Családomban két közeli rokon is kamionsofőrként kereste a kenyerét a kilencvenes években. Kisgyerekként azt láttam, hogy két nagybátyám mutatós gépmonstrumokat vezet, rengeteg országban fordul meg, és mikor én is beülhettem a pilótafülkébe, azt képzeltem, hogy a rokonaimnak is akkora élvezet ezekkel a kamionokkal repeszteni, mint Sylvester Stallone hősének a Túl a csúcson című kultikusan rossz road movie-ban. Még egyetemista koromban is hangoztattam vizsgaidőszakokban (mikor máskor), hogy én inkább elmegyek kamionozni, de a rokonaim panaszain kívül az olyan játékok józanítottak ki, mint például jelen tesztünk alanya, a TransRoad USA. A német fejlesztőcsapat, a Deck 13 műve ugyanis a Hard Truck-sorozattal vagy az American Truck Simulatorral ellentétben nem a sofőrök, hanem a cégvezetők cseppet sem stresszmentes mindennapjait kísérli meg izgalmas játékká alakítani.
Meghódítani Amerikát egy számlatömbbel
A TransRoad USA kampánymódja során egy tipikus amerikai keménylegényt, Billy Bowmant irányítunk, akit egy napon meneszt a főnöke. Ám Vilmos nem hazudtolja meg az ősapákat, és kesergés helyett azonnal saját céget alakít Augustában. Itt van egy kamionunk és 150 000 dollár kezdőtőkénk, ami a magas árak miatt nagyjából fagyira elég. Habár a TransRoad látszólag egyszerű, ne higgyünk a játék steames adatlapjának, miszerint a program a casual rétegnek szól. A felszínen ez megy: elvállalunk egy megbízást, arra rádobjuk a depóból kész szerelvényünket, és hadd szóljon! Igen ám, de egy adott fuvart csak bizonyos utánfutóval lehet elszállítani, és a TransRoadban a tréler, a kamion és a sofőr külön életet élnek, más-más költségeik vannak.
Egy olcsóbb csotrogány is 100 kiló fölött jár, és akkor még nem vettünk trélert és nem béreltünk sofőrt. Jó munkásemberünk nem szívbajos néhány hónap után fizetésemelést kérni. És mint a statisztikákból is láthatjuk, az üzemanyag ára is változik. De ez még csak az a része a TransRoadnak, hogy kiállunk a garázsból, és elindulunk Augustából Bostonba vagy Washingtonba. A fuvarokat viszont meg is kell tudni szervezni, mert az egy dolog, hogy bútorokat szállítunk Detroitból New Yorkba, de nem lenne költséghatékony, ha a visszautat üres raktérrel tennénk meg, így vállalni kell megbízást hazafelé is. Ráadásul, ha mondjuk két napunk van leszállítani egy csomagot New Yorkból Detroitba, és mi akkor vállaljuk el a feladatot, mikor elhagyjuk NYC-t, már késtünk is pár órát, ami a megbízóinkat rohadtul nem érdekli, jön a büntetés vagy ne adj’ Isten a kötbér. A TransRoadban emiatt pillanatok alatt mínuszba lehet kerülni, és ha már a bank kopogtat az ajtón, akkor rossz hírt kell közölnünk Billy Bowman barátunkkal. És még arra is ügyelni kell, hogy fejlődjön a vállalkozásunk és az ügyfeleink köre, melyhez több kamionra és nagy forgalomra van szükségünk.
A kampány mellett egyébként van még két játékmód, a testre szabható Quest és a beszédes című Sandbox. Lényegüket tekintve mindhárom játékmódban ugyanazt csináljuk, és mivel a sztori és az oktatórész kábé nulla, így mindegy, melyikkel kezdünk, úgyis nekünk kell kitapasztalni, miként hódítsuk meg Amerika iparágait.
Pilótavizsga sem elég
A TransRoad USA tehát összetett és jól átgondolt, kicsit sem casual játék. A probléma csak az, hogy a Deck 13 műve semmilyen támpontot nem ad a kampány első pár szájbarágós üzenetén kívül arra vonatkozóan, miként is kellene menedzselni vállalkozásunkat. Persze annyira nem bonyolult a TransRoad USA, de azért nem mindenki közgazdász diplomával jön játszani, szóval kicsit bővebben el kellett volna magyarázni a játék gazdasági rendszerét. Például nem ártana részletesebben kifejteni a játékbeli fejlődés mikéntjét. Az pedig irtó idegesítő, hogy fogalmunk sincs arról, melyik tréler mire való, de a program csak a szimbólumukat rakja ki a piactól kezdve a megbízásokon át a garázsunkig. Azért egy-egy felugró ablak nem ártott volna, mert ennyi fajta járműtípust memorizálni képtelenség. Ezért háromszor is újra kellett kezdenem a játékot, hogy kitapasztaljam, és pár hét után ne menjek csődbe.
Továbbá a program olykor frusztrálóan nehéz. Az még hagyján, hogy a játék elején egy szál kamionnal megalázó 1000-2000 dolláros megbízásokat sem nagyon tudunk határidőre teljesíteni. De ha veszünk egy másik gépmonstrumot, és felbérlünk egy másik sofőrt, akkor ugyan nő a hatékonyságunk, de ezzel a költségeink is. Így a profitunk minimális, és mivel nincs oktatórész, nem is nagyon tudjuk, hogyan lehetne megteremteni a balanszot. Én hiába is vállaltam már százezres nagyságrendű munkákat, melyeket három kamionnal gyorsan letudtam, egyszerűen nem voltam képes a cég bankszámláján szereplő összeget 100k fölé tornászni a járműpark költségei miatt. És ha nincs pénz, nem tudjuk a főhadiszállást sem fejleszteni, így nem tudunk a marketingre költeni (pedig ez elengedhetetlen a cég ismertebbé tételéhez), nem szerezhetünk jogosultságot mondjuk veszélyes hulladék szállítására, és természetesen a kamionos részlegünket sem bővíthetjük. A pénzszerzés ráadásul igen monoton folyamat, ugyanis a TransRoad játékmenete nagyrészt arról szól, hogy útnak indítjuk a rakományt, lessük-várjuk, hogy célba érjen, majd adjuk az új megbízást. És közben próbáljunk meg nem elaludni! Időgyorsítás mondjuk van, de sokszor még így is uncsi lenne a program, ha nem lehetne letenni a tálcára, hogy két fuvar között mással üssük el az időt.
Born to be wild
Szóval gyerekek, a kamionosok élete cseppet sem olyan, mint a Túl a csúcson főhőséé! Jóllehet, a hangulatot feldobja a TransRoad USA kiváló zenei anyaga. A dologban mondjuk van turpisság, így nem is annyira a Deck 13 érdeme ez, de kétségtelenül jó ötlet, hogy valódi online rádióállomásokat integráltak a programba (ezt egyébként mi is megtehetjük kedvenceinkkel). Így benyomtam a Classic Rock Replayt, és ordíttattam a Black Sabbathot, a Deep Purple-t, Bon Jovit vagy a Mötley Crüe-t, ahogy a nagybátyám tette a kilencvenes években, mikor az utakat rótta. Mondjuk az érdekes volt, mikor egy ötvenes évek slágereit játszó rádióban felbőgött a Steppenwolf Born to be wild című, egy évtizeddel későbbi klasszikusa, de ez nyilván nem a TransRoad hibája.
A TransRoad egyébként kezdetben nagyon bugos volt, ezért ne lepődjetek meg, ha Steamen rossz véleményeket olvastok róla. Még én is találkoztam a program korábbi verziójával, és tényleg szánalmas hibákkal volt tele, a klasszikus fagyásokon túl a zene is felháborítóan bugos volt. Egyszer azért kellett ctrl+shift+esc-kel kikapcsolnom a játékot, mert a drága nem akarta leállítani az egyik számot a pause gomb megnyomása ellenére, én meg már elindítottam egy újat, meg még egyet, de a program befagyott, és akkora hangzavar keletkezett, hogy majdnem kiszakadtam a téridőkontinuumból. És az jelenleg is probléma, hogy ha egy új streamet kapcsolok be, a másik nem áll le automatikusan. A fapados kezelőfelület mellett a optimalizációval is akadnak még gondok, mivel a nem túl szép játék sebessége még oké, ám irtó sokat tölt, és indokolatlanul sok memóriát zabál. Szerencsére a legújabb javítások játszhatóbbá tették a TransRoadot, és végre egy közel sem világmegváltó, nem is annyira szórakoztató, de motiváló, sőt bizonyos sikerélmények után mérsékelten addiktív játékká vált a Deck 13 műve.
