Vannak azok a fejlesztőcsapatok, amelyek próbálnak, ha nem is évről évre, de projektről projektre megújulni – ilyenből elég kevés van –, és akadnak azok, melyek akár évtizedeket is ülhetnek ugyanazon sorozaton. Utóbbira nem nehéz példát találni: elég csak megnézni a Team17 Wikipedia-oldalát, és megszámolni, hány cuccuk címében szerepel a Worms szó. Napjaink Team17-je (magát a Team17-et leszámítva) mégis a Rebellion: az oxfordi székhelyű csapat a kilencvenes években még szinte úttörőnek számított képregény-adaptációkkal (például a méltatlanul eltemetett, a 2000 AD világát feldolgozó Rogue Trooperrel), vagy minden idők egyik legfélelmetesebb játékával, a '99-es Aliens versus Predatorral, aztán jött az ezredforduló, megjelentek az új konzolok, és valahogy azóta sem találják a helyüket. Csináltak vadnyugatos shootert, belevágtak a nem túl jövedelmező portolásba, de a dolog nem jött be, így tettek egy vad kísérletet.

Elővették a nem túl nagy sikert arató, de jó ötleteket tartalmazó Sniper Elite-et, új köntöst adtak neki, aztán kiküldték a bullet time mámort soha vissza nem utasító játékosok közé, egy olyan piacra, amely az egy évtizeddel korábbi második világháborús dömpinget már kiheverte, és ki voltak éhezve egy jó kis háborúzásra. A számításuk pedig bejött, olyannyira, hogy a Rebellion manapság az égvilágon semmi mást sem csinál, mint Sniper Elite folytatásokat és iterációkat, immáron a saját pénzén. A gesztenyéjüket ugyanis ezzel tudták kikaparni, hiszen ha náluk van a franchise joga, a digitális eladásokat pedig teljes egészében ők kezelik, akkor nem kell leadni a sarcot egy kiadónak sem, és nem kell küzdeni a mindennapi túlélésért. De harmadszorra is le lehet-e nyelni ugyanazt a pirulát?

NKKP

Amennyiben PlayStation 4 / Xbox One játékos vagy, a válasz egyértelműen igen: e platformokra egy korábbi Zombie Army epizód sem jelent meg, ezzel a kiadással viszont rögtön hármat is kapsz: az első két epizódot, és a trilógiával érkező harmadik, talán utolsó darabot. De mi is az a Zombie Army? A Sniper Elite-széria mellékhajtása-továbbgondolása: egy olyan akciójáték, ahol mesterlövészként, az ellenséges vonalak mögött tevékenykedsz, nemcsak távcsöves puskával, de gépfegyverrel és csapdákkal, például aknákkal is ritkítva az ellenség sorait. A különbség a főszéria és a mellékszál között igazából a téma: bár mindkettőben a második világháború a hadszíntér, ám ebben a darabban nem sima németekkel kell harcolni, hanem azok élőholt változatával. Hitler utolsó nagy mentőötlete a haza megvédésére ugyanis az, hogy fogja az elhullott bakákat, egy okkultista mutatvánnyal visszahozza őket az élők sorába, aztán reménykedik benne, hogy a túlerővel jól lenyomja a szövetségeseket.

Persze a számítása elsőre, másodszorra, és most már harmadszorra sem nagyon jön be: a frontvonal mögött négy túlélő veszi fel a harcot az okkultista nácizombidémonokkal (vagy mi a szösszel), szó szerint százasával vágva le őket, játékonként majd fél tucat misszió során. Ezen küldetések kifejezetten hosszúak, alsó hangon is vagy 30 percesek, de a Nazi Zombie Army 2-ben még ennél is hosszabbak lehetnek. Igazából mindegyik tök ugyanúgy épül fel: a csőszerű kialakítású pályákon folyamatosan feladatokat zúdítanak az ember nyakába (egy helyszín megtisztítása, egy objektum felrobbantása / megvédése), aki így folyamatos harcra és mozgásra van kényszerítve.

A missziókat lehet ugyan egyedül, szólóban is teljesíteni, de a sorozat mindhárom darabja a kooperatív módra van kihegyezve: a harcok a túlerő és a szűkös mozgástér miatt nagyon kemények tudnak lenni, plusz ugye a világon nincs olyan játék, ami ne lenne élvezetesebb ismerősökkel / ismeretlenekkel karöltve. A formula tehát nagyon egyszerű, és egész egyszerűen működik. Bár a mesterlövészkedésnek csak kevéske helyen van igazán haszna, de a sima gépfegyveres, agyatlan mészárlás tökéletesen muzsikál. A sorozat sem a múltban, sem most nem akar többnek látszani, mint ami, és pont ez az őszintesége, ez az egyszerűsége az, ami miatt évről évre magához tud láncolni, annak ellenére, hogy a Rebellion tényleg semmi mást nem csinál, csak pár új pályát, hozzácsap egy számot a címhez, aztán kiadja újra, ugyanazon az áron. De hogy ez majd negyedszerre is jó lesz-e...

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!