Az indie játékfejlesztők hamar kedvencemmé váltak a játékipar gyakran változó, mégis sokszor maradi világában. Ők azok, akiket a gyengébb (elsősorban pénzügyi) háttér tudatában elnézőbben kritizálunk, ugyanakkor játékuk rajongójaként jól tudják, hogy min kellene még csiszolniuk, javítaniuk. Valószínűleg ebből származik lelkiismeretes munkájuk, na meg abból, hogy alap informatikai képzettséggel is belevághatunk álmaink bitbe öntésébe. A német egyetemisták garázsprojektje ezúttal egy szentpétervári kisfiú álmaira koncentrál -- a napi cigarettaadag megszerzésére… 

Kínkeserves hétköznapok

Főhősünk a hétéves Piotr, aki nemcsak az utca törvényeivel, de a cigarettával is hamar megismerkedett. Természetesen ha a dolgok mögé kukkantunk, kiderül, miért is fogadta el az orosz utcagyerek az első feléje nyújtott cigit: apját sosem ismerte, anyját is csak prostituáltként, vodkás üvegekkel a kezében. Szentpétervár Kukorica Jancsija a világból kitagadva, semmibe vett lényként járja az utcákat, de nem Iluskáját, hanem megélhetését keresi -- vagy éppen azt a szál cigarettát, melynek íze néhány percre elfeledteti a jéghideg orosz telet és a korgó gyomrot. Akik élvezettel szívtak már magukba dohányfüstöt, azok tudják, mért van erre olyan nagy szüksége Piotrnak, akik nem, azok a dohányrúd elpöfögtetése után a megtépázott gyermek arcára kiülő mosolyból következtethetnek arra, hogy jól végeztük a dolgunkat. De mit is végeztünk olyan jól?

„A túlélés törvényei”

Piotr valódi láncdohányos, hiszen az egyetlen meleg otthon, a szemeteskonténer elhagyása után egy újabb cigi megszerzésére kényszerül. Társadalmi helyzete ezt nem tenné lehetővé, de az utca fizetőeszközei igen: egy üveg alkohol, egy lopott autómárka-embléma, egy gyűrött papírpénz -- ezekért cserébe jár főhősünknek az igazi jutalom. Szentpétervár polgárai nem költenek járművük védelmére, így könnyedén kaphatjuk le azok márkajelzéseit, melyeket a feketepiacról érkezett, igencsak kifigurázott „emblémagyűjtőnél” adhatunk le, aki a vastag bőrkabátja alól előhúzott rövidke cigivel jutalmaz meg minket. Meglátogathatjuk anyánkat is, aki a folytonos ivást biztosan abbahagyja, hogy kedves fiát keblére ölelhesse -- azonban a forró anyai csók mögött újabb kérés lapul: vajon nem töltenénk-e meg anyuci kiürült vodkás üvegét? A különböző alkoholok rendszeres és szorgos lopkodásával ennek az óhajnak is eleget tehetünk. A körforgás és a nap legvégén (kellő pénzzel a zsebünkben) ellátogathatunk az újságoshoz, de már nem csak a bódéban ücsörgő néni ráncos arcára csalhatunk mosolyt. A dohányárura mutatva Piotr szeme is felcsillan -- újabb rubel, újabb cigi. Azonban cigarettánk rettentő gyorsan, irreálisan, már-már pillanatok alatt elfogy, és ott állunk az utca közepén, újfent üres kézzel. Vajon a járókelők adományozó kedvükben vannak…?

Tollal vésett gondolatok

Az Ulitsa Dimitrova kinézete az indie-játékok körében (talán túlságosan) népszerű látványra hajaz, a ceruzával, zsírkrétával, netán ecsettel rajzolt/festett grafikára. Mindenesetre a tesztalany újszerűséget kerülő mivolta megbocsátható, mivel itt a grafikus tollal készítette el a hóval borított orosz világot, ráadásul sikerült az egészet kellő lazasággal, valódi karikatúrára hajazással elkészíteni. Az egész olyan, mint egy ezredforduló előtti orosz vagy cseh rajzfilm, a műfaj sajátos kidolgozásával, értem ezt egy-egy szereplőre, díszletre, vagy magára a világ külsejére, jellemére, amit a játék kialakít. Mindezt az összképet a készítők megfejelték egy Móricka képregényes stílussal, ami még inkább felnőttessé teszi a produktumot, így vigyázni kell, mert könnyen megfeküdheti a kisebbek gyomrát, ha véletlenül nekik szánnánk ezt a (felnőtt aggyal is nehezen érthető) programot. 

Való igaz, kalandjátékról van itt szó (illetve később rájössz, hogy nem szó szerint…), ámbár Piotr kalandja senkit sem fog megizzasztani. Eleve a társadalom problémáinak bemutatására koncentrál a játék, és lehet, hogy interaktív mozinak azért nem nevezném, de egy elgondolkodtató képregénynek, felnőtt tanmesének tökéletesen beillik. Dolgunk szinte nem is lesz, elég kattintani, hegyezni a fület, a szemet, és a lelket…Összetett feladatokra -- mint a biztonságőr elűzése egy felhergelt kóbor kutyával -- senki ne számítson, ami persze egy ingyenes játék esetében teljesen elfogadható. Tény, hogy 22 megabyte-ba nem lehet belepréselni egy bűntől mocskos Liberty Cityt, azonban egy kurta szentpétervári sikátor pontosan belefér. A kaland mégis túlságosan hamar kifullad, 15 perc elteltével már mindent láttunk, dohányzó főhősünk is elégedetten elszívott jó pár cigit, hát akkor minek tovább, teheti fel a kérdést a játékos. Viszont elég elengedni pár másodpercre az egeret -- és Piotr elkezd vacogni, dideregni. Ásítás közben úgy határoz, hogy lepihen a hideg földre. A Mindenható ekkor hópelyheket hullajt az apró fiúcskára, mintha csak virágszirmokkal takarná be. A következő pillanatban a kíváncsi nézésű utcagyerek tekintete a távolba mered, szemei nagy X betűt öltenek – a törékeny gyerektest nem éli túl az orosz telet...

Az élet neve: halál

Bárhonnan lehetne kezdeni a játék értékelését, de talán a fejlesztők oldaláról a legérdemesebb, hiszen ők úgy cselekedtek mint egy jó költő, aki nem csak az ablakból figyeli a pórnépet, hanem feláll a bársonyszékből, leteszi szivarját, felveszi kabátját, majd leszáll a nyomorba, hogy úgy merítsen ihletet művéhez, mert valóban csak úgy lehet mesélni a kínokról, ha már jártunk az ördögnél. A német egyetemisták valóban jártak Lucifernél, művüket az Ulitsa Dimitrova utcában szerzett élményeik ihlették. Mert játékuk is egy irodalmi mű, olyan, ami megtalálja a közös vonásokat az Afrikában éhező-szomjazó gyermekekben, az amerikai nagyvárosokban jó eséllyel bűnözővé váló fiatalokban, és a cigarettáért bármit megcselekvő hétévesekben. Egy tükör, melynek nem alakja görbe, hanem az, aki belenéz, mert abból a társadalom valódi gondja köszön vissza: a rohanó nyáj elveszett bárányai. Egy játék, melyet a legtöbb játékos is csak hümmögve, könnyes szemmel figyel. Mert a játék alkotói gombócot tömnek a torkodba, követ helyeznek a melledre, s te a földre rogysz: már tudod, milyen a hóban, porban, utcán élni. Feloldozás nincs, csak valami keserves, szúró fájdalom a szívedben. Mi azonban hiába eszmélünk fel, nem csak Piotr, hanem egy jobb élet reményébe vetett álmai is kegyetlenül az orosz télbe fagynak. Fogadjátok szeretettel Lea Schonfelder és Gerard Delmas remekművét!