A, mint alapozás – brace yourself...

A játékot a hivatalos oldalról (http://playneverwinter.com) tudod letölteni egy előzetes regisztráció után (az itt létrehozott felhasználói fiók univerzális, a Perfect World minden játékánál használható). A telepítéshez 7 GB szabad hely szükséges, és számítanod kell rá, hogy a letöltés után egy alapos foltozás is lefut. Ha minden kész, indulhat is a játék – fontos megjegyezni, hogy belépésnél a regisztrációkor megadott e-mail címet kell beírni – ez vonatkozik minden PW loginra, még arra is, ahol egyébként „username” van feltüntetve.

PROTIP: Ha a loginablakban nem működik a @, írd le egy sima szövegszerkesztőbe a címet és másold be ide!

F, mint fajok és kasztok – az légy, aki vagy!

Az indulás utáni legelső, és egyben legfontosabb teendő a karaktered létrehozása. A Neverwinter kasztok tekintetében meglehetősen kötött: minden osztály csak egy előre meghatározott szerepkört tölthet be, nem választhatsz, hogy egy mágus a tűz- vagy a fagymágiát használja, hogy egy rugó két tőrrel vagy épp íjjal harcoljon (íjat használni nem is lehet a játékban). Fajok tekintetében viszont nem ennyire rigorózus a program: bár vannak az adott rasszra jellemző bónuszok, ezek nem annyira erősek, hogy ne lehetne szabadon megválasztani avatarodat. A következőkben ugyan megemlítem, melyik faj a legjobb egy-egy osztály számára, de ettől nyugodtan térj el! Az öt kaszt tehát a következő:

Guardian Fighter (GF): a „védekező középpályás”, azaz a kardos-pajzsos tank; az ő feladata magára húzni az ellenséget (aggro) és addig lekötni őket, míg a DPS-ek elintézik a többit – persze szólóban, sebzésosztóként is megállja a helyét. Kasztok tekintetében nagy különbség nincs, az ember +3 feat-pontja (erről később), illetve a +5% defense mindenesetre elég csábító, ugyanígy a félork (+5% kritikus sebzés, gyors lerohanás) is.

Great Weapon Fighter (GFW): a kétkezes kardot forgató DPS, feladata a sebzésosztás minél brutálisabban és hatékonyabban. Ember, törpe, félork kézenfekvő, de bárkiből lehet jó bunyós.

Trickster Rogue: a másik DPS, klasszikus rugó, két tőrrel. Lesből csap le, gyorsan és pontosan sebez, majd eltűnik a színről. Félork, félszerzet, vagy akár ember és elf is kiváló zsiványnak.

Control Wizard (CW): mint a neve is mutatja, a Neverwinter mágusa a kontrollálásban jeleskedik, azaz kordában tartja az ellenséget, AoE és DoT támadásokkal lassítva, stunnolva, debuffolva azt – persze eközben nem kevés sebzést is kioszt. A legjobb erre a szerepkörre a tiefling, vagy az univerzális ember.

Devoted Cleric (DC): ő a healer, aki gyógyítja és buffolja a csapatot, de a kontrollálásban is jó, és szólóban sem reménytelen a helyzete. Ember, félelf adja magát a szerepre.

PROTIP: Kezdőknek, szólistáknak a Control Wizard jó belépő lehet a játékhoz, jelenleg (míg le nem nerfelik...) a mágus erős kasztot képvisel.

G, mint gazdaság – nem mind arany, ami kristály

A Neverwinter egy elsőre bonyolultnak tűnő gazdasági rendszert használ, ami három alaprétegből áll. Az első a hagyományos bronz/ezüst/aranypénz – a cuccokat ezekért tudod eladni a kereskedőknél, és ebből tudsz vásárolni is náluk. Ezen azonban csak alap kiteket, italokat, hátast és társat vásárolhatsz, fegyvert-páncélt nem. Ha ilyesmire van szükséged, akkor (a lootoláson kívül) az aukciósházban érdemes körülnézni. Itt viszont nem ezzel folyik a kereskedés, hanem úgynevezett Astral Diamonddal (AD). Ehhez (az AH-n kívül) elsősorban napi küldetések végrehajtásával lehet hozzájutni (ezekről külön), amelyekért pár ezer kristály jár. Egy csavar itt is van: elvégzésükért úgynevezett nyers (rough) AD-t kapsz, amit meg kell munkálni (ez csak egy gombnyomás az Inventory ablak második fülén), viszont naponta csak 24 ezer kristályt tudsz megcsiszolni.

A harmadik réteg a ZEN, ezt lehet megvenni valódi pénzért, és jelenleg hátasokat, divatholmikat (a karakter átöltözhet "utcai ruhába", szóval ez csak amolyan kozmetika), ilyesmit lehet venni, illetve ott van a "mézesmadzag", az elég gyakran potyogó Nightmare Lockbox, amiben lehet egy betyár hátas vagy valami ritka holmi, ennek a kulcsát is ZEN-ért lehet megvásárolni (egyébként 100 zen 1 dollár). Ami komolyabb tétel, az a karakter-slot, ugyanis alapból csak két hőst lehet kreálni, az újabb helyeket már ZEN-ért lehet megvenni, illetve a respec (a képességpontok újraosztása) is ebből oldható meg, vagy épp a bank befogadóképességének növelése. Hasznos megjegyezni, hogy ZEN-t játékon belül is lehet venni AD-ért, illetve a legtöbb, ZEN-ért megvehető holmihoz az aukciósházban is hozzá lehet jutni (kivéve persze az említett, nem tárgyi, hanem karakterspecifikus bónuszokat).

PROTIP: Ha eladtál valamit az AH-ban, értesítést kapsz, a kristályokat a levél mellékletében találod. Felvenni vagy a Protector's Enclave főterén álló postásnál tudod, vagy a városkapuknál elhelyezett postaládáknál.

 H, mint harcrendszer – ésszel ÉS erővel

A Neverwinter kétségtelenül legjellegzetesebb vonása a harcrendszer, amely közelebb áll egy külső nézetes akciójátékhoz, hiszen célozni kell, kitérni, kiismerni és okosan használni a képességeket. Mana sincs, ellenben az „at-will” (erről mindjárt) támadások kivételével minden attaknak van egy lecsengési ideje (cooldown), melyet lehet ugyan csökkenteni (a Recovery stattal), de így is kell némi idő, míg újra tudod használni ezeket. Ezért aztán össze kell állítani egy olyan „kombót” (rotáció), amely elemeit egymás után el tudod sütni, ha lehet úgy, hogy erősítsék egymás hatását (szinergia) – a mágus például le tudja fagyasztani ellenfeleit, majd elsüt egy olyan támadást, amely a lefagyasztott lényekre plusz sebzést dob. 

Lássuk, milyen akciókat indíthatunk harc közben! Van a már említett két „At-will” támadás, ezek a bal és jobb egérgombhoz vannak kötve, és ahogy említettem, nincs lecsengési idejük (vagy minimális), ez tehát a gyors sebzésosztásra szolgál. Van három „Encounter Power”, amelyből összerakhatod az említett rotációt, és ahogy a név elárulja, ezeket érdemes az előtted álló feladatra bepakolni az „akciórekeszbe”, hiszen nem mindegy, hogy egy 6-8 fős „trash” (kisebb, gyengébb csapat), vagy egyetlen méretes boss ellen szállsz csatába, sőt még az adott bosstól is függ a dolog, lévén az egyik messziről támad és területet sebez, a másik lerohan és közelről csépel. A fentieken kívül van egy „Daily Power”, amely egy elsöprő erejű támadás és képes eldönteni egy összecsapás sorsát, ám elsütéséhez fel kell tölteni a „tartályát” akciópontokkal; ezeket minden osztály másképp gyűjti (a rugó sebzéssel, a tank védekezéssel és aggróval), illetve a szintén kasztfüggő Special (a rugó láthatatlanná válik, a mágus viszont egy plusz támadást tud betenni ide). Végezetül ott a „Utility Power”, amely egy ugyancsak eltérő kitérő/védekező mozdulat. Ezt érdemes jól begyakorolni, hiszen szó szerint életet menthet; szerencsére a játék vörös sávval/körrel kijelzi az ellenfél területsebzésének hatósugarát, illetve maga a támadómozdulat is jól látható, így ezeket figyelve kitérhetsz a csapások elől (tartsd észben: inkább szakíts félbe egy megkezdett akciót, mintsem benyelj egy nagy erejű maflást!)

Van még egy fontos fogalom a harccal kapcsolatban, amit tudni érdemes, ez pedig a „combat advantage” (CA): ha egy társad már támadja az ellenséget, te pedig a célszemély ellentétes oldaláról viszel be egy akciót, mindkettőtök sebzése nagyobb lesz, ezt egy kard ikon jelzi a sebzés nagyságát jelölő szám mellett (ami normál sebzésnél sárga, kritikusnál narancs). Azt, hogy jó helyen állsz, az ellenfél lába alatt egy kék kör vagy körcikk mutatja – az okos helyezkedés tehát gyorsabb győzelemhez vezet. A CA hatása alatt elérhető sebzés nagyságát egyébként a Charisma tulajdonság határozza meg. 

PROTIP: Igen fontos stat az Armor Penetration (ArP); ez minél magasabb, az ellenfél védelmének annál nagyobb százalékát hagyja figyelmen kívül a támadásod. Egy másik rövidítés, amivel gyakran találkozhatsz, a CC, ami a kritikus sebzés esélyét (Critical Chance) jelenti, ezt a Critical Strike stat, illetve a karizma attribútum növeli.

I, mint isteni erők – az áldó tűz

Gyógyulni harc közben csak itallal tudsz (plusz a life steal / regeneration statokkal, illetve a healerek segítségével), harcon kívül viszont a tábortüzek, illetve a hordozható oltárok mellett is (ahol egyébként az elhalálozást/feltámadást követő sebesülések is begyógyulnak, ha kifogytál a kötszerből [injury kit]). Ám ezek másra is jók: egyrészt negyedórán át +1 ponttal növelik az összes attribútumot, másrészt óránként áldást kérhetsz az istenektől. Ennek eredményeként bizonyos statok jelentősen nőnek, illetve kaphatsz valamilyen, szintén stat-növelő itókát is, plusz naponta egyszer AD-t, XP-t, és 1-1 Ardent és Celestial érmét is. Utóbbiakról érdemes pár szót ejteni. A Celestial Coin „érzékeny jószág”: maximum hetet tudsz belőlük összeszedni, és ha a két áldás között több mint 24 óra telik el, eltűnnek, így ez efféle hűségjutalom. Nagy haszna, hogy három ilyen érméből vehetsz egy Elixir of Fate nevű italt, ami félórára szintén megnöveli az összes tulajdonságot 1-1 ponttal, ráadásul ez hozzáadódik a „tűzbónuszhoz”, ami már azért komoly előnyt ad, de a szakmákhoz is vásárolhatsz egy csomag hasznos (sőt akár ritka) alapanyagot is. Az Ardent Coin ezzel ellentétben megmarad a készletedben és bármennyi összegyűjthető belőle – ezen sealeket (lásd a Zónáknál), elixíreket és 60. szintű fegyvereket vehetsz. Mindkét érmét az Inventory második fülén, a Spend gombra bökve költheted el.

PROTIP: Fontos tudni, hogy a stat-növelő italok „stackelhetők”, tehát akár minden fajtából megihatsz egyet-egyet, így, az áldásokkal együtt, jelentősen növelheted a túlélési esélyeidet!

K, mint karakterépítés – fejlessz okosan!

A karakterek építésével nyilván oldalakat lehetne megtölteni, ez itt most nem célom, pusztán a rendszert mutatom be. Akit konkrét buildek érdekelnek, annak figyelmébe ajánlom a hivatalos fórum http://bit.ly/YnDG3p címen található topikját, ahol össze vannak gyűjtve a legjobbak (mágusoknak például Copticone buildje, rugóknak Metzli DPS PvE Guide-ja jó szívvel ajánlható), illetve az mmominds.com oldalon is megtalálható pár ügyes darab, ezekben rengeteg hasznos tipp és trükk olvasható, sokat lehet okulni belőlük.

Maga a karakterépítés egyébként szintén többféle „iskola” keveréke. Van hat alaptulajdonság, melyek értékét a karakter létrehozásakor egy alapséma alapján adhatod meg (tehát nem szabadon, kb. egy tucatnyi előre meghatározott kiosztás van, amik közül „kockadobással” választhatsz), plusz az egyes kasztok esetében bónuszpontot is rápakolhatsz egy vagy több tulajdonságra (erről a pontablak alatti ikonokra kattintva dönthetsz). Hősöd minden 10. szinten növelheti két attribútum értékét 1-1 ponttal, illetve a 30. és 60. szinten az összes nő eggyel, azaz eléggé kötött a rendszer, így különösen fontos, hogy karakteralkotáskor okosan, körültekintően dönts.

A Power névre keresztelt, a harcrendszernél bemutatott akciók rendszere sajnos szintén kötött, ami azt jelenti, hogy egy hierarchikus fa van, az egyes elemek csoportokba vannak rendezve, és ezeket csak akkor éred el, ha már előtte bizonyos mennyiségű pontot szétosztottál, így olyan erőket is kell fejlesztened, amelyeket lehet, hogy soha ne fogsz használni. Itt is körültekintőnek kell lenned, hiszen minden szintlépéskor csak egy pontot kapsz, és nem fogod tudni az összes akciót kimaxolni. Csak azt tudom javasolni itt is, hogy konzultálj az első bekezdésben említett buildekkel, hiszen a régi játékosok már kitapasztalták a szinergiákat, legjobb kombókat, így tuti, hogy nem szúrod el a karaktert.

Ugyanez vonatkozik a Feats nevű passzív képességekre. Ezek a 10. szinttől érhetők el, és rengeteg, három csoportba (tier) rendezett lehetőség közül választhatsz. A 30. szinttől, 20 alap (heroic) pont szétosztása után aztán hősödnek választani kell egy életutat (Paragon Path – jelenleg amúgy nincs választási lehetőség, minden kaszt csak egy, meghatározott útra léphet, de az ígéretek szerint ez később bővülni fog), ezután megnyílik 3-3 külön ág, amelyek fejlesztése viszont már meglehetősen eltérő alapokra helyezett karaktert eredményez.

PROTIP: Ahogy a Fajok, kasztok szekcióban említettem, ha emberrel nyomulsz, +3 heroic feat pontot oszthatsz szét (10., 20. és 30. szinten), ami egy kis plusz előnyt, bónuszt jelent.

M, mint mágikus kövek – megbűvölve jobb leszel

Mint a legtöbb RPG-ben, a Neverwinterben is nagy szerephez jutnak a mágikus kövek (Enchantment, Runestone). Ezekhez lootból és a Zónáknál leírt zone eventek során juthatsz, illetve megveheted őket az AD-kereskedőknél vagy az AH-ból. Követ csak olyan holmiba építhetsz be (jobb klikk rajta, Enchant item), amely rendelkezik erre alkalmas slottal, ezeknek pedig többféle típusa van, így figyelned kell arra, hogy egy Defense slotba épített kő a leírásában található Defense bónuszt biztosítja számodra. A játék érdekessége a Fuse rendszer: négy alacsony szintű követ tudsz egy, eggyel nagyobb szintű kővé gyúrni – minél értékesebb az eredmény, annál jobban csökken e művelet eredményességének esélye. Mindezt megakadályozhatod úgynevezett wardok használatával, melyet ZEN-ért vagy az AH-ban vásárolhatsz meg. A legértékesebb a Preservation Ward, amely csak akkor kerül felhasználásra, ha a fúzió balul sülne el; a Coalescent Ward ugyan 100%-os eredményt biztosít, de ez az összegyúráskor elveszik. Hasznos tudni, hogy bár a kő beépítése ingyenes, a kioperálás (amelynek során a cucc és a kő is megmarad) már komolyabb mennyiségű kristályba fáj – ám ha nem bánod, hogy a beépített kő elveszik, egy újabb követ „húzd és ejtsd” módszerrel rádobva ingyen megúszhatod a dolgod.

PROTIP: A bűvölésnél nemcsak a készletedben, de a bankban lévő kövek közül is választhatsz, így érdemes néha felkeresni a bankot, egybegyúrni a nálad lévő kavicsokat, és „betárolni” a magas szintűeket, ezzel jelentős helyet szabadíthatsz fel a hátizsákodban.

R, mint raid – amikor a magányos hős már kevés

A Neverwinter rendkívül jól játszható egyedül, ráadásul a PvE is elég erős, így aki sem a PvP-t nem szereti, sem guildezni nem akar (ezekre e cikkben nem is térek ki), bátran belevághat a játékba. Azonban ahogy említettem, e tevékenységek kristályokat hoznak a konyhára, így azért érdemes beszállni néha egy-egy „bandázásba”. Az alapban L gombbal elérhető központi ablak jobb alsó sarkában veheted fel a napi skirmish, dungeon és PvP küldetéseket (ezek öt fős meccsek, az első 10-15 perces darálás, a második egy nagyobb lélegzetű kaland, főbossal a végén, a PvP pedig egy kontrollpontos móka), illetve itt is adhatod le őket, majd ezen ablak Queue fülén, illetve közvetlenül a K gombot megnyomva iratkozhatsz fel a várólistára (számíts rá, hogy sokat kell várni, a dungeonnél nem ritka a 30-40 perces malmozás sem). Fontos tudnivaló, hogy folyamatosan futnak különböző, fél- egy órás események (eventek), melyekről ugyancsak az L-lel elérhető ablak nyitólapján, alul tájékozódhatsz (illetve az aktuális és következő két event a térkép mellett is fel van tüntetve), ha ezeket sikerül összehangolni, bónuszhoz jutsz: a napi skirmish egy skirmish event alatt plusz kristályt, a dungeon extra kincset ér. Hely hiányában nem térek ki az ezekben alkalmazandó stratégiákra, egy a lényeg, amit mindig tarts észben: egységben az erő!

PROTIP: A PvP meccsekért járó „fizetség” a glory, amelyből a Protector's Enclave-ben található Trade of Blades boltban vásárolhatsz gyógyitalokat és 60-as szintű PvP felszerelést. Jó tudni, hogy a sima gyógyital nem használható e küzdelmek alatt, tehát szerelkezz fel ilyen spéci löttyel, mielőtt a többi játékossal összeakasztod a bajszod!

Sz, mint szakmák – alkimista leszel, s katona...

Mint minden MMORPG-ben, úgy a Neverwinterben is vannak szakmák, ám ahogy sok más elem, ez is kicsit másképp működik itt. Jópofa éca, hogy nem karakterednek kell szabni-varrni, elvégre a hősök feladata nem az ilyen házimunka: erre mesterembereket fogadhatsz fel. Az alapból „N” billentyűvel megnyitható, és a 10. szinttől elérhető Professions ablakban kilenc slot látható, amelyből először csak egy „él”, a továbbiakat bizonyos feltételeket elérve nyithatod meg: a 30. és 60. szinten egyet-egyet, egy adott szakmát az 5., 10., 20. szintre fejlesztve, három szakmát a 20. szintre húzva, elérve a 100%-os sebességet egy feladatnál, illetve egy Rank 3 cuccot létrehozva (utóbbi kettő elég húzós, részletezésére itt nem térek ki, a PGO fórumtopikjában szívesen segítek benne). Az első mester felvétele pár másodperc, ezután neki lehet állítani a munkának a Choose task gombra bökve. Alapvető célod az legyen, hogy a kasztodnak megfelelő foglalkozást húzd, melyek a következők: DC, GFW: Mailsmithing, GF: Platesmithing, TR: Leatherworking, CW: Tailoring. Ez azért hasznos, mert a karakterek alapfelszereléséhez tartozó ingre és nadrágra csak így tehetsz szert, azt máshol nem vásárolhatod meg. Ezen kívül még érdemes felvenni két kisegítő szakmát, az egyik az Alchemy, mellyel gyógyitalokat és ruhafestékeket tudsz előállítani, a másik a Leadership, mely pénzhez, AD-hez és XP-hez segít. A többit nyugodtan passzold, sem időd, sem energiád nem lesz minden szakmát kimaxolni.

A feladatokhoz persze nemcsak mesteremberekre, hanem alapanyagokra is szükséged lesz. Minden szakma egy legelemibb cuccát Protector's Enclave piacterén veheted meg – ebből érdemes egyébként százas nagyságrendben bezsákolni, mivel olcsó cuccról van szó, és kellemetlen, ha egy zóna túlfelén fogy el és áll le emiatt a termelés. A többi alkotórészt néha lootban, legnagyobb részt viszont a Zónáknál olvasható „skill node”-okban találod meg, ezért is fontos ezek kipakolása. Persze az AH-ban is lehet venni ilyesmit – és ez visszafelé is érvényes: érdemes a téged nem érintő foglalkozások alapanyagait eladogatni (ezeket az Inventory harmadik fülén találod), egy szorgalmas játékos elég szép kristálymennyiséget szedhet össze ebből. (Fontos: miután az Alchemy frissen került be a játékba, még nincs feltüntetve az adott elem súgóablakában, de itt is szükséged lesz prémre (pelt), ha tehát nem vagy érdekelt a bőrdíszművességben, ezeket akkor se kótyavetyéld el!)

A végére pedig egy nagyon hasznos infó: a melókat a játékon kívül is elvégezheted! Keresd fel a http://gateway.playneverwinter.com címet, jelentkezz be (e-mail, jelszó), válaszd ki a karakteredet, és máris intézheted a dolgaidat.

PROTIP: Az egyes szakmákban a 7. szinttől kezdve már a mestereket is fejleszteni kell, ráadásul négy szakiból lesz egy (!) képzettebb, így érdemes az egyik „ablakban” folyamatosan felvenni újabb embereket, ez ugyanis elég húzós, 18 órás folyamat.

T, mint társak – bajban ismerszik meg a barát

A 16.szinten egy küldetés keretében lehetőséged nyílik arra, hogy ingyen és bérmentve magad mellé vegyél egy társat, aki aztán elkísér a kalandokra. Az „alapkészlet” tagja egy tank (Man-At-Arms), egy DPS (Sellsword), egy mágus (Wayward Wizard) és egy papnő (Cleric Disciple), plusz egy kutya, aki szintén DPS, azaz sebzésosztó. És bár tudom, hogy utóbbi sokakat elcsábít, a tapasztalat azt mutatja, hogy a leghasznosabb pajtás a Cleric, aki folyamatosan tud gyógyítani téged. Őt javaslom mindenkinek, kivéve persze magát a „kollégát”, azaz a DC-t, hozzá a zsoldos (tank) dukál, aki magára húzza az ellenséget. (Elvileg a mágusnak is jó a tank, de a CW annyira erős a kontrollálásban, hogy sokkal jobb mellé is egy healert állítani). Persze több társat is vásárolhatsz (pár aranyba kerülnek), akik között egy lehet aktív, de ennek sok értelme nincs, elég egyet begyűjteni és őt tápolni.

Társaid a kalandok során fejlődnek és szintet lépnek (erről a játék értesít téged), ilyenkor el kell küldeni őket „továbbképzésre”. Mindegyiknek van három rúnahelye (Defense slotba a legjobb az Eldritch, ugyanis ezt beillesztve megkapod a társ statjainak adott százalékát), illetve bizonyos felszereléseket is rájuk aggathatsz. Ráadásul utóbbi esetben a cuccok szinthatárával sem kell törődnöd: ha például egy cleric a kísérőd, és találsz egy icont, ami 20-as szintű karakterbe „építhető be”, de a leányzó csak nyolcas szinten áll, simán rárakhatod.

PROTIP: Aki megengedheti magának, hogy pénzt adjon ezért, vagy elég szorgalmasan gyűjtögeti a kristályokat, keresve sem találhat jobb társat a macskánál (Cat) vagy az Ioun Stone of Allure nevű, kísérőként funkcionáló kőnél. Ezek ugyanis, bár nem vesznek részt a harcban, statjaik 100%-át átadják gazdáiknak!

U, mint user content – a Foundry titkai

A Neverwinter legjobb találmánya a Foundry, amely nem más, mint egy külön letölthető küldetésszerkesztő, amellyel a kreatív játékosok saját missziókat hozhatnak létre, majd ezeket megoszthatják a közösséggel, amely aztán értékeli és így rangsorolja az alkotásokat. Tallózni köztük a már említett, L-lel előhívható központi ablak Catalog fülén lehet, illetve a zónákban megtalálható Harper Contacts NPC-knél vagy a Job Board „hirdetőtáblákon” is felveheted őket. Ahogy fentebb írtam, ehhez is kapcsolódik napi megbízás – azt azonban jó tudni, hogy csak azon Foundry-küldetés után kapsz extra kristályt, amelynek címe alatt az „Eligible for Daily Foundry” kiírás olvasható. Ha pedig a kiválasztott mókát a Foundry event alatt hajtod végre, 50%-kal több XP-t gyűjthetsz be a kalandozás során. Nagy öröm, hogy máris hihetetlenül tartalmas és jól összerakott anyagok között lehet csemegézni, személyes kedvencem például a több fejezetből álló Netho'relak Saga.

PROTIP: Akit a Foundry-küldetések készítése érdekel, annak nwugc YouTube csatornáját ajánlom, amelyen részletes guide található a folyamatról.

Z, mint zónák – kalandorok kerestetnek

A Neverwinter újabb sajátossága, hogy a küldetések egymástól elszeparált kalandzónákban zajlanak. Mindegyikben adott számú küldetést vehetsz fel, plusz a legtöbb kínál egy skirmish meccset és egy dungeont is. Ám ezen felül is van mit csinálni e zónákban. Egyrészt az itt leölt ellenségek véletlenszerűen dobálnak egyfajta trófeát, amelyeket összegyűjtve a táborokban álldogáló „bounty master”-eknél holmira vagy sealekre cserélhetsz. Utóbbi egy újabb „valuta”, amelyeket ritka holmikra válthatsz be; négyféle van belőlük, mind egy adott szinthatár között érhető el (tipp: ha túlhaladtál a szinten, maradt sealed, de semelyik cucc nem kell már neked, érdemes megvenni a legjobbat és bedobni AH-ba). Aztán a legtöbb zóna kínál úgynevezett zone eventeket is, melyek 15 perces versenyek az ott tartózkodó játékosok között; Ebon Downsban gombákat kell begyűjteni, Velloskban szellemfarkasokat levadászni, Blackdagger Ruins területén kémeket leipiapacsolni, és így tovább. Az esemény lejártával a résztvevő játékosok a helyezéseik sorrendjében rúnaköveket kapnak, érdemes tehát beszállni a vetélkedésbe.

No és van még egy elem, amiről feltétlenül szólni kell, és ez a szakmáknál emlegetett „skill node”. Ez nem más, mint a környezet jellegzetes, interaktív eleme, amely eladható kincseket (treasure) és a különféle foglalkozásokhoz szükséges alapanyagokat rejt. A legtöbb ilyen el van dugva, tehát érdemes felderíteni a zónák minden szegletét a felszínen és a felszín alatt – kinyitásukhoz viszont speciális kitekre van szükség. Ezeket a kereskedőknél vásárolhatod meg, illetve minden kaszt bír egy képességgel, amelyikkel az egyik fajta node-ot ki tudja nyitni. A két harcos (GF, GWF) a Dungeoneering, a rugó a Thievery, a mágus az Arcana, a pap (DC) a Religion skill birtokában van, nekik tehát ilyen kitre nincs szükségük, az összes többit viszont be kell zsákolni (van egy „kakukktojás”, a Nature node is, amelyet jelenleg egyik osztály sem „ismer”, ez valószínűleg a tervbe vett Ranger kaszt sajátja lesz/lenne). Érdemes magaddal vinni legalább egy tucatot mind a négy szükséges készletből, ugyanis ezeknél a kinyitás sikerességének esélye 75% – ráadásul a skill node-ok adott esetben titkos szobákat tárnak fel, kincses ládákat tesznek elérhetővé, vagy épp rövid ideig tartó áldást biztosítanak, tehát egyáltalán nem elhanyagolható a szerepük.

És még valami: legyél óvatos a kazamaták mélyén, aljas csapdák lesnek rád, melyeket csak a TR képes hatástalanítani, a többieknek át kell ugrani rajtuk vagy kikerülni őket. Légy megfontolt, és figyelj az árulkodó jelekre!

PROTIP: Miután a játék még mindig nem vetkőzte le a gyerekbetegségeket, előfordulhat, hogy a pálya olyan pontjára esel, ahonnan nem tudsz kimászni. Ilyenkor egy megoldás van, az öngyilkosság: a chat ablakba írd be a /killme utasítást, majd kattints a megerősítésre, és karaktered a legközelebbi tábortűznél találja magát...

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!