Az AMD az új Vega kártyák bemutatására készül
Az év első nagy elektronikai rendezvénye, a CES során az AMD a csúcskategóriába bérelne helyet az új Vega kártyákkal.
Az év első nagy elektronikai rendezvénye, a CES során az AMD a csúcskategóriába bérelne helyet az új Vega kártyákkal.
A Steam téli vásár utolsó napján járunk, a Valve pedig közzé tette mely játékok hozták a legnagyobb bevételt 2016-ban.
A Playstation 4 jól szerepelt tavaly, idén pedig egy egész sor exkluzív címmel is készül a Sony, erről kaptunk egy összeállítást.
Egészen meglepő foglalkozást űz 2016 utolsó célszemélye. Hitmannek még öt napja van, hogy levadássza az ételkritikust.
A nagyon limitált számban készült alkotás nemcsak kivitelezésével lepheti meg a rajongókat, de az árával is.
Eljött 2017, és mi mással kezdhetnénk az új évet, mint egy nyereményjátékkal, aminek keretében 26 teljes játékot sorsolunk ki.
Előző filmes évértékelőnkben 2016 legjobbjaira emlékeztünk vissza, most azonban jöjjön a fekete leves, lássuk az év öt legnagyobb csalódását!
A STALKER: Call of Chernobyl lett az év legjobb modja ModDB oldalán lezajlott szavazás alapján. De nem csak a Zóna rajongói kaptak remek modokat.
A mai nap folyamán a Race Driver: GRID eltűnik a GOG felületéről, így az új játékosok kénytelenek lesznek máshonnan megvásárolni azt.
A PC Guru csapata sikerekben gazdag új évet kíván minden olvasónknak.
Eljött a nap, 2017 itt van a küszöbön, néhány óra, és át is bukik rajta. De ebbe a pár órába pont belefér egy szilveszteri Ezzel játszunk.
Az év utolsó hónapjai is tele voltak érdekes eseményekkel, ezeket olvashatjátok el. Itt van 2016. utolsó összefoglalója.
A Rogue One-hoz rengeteg jelenetet leforgattak, és még újraforgatás is volt, így annyi jelenet maradt még, hogy egy másik film is kijönne belőle.
A Nintendo újabb sikeres mobiljátékot tett le az asztalra a Pokémon Go után, és a Super Mario Run már előrendelhető a Play Áruházban is.
A pletykák szerint a Grand Theft Auto V-höz hasonlóan a Red Dead Redemption 2-ben is három irányítható karakterre számíthatunk.
Közvélemény kutatás a film alkalmából. Nektek melyik Assassin’s Creed-epizód tetszett a legjobban az eddigiek közül? Szavazzatok!
Kijavították a The Stanley Parable ama hibáját, aminek hála a négy órás monoton gombnyomkodás után nem volt olvasható az ending egy fekete oszlop miatt.
A Universal Pictures a Jurassic World sikerén felbuzdulva nem csak új filmmel, hanem annak világában játszódó játékkal is előrukkolhat.
Helyreigazításra kényszerülünk, ugyanis a minap leközölt hír, miszerint a HTC nagy bejelentésre készülhet, csupán egy pletyka.
A Mass Effect: Andromeda is jelen lesz a Los Angelesben megrendezésre kerülő CES rendezvényén, az nVidia közreműködésével.
A Star Citizen az Amazon CryEngine alapuló Lumberyard motorjára váltott, de ez igazából kisebb változás, mint hinnénk. Tisztázódtak a részletek.
A Running With Scissors a Postal 20. születésnapja alkalmából kiadta a megosztó program forráskódját.
A For Honor exkluzív gyűjtői kiadást kap az Egyesült Államokban, amit a GameStop boltokban lehet majd beszerezni.
Az eredeti, 1993-as Star Wars: X-Wing korának egyik meghatározó űrhajós szimulátora volt, és most néhány rajongó elkezdte a felújítását.