A Star Wars első élőszerelős sorozata mind a kritikusok, mind a rajongók körében hatalmas sikert aratott, olyannyira, hogy hét Emmy-díjat is sikerült bezsebelnie. Szóval nagy várakozás előzte meg a második évadot, amit a Disney és a Lucasfilm csak finoman hype-olt, így főleg csak pletykákat tudhattunk az új szezonról. Talán ennek is köszönhető, hogy a The Marshal címet viselő 9. fejezet hatalmasat ütött.

the-mandalorian-the-marshall-chapter-9.jpg

Ami valószínűleg sokaknak szemet fog szúrni, az a látvány. A The Mandalorian első évada is mozifilm minőségűnek számított, de most a nagyobb költségvetésnek hála sokkal grandiózusabb dolgokat is meg tudtak alkotni. Szó szerint nagy dolgokat. A történet egy tatooine-i kisváros körül bonyolódik, amit Din Djarin és zöldfülű kísérője azért látogat meg, mert úgy értesült, hogy ott egy másik mandalore-i él. Azonban eme kisvárosnak kisebb gondja is nagyobb annál, mint a hívatlan páros érkezése.

Az epizód nem szűkölködik látványos jelenetekben. Tatooine-t például ilyen gyönyörű képeken talán csak az Egy új reményben szemlélhettük meg. Ráadásul a The Gunslinger című epizóddal ellentétben a fanservice sem volt kirívó. Bár az The Marshal készítői rengeteg mindent átemeltek korábbi Star Wars-filmekből, sőt még az Utóhatás-regények egyik szereplője is megelevenedett, mind remekül belesimult a történetbe. Dave Filonival ellentétben Jon Favreau nem nyúl le beállításokat a ’77-es eredeti filmből, és ismerős helyszínekre sem látogat el, csak, ha feltétlen szükséges – így például Mos Eisley 35-ös számú dokkját újra láthatjuk.

Mégis, Favreau eme olcsó húzások nélkül is képes volt alaposan belesimítani a sztorit a Star Wars lore-ba, és elég olyan dolgot felmutatni, amitől a rajongók elalélnak, de a történetből nem esnek ki. S az ismerős elemek mellett az epizód képes új dolgokat is megmutatni, például sikeresen mutatja be, hogy a buckalakók nem feltétlen lelketlen szörnyek.

the-mandalorian-the-marshall-chapter-9-din-djarin.jpg

Mindeközben az előző évadban történtek sem merültek feledésbe. Djarin IG-11 önfeláldozását látva már nem olyan ellenséges a droidokkal, és már Baby Yodát sem próbálja rásózni másokra, sőt a Razor Cresten sem hagyja ott. Persze a küldetését, hogy megtalálja Yoda faját, nem hagyta félbe. Éppen ellenkezőleg. Úgy tervez, hogy más mandalore-ik segítségével talán képes lesz felkutatni az apró termetű Erőhasználók otthonát. Mindez előrevetít érdekes dolgokat, hiszen ennek apropóján az évad során olyan híres mandikba is belefuthatunk, mint Bo-Katan Kryze vagy Sabine Wren. Mindkettő jelentős lehet mind a sötétkard, mind a Jedik oldaláról.

Összességében a The Marshal című epizód egy remek nyitány volt, és talán a The Mandalorian eddigi legjobb epizódja. Tényleg csak azt lehet felróni neki, hogy a fő sztori szál nem haladt előre, ugyanakkor mindazért cserébe, amit kaptunk, ez nem is akkora baj.