Csúnya dolog a hasonlítgatás, de most egy kicsit mégis megteszem. Annak idején a V-Rally egy olyan ralisorozat volt, ahol bizony mind a három epizódnál a hivatalos világbajnoki licencekkel dolgoztak a készítők. Akkoriban persze minden más volt, az Infogrames és az Eden Studios közös gyermekei maradtak egy kaptafánál, méghozzá annál, amit akkoriban mindenki elvárt a címtől. Ez nem volt más, mint a színtiszta rali élménye, persze éppen aktuális nagy kedvenceinkkel a volán mögött. Mivel 2001-ben a WRC licenc a Sonyhoz vándorolt, hogy PS2-re öt hivatalos feldolgozása is érkezzen a sportnak, 2002-től a konkurens játékokban (V-Rally és Colin) ezt már nem találhattuk meg, pedig addig mindkét címben párhuzamosan jelen volt. A régen patinás széria akkor szűnt meg, de a Codemasters továbbvitte a szekeret, és viszi is a mai napig, elvégre jövőre jön a DiRT Rally 2.0, de ez már egy másik sztori. A V-Rally tehát újjáéledt, a franchise-t pedig az a Bigben Interactive és KT Racing vette szárnyai alá, amely 2015-től a WRC-játékokat is szállítja, több-kevesebb sikerrel. A kérdés tehát adott, hogy miért is kellett még egy ralijáték a kiadónak? A válasz véleményem szerint a kreativitás kiélésében keresendő, mindenféle hivatalos licenckötöttség nélkül, de egy kapós cím mögé bújtatva mindezen törekvéseket.

JÁRD BE A VILÁGOT

A játékban természetesen szakaszokra bontott ralikat futhatunk, kategóriájukat tekintve igen vegyes autófelhozatallal. De mielőtt bármit is írnék, ki kell emelnem a fantasztikus pályatervezést és látványbéli megvalósításukat. Egyszerűen nincs rá jobb szó, mint a csodálatos. A srácok ezen a téren tényleg elengedték magukat, és emiatt kimagaslóan a játék legjobb eleme lett. Japán színes virágos mezői talán sosem voltak ilyen szépek, a szibériai hidegben a jeges bányaterületek nem hiszem, hogy sok örömöt nyújtanak a valóban ott tartózkodóknak, de a játékban ennek pont az ellenkezője mondható el. Kenyában vagy Nigerben is különleges élmény a homokot hasítani, de ha úgy tartja kedvünk, akkor Romániába is részt vehetünk pár V-Rallycross eseményen. Nagyon pozitív továbbá az is, hogy ami egy jól irányzott karambol hatására jó eséllyel kiszakadhat a pálya széléről, az ki is fog szakadni. A jelzőrudak, reklámtáblák, kordonok nyugodtan letarolhatók, de az említett japán virágmezőkben is ott marad ám a nyomunk, akárcsak a Forza Horizon 3-ban és 4-ben.

HAKUNA MAKHANA

Szóval akkor térjünk rá a járgányokra. A raliautók mellett vannak ralikrossz verdák, buggyk és kisteherautók, hegymászásra tervezett vasak és az ügyességi pályákhoz illő driftjárgányok. Utóbbi talán szolgál egy kis magyarázatra, mert semmiképp sem egyértelmű, hogy az alkotók miért térnek vissza egy olyan vonalhoz, ami már a DiRT-sorozatból is kifelé tendál? Mentségük tehát az eddig ki nem élt kreativitás, mivel a pályák nagyon ötletesek, de a szabad közlekedéssel ellentétben ezeken köröket kell teljesítenünk, lehetőleg pályaelhagyás és időbüntetés nélkül. A karriermód egy alap csapatmenedzselésből és az autók vásárlásából áll össze, de ilyet is láttunk már, méghozzá nem is olyan régen a Codemasterstől. A V-Rally 4 így egy nagyon szépen kidolgozott, de sajnos „közhelyeket” puffogtató program lett, amely már indulásakor is 20%-os kedvezménnyel volt megvásárolható. Az viszont tény, hogy mégis kellemes vele játszani. A kérdés azonban maradt. De miért?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!