A Transport Fever 2 a számozása ellenére nem a második, hanem tulajdonképpen harmadik része a sorozatnak, melynek valódi első felvonása a Train Fever volt. Az Urban Games ezúttal nem megreformálni igyekszik saját formuláját, hanem „csak” fejlesztené azt – ha ismered az előző részt, akkor mindenből picit többre, jobbra és szebbre számíthatsz. A Transport Fever 2 olyan nagyok árnyékából igyekszik kitűnni, mint a Sid Meier nevével fémjelzett Railroad Tycoon vagy a Chris Sawyer zsenijének köszönhető Transport Tycoon – még ha nem is sikerül minden téren lekörözni az ősöket, szégyenkezésre egyáltalán nincs oka.

Megy a gőzös, megy a gőzös…

Újoncoknak kötelező, de veterán menedzsereknek sem árt először egy pillantást vetni a Transport Fever 2 kampányára, melynek első pár pályája szolgál oktatómódként. Az abszolút alapokat itt fekteti le a játék, bár lehetne cseppet gördülékenyebb is a dolog: először kér valamit, aztán csak kis tanácstalan kattintgatás után világítja meg a gombot/menüt, ahol megtaláljuk a szükséges elemet. Ez a zötyögősség jellemző egyébként nagyjából az egész játékra, egészen addig, amíg rá nem jövünk a mélyebb összefüggésekre. Ehhez és a háttérben meghúzódó mechanikák teljes megértéséhez pedig nem árt jó hosszan belenyúlni a 18 pályán, 150 éven és a teljes földgolyón átívelő, valós történelmi eseményeket és személyeket is alapul vevő küldetéssorozatba, mielőtt a szabadjátékban építenénk meg álmaink cégbirodalmát. Ugyanis oktatómód ide vagy oda, bizonyos részleteket nem árulnak el, vagy csak közvetetten tudunk meg az amúgy is botladozó tutorial-szakasz után.

A fent leírtak ne riasszanak el senkit, bőven lesz lehetőségünk kísérletezni és kitapasztalni a dolgokat, személy szerint úgy 45-50 óra alatt teljesítettem a három fejezetre tagolt küldetéssorozatot. Hossza ellenére maga a kampány sétagalopp, egy-két pálya kivételével már a kezdetek kezdetén olyan indulótőkével rendelkezünk, melyből mínuszba menni eleve művészetnek számít. A kihívást itt a folyamatosan érkező feladatok megoldása jelenti, mely kritériumok az esetek többségében szépen épülnek egymásra, eltekintve attól a pár esettől, mikor minden logikát nélkülözve teljesen újra kell tervezni hálózatunk gerincét, mert „hoppá, ez most már nem kell” vagy „bocsi, de ez a gyár most már nem is ezt kéri/gyártja”. Plusz még kapunk pályánként három opcionális feladatot is, melyekkel az üresjáratokat igyekeznek feldobni. Apropó üresjárat: a menedzsment játékok rákfenéje itt is felüti a fejét, alkalomadtán előfordul, hogy egy számláló megtöltésére kell várnunk, miközben maximális sebességen pörgetjük az időt, de hát ez már csak egy ilyen üzlet.

A kampány korlátozásai után pedig ott a szabad játék, ahol magunk határozzuk meg, hogy mely korban, mely kontinensen és milyen járműparkkal (amerikai, európai, ázsiai vagy az összes) vágunk neki egy változók mentén meghatározott, általunk vagy a közösség által alkotott térképnek. Az esetleges hiányosságokat a 70 különféle zötyögő, pöfögő, úszó és repülő alkalmatosságot felvonultató járműparkban a Steam Műhely-támogatással megtámogatott modderközösség remélhetőleg kiegészíti.

Szombathely kisállomás…

A játék lényege, azaz a menedzsment két része, az építkezés és a működtetés is jobbára a helyén van. Az ezt segítő menürendszer letisztult, nincs útban, és ha már tudjuk, mit hol találunk meg, akkor minden fontos információ legfeljebb két kattintás távolságra elérhető és áttekinthető. Az utak és vasutak lefektetése, fejlesztése gördülékeny, útvonalaink meghatározása és rájuk járművek pakolása nem is lehetne egyszerűbb. Az már csak hab a tortán, hogy az állomásaink és lerakataink modulárisan bővíthetők, többfunkcióssá tehetők, ha tehát megvan a jó hely, azok hosszan elláthatják feladatukat.

Egyedül a komplexebb vasúti megoldások (keresztváltók, forgalomszabályozás és egyirányúsítás) kiépítése igényel némi szöszölést. Itt párszor belefutottam abba a hibába, hogy a bal „sávot” ugyan át tudtam vezetni jobbra, de visszafele már nem tudtam meghúzni az „X” másik szárát, mert egy picit jobban ívelt volt a sínpár a kelleténél. Egyszerűbb lenne, ha lenne rá külön opció, ami egyszerre építi és ellenőrzi, hogy lehetséges-e a kereszteződés megépítése, ahelyett, hogy akár négyszer-ötször vissza kelljen bontani és arrébb megint megpróbálni megépíteni ezt az egyszerű, de nélkülözhetetlen elemet.

Szállítmányozó cégünk sikeres működtetésének egyetlen fineszes pontja megtalálni azt a járművet és szállítókapacitást, melynek fenntartási költsége alacsonyabb, mint az árucikkért kapott ellenszolgáltatás, mivel utóbbinak díjára ráhatásunk nincsen. Ez az egyetlen információ, melyet előre nem közölnek és sehol nem találni nyomát sem, hogy például egy egység vasérc mennyit is ér (bár gyanítom az az oka, hogy a távolság és más változók is befolyásolják). Ebből ugye már lehetne saccolni, hogy megéri-e a millió fölötti éves fenntartással üzemelő villanymozdonyra cserélni az igénytelenebb, de lassabb dízelmozdonyt, avagy sem – így viszont marad a megérzés és találgatás, no meg az alulról építkezés.

Az aranyszabály, hogy először az ipart tornásszuk fel ily módon puhatolózva, aztán a termelési lánc végén előállított (például szén plusz vas egyenlő acél, ebből készül aztán szerszám) cuccokat beszállítsuk egy azokat igénylő városba és ott is eljuttassuk azoknak az épületeknek, melyeknek tényleg szüksége van rá. Ezt szükség szerint városon belül teherszállítással a legcélszerűbb megoldani (minden épületünk kivilágítja saját „vonzáskörzetét”). Ennek hatására beindul a város fejlődése, több lakos lesz, aki több cuccot akar, és így tovább – ez tart a gyárak kapacitásának felső határáig. Ha beindult a buli és hasznunk is van, második lépésben a megtápolt város belső közlekedését erősítjük busszal vagy villamossal. Végül, ha már van két feltápolt városunk, azokat összeköthetjük távolsági tömegközlekedéssel is, ekkor már mindkét helyen garantáltan lesz elég utas ahhoz, hogy ez a vállalkozásunk is jövedelmező legyen.

Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat…

Bár láttunk már szebb játékokat is, a látványra összességében mégsem lesz panasz, a tevékenységünknek köszönhetően folyamatosan fejlődő városokat és ipartelepeket öröm nézni, a főszereplő járművek pedig a legapróbb részletekig ki vannak dolgozva. A víz kifejezetten tetszetős, a fémes felületek tükröződnek, csillognak, bár mindezt jobbára úgyis madártávlatból fogjuk szemlélni. Ami viszont még messziről is nagyot dobna az összképen és kifejezetten hiányzik, az a napszakváltozás, urambocsá’ a feladatot nehezítő időjárási körülmények, hogy végre mi is mondhassuk Hofi után szabadon: felkészültünk a télre, de be kell valljuk, hóra nem számítottunk.

A munkálkodásunkat aláfestő zene számomra egy idő után kifejezetten monotonná, önismétlővé vált, szerencsére még épp nem érte el az irritáló vagy elviselhetetlen szintet, de a pályák végére már roppant mód untam. Szerencsére manuálisan váltható és egy kis mappazsonglőrködéssel akár saját zenénket is bevarázsolhatjuk.

Végállomás, kiszállás

A Transport Fever 2 egy teljesen korrekt, tartalmas menedzsmentjáték, melynek apróbb hibái és hiányosságai ne riasszanak el senkit, aki kicsit is kedveli a stílust. És bár még van hova fejlődni, az Urban Games nagyon jó irányba halad ahhoz, hogy játékuk ne csak egy szűk zsáner jó címe legyen, hanem annak valódi etalonja. A nagy elődök árnyékából azonban csak az azok által magasan hagyott léc megugrásával (összetettebb gazdasági szimuláció, tőzsde, versenytársak, marketing, balesetek, meghibásodások, csak hogy egy pár funkciót említsek a kilencvenes évekből) lehet kitűnni igazán. Azt pedig a Transport Fever 2 nem közelíti meg eléggé ahhoz, hogy nyugodt szívvel kiválóságnak nevezzük, addig még le kell fektetni néhány kilométer vasúti pályát, és alaposan bedöngölni a talpfákat.

Persze ha neked a lehető legvalóságosabb gazdasági szimuláció és a kemény menedzsment nem annyira hangsúlyos szempont, mint nekem, hanem inkább az építkezésért és a csodás járművekért jöttél – no meg azért a leírhatatlanul furcsa elégedettségérzésért, melyet egy tökéletesre hangolt logisztikai hálózatban a fel-le ingázó szerelvények és járművek már-már hipnotikus tánca vált ki – akkor egy cseppet sem fogsz csalódni.