Az évek során a WRC-sorozat több stúdiónál is megfordult: kezdetben az azóta bezárt Evolution Studios egyengette útján, majd a Milestone gondjaira bízták, miután pedig a licenc a Bigben Interactive kezébe került, avagy a 2015-ös WRC 5 óta, a Kylotton felel érte. A francia csapattól most némi csúszást követően be is farolt a dallamos csengésű WRC Generations – The FIA WRC Official Game, mielőtt 2023-tól öt évig a Codemasters venné át a stafétát, egy 2020-ban kötött, exkluzív megállapodás részeként. 

A rali szerelmeseinek valószínűleg nem kell bemutatni a sorozatot, ami eleinte ugyan csak PlayStation 2-n, de már évtizedek óta ad lehetőséget, hogy a legkülönbözőbb útviszonyokon tegyük magunkat próbára az elemekkel küzdve, a trükkös kanyarok és huppanók mellett. Ez az alap természetesen a WRC Generationsnél is adott, összességében egész korrekt, bár sokszor a részleteket mellőző és kissé kopár, steril tálalásban. 

Dagonyázás

Mivel az idei szezonban már bevezették a hibrid kocsikat is, így ez talán a játék egyik legnagyobb újdonsága. A hibrid motorok új szint és stratégiai mélységet visznek a vezetési élménybe, amivel a gumik mellett már az akkumulátorral is számolva kell terveznünk a futamok során, olyan új járgányok volánja mögött, mint például a Ford Puma Rally1, a Hyundai i20 N Rally1 és a Toyota GR Yaris Rally1. A kocsik fizikája többnyire egész jól sikerült, az irányításba pedig egy három szintre bontott oktató rész gyakorlatiasan vezet be, az alapoktól kezdve a WRC-játékok sajátosságain át egészen az új, hibrid motorokig.

A tartalomra abszolút nem lehet panaszunk, hiszen több országon, szezonon és időjárási körülményen átívelő futam és számos játékmód közül válogathatunk kedvünkre, bár a helyszínek néhol a nagy repertoár ellenére is roppant hasonlónak érződnek. A rögtönzött versenyek mellett természetesen felépíthetjük saját karrierünket a különböző kategóriákban indulva, miközben csapatunkat menedzseljük és fejlesztjük – a bajnokságok mellett akár még legendás futamokat is felidézve –, a Season részeként pedig már utóbbi elhagyásával is kedvünkre hódíthatjuk a szponzorokat és pályákat. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A kifarolt ösvény

Szerencsére nemcsak magunkban falhatjuk a kilométereket, hanem osztott képernyőn egy barátunkkal, a kanapén, vagy online akár a világ játékosaival is. A League mód napi és heti eseményein gyűjthetjük a pontokat, valamint csapatokhoz és klubokhoz is csatlakozhatunk. Mindemellett a testreszabás jegyében tetszésünk szerint matricázhatjuk tele verdáinkat, alkotásunkat pedig másokkal is megoszthatjuk, de persze a közösség többi tagjának műveiből is szabadon válogathatunk.

A WRC Generations néhány apró újítással és itt-ott némi tökéletlenséggel, de végső soron hozza a várhatót. Hiszen hiába a hibrid kocsik és a rengeteg tartalom, még ezekkel sem igazán tudja felrázni a sorozatot, viszont a rali és a WRC-sorozat rajongóinak így is elég biztos, és nyugodt szívvel ajánlott választás, ha a saját kocsijuk helyett inkább egy virtuális járgányt túráztatnának meg a legkülönbözőbb terepek és időjárási viszonyok között.