6lt7uxjq.jpeg

A wargame és skirmish, illetve a minikkel telepakolt játékok területén közismert Privateer Press neve többször is előkerült már bemutatóink során, így például többek között az Iron Kingdoms-társasok és a Level 7-sorozat bemutatásánál, de járt még nálunk a Riot Quest és a Monsterpocalypse is. Utóbbi pedig egy igazi pénznyelő, ha komoly hobbiként tekintünk rá, elvégre az alapcsomagok egyetlen játékos egyetlen készletét jelentik, ehhez aztán kell még több is, ha ténylegesen játszani szeretnénk, a különböző kiegészítők és frakciók segítségével pedig embertelen mennyiségű pénzt tolhatunk csak ebbe az egy franchise-ba, miközben miniket ragasztunk és festünk. Nos, a Mythic Games most a Privateer Press segítségére sietett, hogy szakértelmével ezt a skirmish-élményt öntse egyetlen társasjáték formájába, ami már el is érhető Kickstarteren

sqgsyvyg.png

Szörnyek csatája

Maga a játék alapja maradt, avagy a Monsterpocalypse továbbra is az, amire alapvetően született: sikongatós kaiju-élmény egy városi terepen, ahol a toronyházak és különböző épületek között óriási szörnyetegek, mechek, kisebb egységek zúzzák le egymást, alapvetően két játékossal, de a megfelelő kiegészítő birtokában akár néggyel is. Ehhez van egy rakás kocka, amik lényegében minden akcióhoz kellenek, ahogy az egységek megjelenítésénél is szükség van rájuk, illetve minden lényhez és egységhez kapunk eltérő képességeket és lehetőségeket, amiket megintcsak a kockákkal aktiválthatunk, miközben maguk az épületek, maga a terep is befolyásolhatja a csaták kimenetelét, amiknél a legnagyobb esemény mindig a védelmezők és a támadók összetalálkozása, avagy a gigászi karaktereké.

bz7fhbfq.jpeg

Ez a játék alapja, ami persze, részleteiben nézve ennél bonyolultabb, több opcióval, így a másik erőforrás-használatának megakadályozásával vagy nehezítésével és a többi, de lényegi részét tekintve erről van szó, amit a Privateer Press számos kiegészítővel, karakterrel, csoportosulással dobott fel. Amellett, hogy az eredeti játéknál a minik is darabokban érkeztek, sokaknak lehetett csalódást keltő, hogy maga a játéktér sem volt különösebben kidolgozott, a plakátszerű tereppel és a kartonból készült épületekkel. Nos, a Mythic Games nemcsak egybe gyúrta a játék számos lehetőségét, kicsit átdizájnolva az egészet, de bizony az összetevők terén is emelte a tétet és magasabbra helyezte azt a bizonyos lécet. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Minden egyben, egységben

A Mythic Games már rendelkezik némi tapasztalattal a populáris Kickstarter-kampányok terén, amikről már mi is számos alkalommal beszámoltunk, ezt a tudást pedig most a francia cég a Privateer Press sikersorozatának tökéletesítésére fordította. Eleve, elég ránézni az alapcsomagra, ahol már a teljesen kezdő készlet is rendes játéktáblával, kidolgozott, műanyag épületekkel érkezik, számos frakcióval és azokhoz tartozó egységekkel. Emellett a karakterkártyáktól kezdve a különböző felületekig, sikerült mindent újradizájnolni, így a lépések számát, a védelmet és a támadást is, hogy minden még egyértelműbb és jól látható legyen.

A Monsterpocalypse legnagyobb előnye tehát nemcsak az, hogy a különböző startkészleteket gyúrja egybe, komplett élménnyé varázsolva, minőségi összetevőkkel, de ráadásként még a felhasználást is egyszerűsíti és egyértelműsíti, hogy valóban egy társasjátékot kapunk. A Super Fantasy Brawl után, azt gondolom, ez nem csoda vagy éppen komoly meglepetés. Aki pedig extrákra vágyna, az a megnyitott stretch goalokon felül további kiegészítőket, frakciókat várárolhat be, illetve a Monsterpocalypse korábbi változatai és lényei is bevethetők az új változattal. A végeredmény így egészen színes és masszív, tele tartalommal, minőségi komponensekkel, amiket a kiadótól már megszokhattunk. Ha a látvány és az anyagminőség olyan lesz, mint a Super Fantasy Brawlnál, akkor mi tuti ott leszünk a város közepén, hogy első sorból nézzük az összeomló toronyépületek között harcoló feleket. Foglald le a példányodat még ma, hogy te se maradj ki a küzdelemből! 

Kickstarter-kampány

A kiadó honlapja

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát