A Wonder Boy-sorozat múltja egészen 1986-ig nyúlik vissza, mikor Tom-Tom útnak indult,hogy megmentse barátnőjét, Tinát, a gonosz démon karmaiból. Az első játék persze csak a kezdet volt, ami nemcsak folytatásokat ihletett, de az utóbbi években számos felújítást is, melyekből a legújabb a Monster World IV világát eleveníti meg alaposan kicsinosított látvánnyal és néhány újdonsággal. A projekt kiötlői még az eredeti alkotást megálmodó Westone Bit Entertainment egyes tagjait is bevonták a fejlesztésbe, hogy az alapműhöz méltó, de közben mégis teljesen új formában keltsék életre a játékot.

Egy szeletke múlt

Történetünk főhőse Asha, akit, miután kiállta a harcosok próbáját, rögtön azzal a feladattal bíznak meg, hogy szabadítsa fel a gonosz erők által elragadott négy védelmező szellemet. Leányzónk kardjával és pajzsával felszerelkezve útnak is indul, de nem egyedül, ugyanis csatlakozik hozzá egy imádnivaló kis repülő gombóc. A Pepelogoo névre keresztelt lények óriási népszerűségnek örvendenek Rapagadna városában, Asha útitársa azonban nemcsak cuki díszként tart vele, hanem kulcsszerepet játszik az útjába kerülő kihívások leküzdésében. A szörnyecske segítségével hősünk képes többek között nagyobbat ugrani, gombokat megnyomni, hőálló bundájával még a forró láva aláhulló cseppjeitől is megóvja.

A 3D-s cel-shaded stílus igazán bájos külsőt kölcsönöz a 2D-s világnak, még ha időnként hagy is némi kívánnivalót maga után. A meseszerű látvány élénk színeivel remekül passzol a játékhoz, az élményen pedig az új és feljavított zenéken és hangeffektusokon felül a japán szinkron is sokat dob. Utóbbiban Ai Fairouz is közreműködött, akinek hangja animéken kívül olyan játékokból lehet ismerős, mint a Granblue Fantasy (Fiorito) vagy a Kandagawa Jet Girls (Cecily). Egy praktikus újítást külön kiemelnék, ezúttal ugyanis már bármikor elmenthetjük játékállásunkat, ahelyett, hogy a korábban ezt a szerepet betöltő öregurat kéne keresnünk és zaklatnunk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ugrás az ismerős ismeretlenbe

A kezdetben egyszerű pályák idővel már-már tekervényes labirintusokká bonyolódnak, és a továbbjutáshoz szükséges tárgy vagy kijárat után kutatva néha bizony könnyű eltévedni az útvonalak között. Mindezzel persze nem is lenne gond, viszont esetenként egy-egy útvonal nem teljesen átlátható és fölösleges cipőkoptatásra késztet. A kapcsolódó medálokkal megnyitható négy világ mindegyike más-más elemekre és mechanikákra építő kihívásokat, fejtörőket, más-más ellenfeleket és köztes főellenfeleket tartogat, amikre a Rapagadna kereskedői által kínált portékákból szerencsére jól felkészülhetünk. Teszem azt, egy hőálló pajzzsal, egy plusz szíveket biztosító karkötővel, egy élesebb pengével, vagy akár egy üveg elixírrel – no, persze csak akkor, ha van elég érme a zsebünkben. Apropó szívek! Életerőnket a pályákon előforduló utánpótlás és automatákból vásárolható csomagok mellett csepp alakú kék tárgyak gyűjtögetésével nemcsak visszatölthetjük, de számukat is megnövelhetjük, így ezek után mindenképp érdemes nyitva tartani a szemünket.  

A Wonder Boy: Asha in Monster World egy bájos kis meseként lehel új életet egy klasszikusba. A felújított látvánnyal és az apróbb újításokkal nemcsak az eredeti rajongóinak, de a játékosok új generációjának is lehetőséget ad, hogy felfedezzék ezt a gyöngyszemet. Minden igyekezet ellenére azonban a játékon még új formában is érződik a kora, valószínűleg pont amiatt, hogy a fejlesztők igyekeztek hűek maradni az alapműhöz. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne élvezhető, csak érdemes a gyökereit észben tartva belevágni. A rajongóknak egyébként érdemes a játék fizikai kiadására lecsapni, az ugyanis tartalmaz egy exkluzív kódot is az eredeti Monster World IV-hez.