtatásával meg tudjuk oldani a feladványokat.
Bizony, jól olvastátok! A TIS-100 a programozás köré szervezi a „játékélményt”, ez pedig némileg módosítja a játék befogadásához szükséges előfeltételeket.
KÓD A LELKE MINDENNEK
Nem kell nagyon durva dolgokra gondolnotok, a TIS-100 tényleg csak néhány alapvető parancsot tartalmaz az instrukciós készletében. Zach bar(t)átunk feltételezhetően maga is hasonló módon tanult programozni, mint ahogy azt a hőskorban csinálták, így az egész program atmoszférája, valamint a körítés nagyon retró. A TIS-nek saját referenciakártyája van, ráadásul úgy néz ki a 14 oldalas dokumentum, mintha százszor fénymásolták volna le a beszkennelése előtt. Hiába azonban a korrekt dokumentáció, a TIS-100 nem fog könnyen megnyílni azok számára, akik az angollal vagy bármely programnyelvvel hadilábon állnak. A játékhoz ugyanis tényleg kell egyfajta szemlélet, amely a minimális programozási gyakorlattal rendelkező emberkéknek nem fog fejtörést okozni, az újoncoknak, vagy épp a fiatalabb korosztálynak viszont első körben majdnem hogy befogadhatatlan lesz. Ebben természetesen az a durva, hogy a teljesen kódolás-szűz agynak sokszor a programozással való ismerkedés is hasonlóan fogcsikorgató nehézséget tud okozni, így a játék (figyelem, szülők!) azért képes lehet arra is, hogy a programozással eddig nem foglalkozó gyerkőcöket némi szemléleti alappal lássa el.
És hogy miért maradna rajta bárki is a TIS-100-on, ha az egész nem más, mint logikai műveletek programozása, némi párhuzamosítással és speciális regiszterkészlettel megbolondítva? Nos azért, mert Zach apó egész ügyes és érdekes metasztorit kanyarintott a dolog mögé, elhunyt nagybácsival, rejtélyesen megzakkant memóriacsomókkal, és a Nemzetvédelmi Minisztérium Kvantuminformációs Laboratóriumának üzeneteivel.
HOGYAN ÉRTÉKELJEM?
A TIS-100 klasszikus értelemben szinte értékelhetetlen, hiszen nincs hang-zene szekció, a grafika egy DOS képernyő esztétikájával bír, a szavatosság pedig attól függ, hogy mennyit izzasztjuk az agyunkat a feladványokon, amelyek főként a programozási és digitális technikai jártasságunktól függően mondhatók nehéznek, avagy könnyűnek. Klasszikus verdikt helyett tehát maradjunk abban, hogy a TIS-100 azoknak ajánlható, akiket ez a világ picit is érdekel, vagy kellő elhivatottságot éreznek a téma irányában.
